fbpx

A tényleg csodálatos magyar jazz

2024. június 17.

„Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs csodálatosabb” állapította meg Szophoklész úgy 2466 évvel ezelőtt. Nem ismerem e gondolat keletkezésének pontos körülményeit, de könnyen lehet, hogy korának valamelyik jazzkoncertje után véste kőbe kalapáccsal és vésővel ezt a – bizonyos korlátokkal - mai napig érvényes aranyköpést.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

Találó címet választott a Magyar Jazz Szövetség erre a nagyszabású koncertre, Irk Rékával nem tudtunk, de nem is akartunk ellenállni a hívó szónak, no meg a rendkívül erős közreműködői névsornak, így a pénteki, fiatalok jegyében eltelt nyitónapi koncert után izgatottan sétáltunk az árvízi Dunát bámulva a Margit-hídon át a szigetre.

 

Jó volt a helyszín kiválasztása, úgy látszik, a megújult, kiváló muzsikusokból álló Magyar Jazz Szövetség tagjai nemcsak a zenéléshez értenek, hanem marketinges vénával is rendelkeznek. A Margitszigeti Színház kiváló helyszín volt egy jazz örömünnepre, nekem különösen kedves hely, ha a környéken repülök, mindig megteszünk pár kört a víztorony fölött, gyönyörű látvány a torony és a színpad együtt.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

Persze, akadtak anomáliák, de hát oly korban élünk, ahol még a semmi sem tökéletes, ezért ezúttal is ebben a kontextusban kezeltük a dolgokat.

A rendkívül tartalmas, ambiciózus műsortervet nézve még a koncert előtt számolgattunk Rékával, hogy ha valamennyi programot be tudják illeszteni a megadott 2 órás időtartamba, akkor újabb varázslatnak lehetnénk tanúi. Vagy, ami valószínűbb, a rideg valóság, azaz a fizika talaján maradván a szervezők tökéletesen tisztában vannak Albert Einstein speciális relativitáselméletével, miszerint létezik egy bizonyos idődilatáció, azaz bármily furcsán hangzik is, de az idő közel sem állandó, hanem nyúlik, vagy rövidül, mint a dagasztott tészta a gyúródeszkán.

Kíváncsian vártuk, hogy a szabadtéri színház közel 3000 fős nézőterét mennyire töltik meg a jazzkedvelők. Az előzetes – és az utólagos – információk szerint várakozáson fölüli létszámban vásároltak jegyeket, nagyjából 2200 fős volt a nagyérdemű. Életkor és öltözet alapján vegyes közönség volt, szerencsére influenszereket nem láttam az est folyamán, de jobb is, ennyi ember között könnyen terjed a fertőzés.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

Egy amolyan gálakoncertre nem ördögtől való a jazzen belül különböző stílusokat képviselő zenekarok ideiglenes társítása, még én is kibírtam két-három órát az anyósommal, de talán szofisztikáltabb példával élvén, egy komolyabb díszebéden is van ötféle finomság az előételtől a desszertig, és ez így van jól. Mindegyiknek más az íze, de közös bennük, hogy finomak és a végén eszmeileg (és sajnos, súlyban is) kerekebbnek látjuk a világot.

Szokás szerint jóval korábban megérkeztünk, a zenekarok beállása javában tartott még. A színpad óriási méretű, a jazz aranykorában, az ötvenes évekbeli pezsgő New York-i jazzéletben az összes klubban nem volt ennyi hely, mint csak ezen a színpadon. Nem csodálkoztam volna, ha a szűk helyekhez szokott jazzerek modern korunk vívmányával, a mobiltelefonnal tartják a kapcsolatot egymással a színpad félreeső részein.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

Hiába a brutális méretű színpad, amelyen még a Szophoklésztől nem sokkal fiatalabb Mick Jagger is oxigénsátorba kívánkozott volna, miután párszor megpróbálja körbelejteni a rendelkezésre álló teret, de a hatalmas placc már első blikkre is nagyon zsúfoltnak tűnt. Amint megálltunk az éppen hangbeállást tartó Budapest Ragtime Band tagjai mellett, csak komoly odafigyeléssel mertünk nagyon óvatosan mozogni, hogy ne döntsünk fel hangszert, állványt, hangszórót, kamerát, kottatartót, kábelköteget, széket, vagy éppen a zenészeket. A hét tagú BRB teljesen elveszett a hangszerek és rekvizitek dzsungelében, bőven elég volt nekik a színpad jobb harmada. Mindezt a káoszt fokozta még, hogy a kereskedelmi mennyiségű kamerák szériatartozékaiként kismillió tévés személyzet cirkulált a megmaradó szabad térben. A zenészek előtt még egy automata kamera ingázott a színpad egyik végéből a másikba, meg vissza komótos tempóban, mint a komp Szántód és Tihany között. Jobbról egy kisebb darut telepítettek, amelyről eleinte azt gondoltam, biztosan erről emelik majd be a zongoristát a hangszer mögé, mert természetes úton oda bejutni meglehetősen körülményes. Később kiderült, hogy a pöpec szerkezet egy kameratartó krán, amelynek segítségével legalább a tévések betekintést nyerhettek a színpad néhány kiváltságos zenész kivételével senki más által nem látható régióiba.

A backstage-ben a magyar jazzélet rengeteg fekete öves prominense tevékenykedett, jó volt találkozni mindenkivel. Soso Lakatos Sándor jött egy nagy ötlettel, ha már itt van mintegy majd’ 60 zenész, a legendás 1958-as harlemi csoportkép mintájára jó lett volna egy közös képen megörökíteni a fellépőket. Sajnos, a koncert előtti utolsó percekben erre már nem jutott idő, pedig igazi kordokumentum lett volna, ha megvalósul. Na, talán majd legközelebb.

A koncert majdnem pontosan kezdődött, legelőször a Margitszigeti Színház igazgatója, a csodálatos balerina, Bán Teodóra mondott az alkalomhoz illő, rövid köszöntőt, majd Závogyán Magdolna, a kultúráért felelős államtitkár szólt pár keresetlent. Ezután már csak a műsorvezetőnőt kellett túlélnünk, aki igyekezett ugyan, de még kicsit darabosan olvasta fel a hivatkozott híres külföldi jazz-zenészek neveit. Itt még nem volt swing, az csak ezután indult be.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert 

Mivel a digitális korban már nem nagy kunszt az időpontok mérése, Réka a koncert után átküldte a pontos értékeket. A köszöntő és a bevezető 7 percet vett igénybe az életünkből.

A Budapest Ragtime Band kezdett a szokásos felállásban és a szokásos nyitószámmal, az Original Rags-et nyomták Scott Joplintól. Jól szólt a zene, a hangosítás végig kiváló volt, de már az első hangoknál látszott, amiről még a beálláskor beszéltünk, miszerint a zenekar egy része masszív takarásban játszott. Az elől álló fúvósokkal nem volt semmi gond, de a hátsó sor (ezt nem eszmeileg értem) jobbára csak a játékában képviselte magát, vizuálisan alig. A jazz alapállása, a teljes ritmusszekció, azaz a zongorista, a bőgős és a dobos különböző kottatartó állványok és az elől álló zenész kollégák mögött rejtőzködtek, teljes sikerrel. Mi a 8. sor közepe táján ültünk, aki előttünk foglalt helyet, még kevesebbet látott a történésből, hát még, akinek a nézőtér túlsó oldalára szólt a jegye.

 

Miután azonnal látszott, hogy ezen nem tudunk változtatni, ezért nem is izgattam magam fölöslegesen, hiszen önmagában az idegeskedéstől még nem változik átlátszóvá a színpadon tornyosuló akadályhalmaz, de a koncert amúgy ettől függetlenül nagyon jó volt, és ha nem fényképezem le premier plánban az est zongoristáit, az még nem tragédia, mindenkiről van bőven kép más koncertekről. Később tapasztaltuk, hogy a zongoristák közül egyedül Tzumo látszott normálisan, de ő is csak azért, mert az All Stars csapatban egy amúgy nagyon jó hangú villanyzongorát bűvölt a színpad első traktusában.

A BRB a sodró lendületű előadásmódjával hozta a hangulatot, a második szám a Carmen jobb útra térítése volt, aztán az utolsó két számban csatlakozott Bolba Éva is, akivel jót swingelve fejezték be az előzetes időrendet pontosan betartó programjukat.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

Budapest Ragtime Band – 19 perc

Gayer Ferenc – bőgő, zenekarvezető, Csapó Krisztián – harsona, ének, Varga Tivadar – zongora, Csárics Sándor – trombita, ének, Széki József – xilofon, ütőhangszerek, ének, Antal Tibor – hegedű, Weszely János – dob
Vendég: Bolba Éva – ének
Műsor:
Scott Joplin – Original Rags
Georges Bizet – Carmen
Chris Smith – I’m Confessin
Vincent Youmans – I Want To Be Happy

 

Az est második zenekara a Borbély Műhely volt. Gyönyörűen muzsikáltak a megszokottól némileg eltérő felállásban. A mostanság aktuális felállást átvariálták, így ezúttal Tálas Áron nem zongorázott, hanem dobolt. Ugyanis hazatért a zenekar korábbi zongoristája, Szabó Dani, aki erre a koncertre ismét elfoglalta a billentyűk környékét. Cserébe viszont ő sem látszott a közönség felől. Vendégként Berki Tamás énekelt az első két számban, aki új színeket hozott a színpadra. Berki Tomi, azonkívül, hogy fantasztikus énekes, rendelkezik azzal a kaméleon-szerű tulajdonsággal, hogy az égvilágon mindegyik zenei stílusba gond nélkül beilleszkedik, mintha mindig is azt a fajta zenét játszotta volna. Ezúttal Kozma József „Hulló levelek” című örökzöldjével kezdtek. Borbély Misi egyedi zenei világa végig érvényesült, és az egész zenekar nagyszerűen szólt minden pillanatban. A koncert közben pillanatokra felnéztem a szabadtéri színpad mögötti élőképre, lenyűgözően szép volt az élő, buja, trópusi esőerdők hangulatát tökéletesen megidéző látvány, csak az ágakon ugrándozó emberszabásúak hiányoztak, de minden nem lehet tökéletes. Talán az egész koncert alatt Misiék zenéjéhez passzolt leginkább ez a vizuális ínyencség.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

Borbély Műhely – 31 perc

Borbély Mihály – altszaxofon, tárogató, Szabó Dániel – zongora, Horváth Balázs – bőgő, Tálas Áron – dob
Vendég: Berki Tamás – ének
Műsor:
Joseph Kosma – Autumn Leaves
Antonio Carlos Jobim – So Danco Samba
Borbély Mihály – Gyere hozzám estére
Borbély Mihály – Szignál

 Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

A harmadik fellépő a Szakcsi Jr. Trió volt. A tőlük megszokott, magas színvonalú mainstream zongora triós muzsikát játszották, nagy tűzzel. Csak a száraz tényeket megjegyezve, Szakcsi Béci jobb füle és a sapkájának egy kisebb része látszott a nézőtérről, más testrésze nem. A zongora is takarta volna valamennyire, de a hangszer elé nagy műgonddal beállított, ezen a koncerten senki által nem használt kottatartó megadta a kegyelemdöfést a látványnak. Pecek Krisztián is jórészt az illegalitásban játszott, de neki legalább a Miles Davis hetvenes évekbéli elképesztő megjelenését idéző túlméretes napszemüvege látszott.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

Szakcsi Jr. Trió – 23 perc

Szakcsi Lakatos Béla jr. – zongora, Lakatos Pecek Krisztián – bőgő, Balázs Elemér – dob
Műsor:
Jerome Kern – I’m Old Fashioned
Chick Corea – Morning Sprite

 

A Hot Jazz Band következett. Régi idők giccses, szirupos, bájgúnáros álomvilágot idéző magyar és amerikai filmjeinek papírmasés hangulata köszönt vissza. A zenekar egyébként a háború előtti évek vitán felül kiváló operettslágereivel, fülbemászó kuplékkal támadott, nekem kicsit túl letompítottnak, szalonzenésnek tűnt a játékuk, az előadás mentes volt mindenféle katarzistól. A közönség ettől függetlenül jól fogadta ezt a stílust, ami érthető is. Egy ilyen „össznépi” rendezvényre sok konszolidált, jazzben még szűz polgárember kilátogat, vagy a saját elhatározásából, vagy pedig kapta a jegyet valahonnan. Az ilyen első bálozókat pedig inkább ilyen zenével lehet megnyerni, nem pedig vad free csörömpöléssel. Ezúttal két vendég szállt be az utolsó két számba. Szalóky Béla és Dennert Árpád csatlakozása egyébként egyből élénkítette az összképet, mintha belobbant volna némi szikra.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

Hot Jazz Band – 21 perc

Bényei Tamás – trombita, ének, Fodor László igazolt hiányzása miatt Mátrai Zoltán – klarinét, Kovács Tamás – harsona, Szabó Lóránt – gitár, bendzsó, Juhász Zoltán – bőgő, Galbács István – dob
Vendégek: Szalóky Béla – trombita, Dennert Árpád – altszaxofon
Műsor:
Eisemann Mihály – Egy kicsit angyal legyen, egy kicsit démon
Fényes Szabolcs – Odavagyok magáért
Ted Snyder – Sheik of Araby
Al Jonson - Avalon

 

Időközben besötétedett, a víztornyot és a színpad mögötti erdőt kivilágították, lenyűgöző látvány volt. Nem csoda, hogy ez az egyik legkarakteresebb koncert, illetve általános színházi helyszín a tágabb környéken.
Ekkor következett a 29 percre nyúló szünet. Rékával és Somogyvári Péterékkel ismét szóba került az idődilatáció és a koncert előzetesen ultra-optimistán 22:00 órára megadott befejezése, ugyanis a szünet utáni második rész majdnem ekkor kezdődött csak.

Rögtön protokoll eseménnyel folytatódott a program, a Magyar Jazz Szövetség képviseletében maga az elnök, Gayer Ferenc adott át három díjat.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

Legelőször a jazz-zenetanári munkát méltató Gonda János-díj átadása következett, Szabó Dániel volt a díjazott.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

Ezután a hazai jazz-zenészek szakmai életmű elismeréseként a Szabó Gábor-díj került átadásra, Tony Lakatos kapta.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

A Pernye András-díj általában a jazzművészet színvonalának emelkedése, a zenei élet gazdagítása és a nemzetközi porondon való elismertség érdekében végzett kimagasló tevékenységért jár. Ezidén a legolvasottabb magyar jazz szakmai portál, a Jazz.hu főszerkesztője, Irk Réka volt a kitűntetett.

Az ilyenkor szokásos gratuláció mellett muszáj megjegyeznem, hogy ez volt minden idők leggyorsabb és legkevésbé dagályos díjátadója. Bejött Gayer Feri a nagy alkalomhoz illő, piros ujjgombos zakóban, joviális arckifejezéssel, és a kétmondatos bevezető után már szólította is az első delikvenst. Átadás, kézfogás, kölcsönös mosoly, meghajlás, pikk-pakk vége volt az egésznek. Mire a közönség felocsúdhatott volna az előzetes tapasztalatok alapján rém hosszúra nyújtott hasonló ceremóniák miatti félelemből, már jött is a következő zenekar.

Még csak annyit a díjátadásról, hogy én megpróbáltam lefényképezni a díjazottakat, de ez csak akkor működik eredményesen, ha legalább egy pár pillanatra a közönség felé fordulnak. Réka szerencsére 3-4 másodpercre így is tett, őróla készült szemből is kép. A teljes procedúra 2 percig tartott, világrekord, nagyon tetszett.

A szünet után jött az est csúcspontja a Jazz-Funk All Stars néven összetrombitált (összeszaxofonozott, összegitározott, összedobolt stb.) együttes. Ahogyan az lenni szokott, ha nagy zenészek állnak össze jó időpillanatban, az együttes valamennyi tagja együtt és külön-külön is hozta az elvárásokat, zúzós, dögös fúziós zenét öntöttek a nyakunkba, a hangulat a tetőfokán tartózkodott mind a színpadon, mind pedig a nézőtéren. A hazai szólisták mellé Ryan Quigley érkezett Angliából, Tony Lakatos Németországból és Borlai Gergő Barcelonából. Lehengerlő, óriási szólókat játszottak mindketten, ahogyan a zenekar többi szólistája is, mindenkit kiemelhetnék egyenként is, de hát ez amolyan szupergroup volt, tintapocsékoló módon csak leírhatnám a felállást még egyszer. Sokan kedvelik még régről a fúziós zenét, ez a mai koncert ezen hagyományokra építve, de a mai hangon szólalt meg. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a színvonallal új hallgatóságot is szereztek a műfajnak, akik eddig nem tudták, hogy ők is szeretik ám a jazzt. Óriásit szólt László Attila Waterloo című szerzeménye is, amely gyakran elhangzik Attila koncertjein is, de ilyen sziporkával még nem hallottam ezt a számot.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

Jazz-Funk All Stars – 29 perc

Ryan Quigley – trombita, Tony Lakatos – tenorszaxofon, Pecze Balázs – trombita, Soso Lakatos Sándor – altszaxofon, Csapó Krisztián – harsona, László Attila – gitár, Oláh Tzumo Árpád – zongora, Usztics Dániel – basszusgitár, Borlai Gergő – dob
Műsor:
Randy Brecker – Some Skunk Funk
Oláh Tzumo Árpád – No Problem
László Attila – Waterloo

 

A következő zenekar ismét más stílusban muzsikált. Az Oláh Kálmán Trió mainstream jazzt játszott, de azt végig nagybetűkkel. Kegyetlen szving váltakozott lírai, romantikus dallamokkal és halk, impresszionista futamokkal. A műsor irodalmi estre is hajazott egy csöppet, ugyanis Kálcsi kedves, csendes miniatűr történeteket fűzött a zenéhez és a zenésztársakhoz, jó volt hallgatni ezeket is. Szőke Niki bárhol, bárkihez csatlakozik, az mindig jó, bármikor szívesen hallgatom a gyönyörű hangját és az egyedi megközelítését a dalokhoz. Ezúttal sem volt kérdés a tökéletes összhang Kálcsiékkal és emlékezetes, de sajnos az időkorlát miatt csak nagyon rövid közös zenélésre volt lehetőség. Niki a Lyric Songot énekelte a saját szövegével, szerintem nemcsak engem varázsolt el vele. A szettet záró Wayne Shorter szám pedig forgószél volt Tony Lakatos világklasszis játékával.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

Oláh Kálmán Trió – 41 perc

Oláh Kálmán – zongora, Lakatos Pecek Krisztián – bőgő, Balázs Elemér – dob
Vendégek: Szőke Nikoletta – ének, Tony Lakatos – tenorszaxofon
Műsor:
Oláh Kálmán – Lyric Song – Szőke Niki angol szövegével
Bill Evans – How My Heart Sings
Wayne Shorter – Black Nile – Tony Lakatossal

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

A trió után szextett következett, a Fekete-Kovács Kornél által vezetett Modern Art Orchestra tagjaiból összeállt kisebb együttes programjával a nagy jazzidők egyik meghatározó zenekarvezetőjének, Art Blakey-nek állított emléket. Eredetileg két kompozíció szerepelt a műsortervben, de Kornél még a kezdés előtt elmondta, olyan információt kaptak a meteorológusoktól, hogy nemsokára komoly vihar várható, ezért lerövidítik a programot és csak egy számot játszanak, így is tettek. Az az egy szám a MAO táján megszokottak szerint nagyon átgondolt, kristálytiszta arányokkal építkező volt.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

Art Blakey Tribute – 10 perc

Fekete-Kovács Kornél – trombita, Ávéd János – tenorszaxofon, Korb Attila – harsona, Cseke Gábor – zongora, Barcza Horváth József – bőgő, Csízi László - dob
Műsor:
Wayne Shorter – One By One

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

A maratoni koncert utolsó fellépője a Budapest Jazz Club Big Band volt, a színpad bal oldalát elfoglaló, eddig üresen szomorkodó székhalmazt hirtelen színültig feltöltötték zenészekkel. A zenekar felállásával kapcsolatban is adódott néhány furcsaság. A figyelmes, detektív attitűddel rendelkező nézőnek, vagy akár ezen beszámoló olvasójának feltűnhetett, hogy a fúvós kórustól és a bőgőtől jobbra ott árválkodott egy gazdátlan, a rendeltetésszerű használattól a teljes esti műsor során megkímélt fehér dobszerelés. De nem ám a pénzsóvár ródok manipuláltak a súly alapú szállítási költséggel, hanem a program átvariálása és lerövidítése miatt a zenekar állandó dobosa, Szabó Dániel Ferenc egyszerűen nem jutott játéklehetőséghez és mivel a programot lezáró nagy fináléban már eleve Borlai Gergő, az est egyik meghívott sztár szólistája játszott volna, ezért alakult így történelmileg a dolog. De ha már itt tartunk, a koncert előtt Gotthard Misivel, a nagyszerű gitárossal is találkoztunk a backstage-ben, aki a kényszerű műsorváltozás miatt szintén nem játszott egy hangot sem a zenekarban. Harmadik személyi változásként még a BJC Big Band vezetője, Csizmadia Dávid sem volt jelen, ezért ezúttal – legalábbis számomra - László Attila, az LFZE Big Bandjének vezetője látszott provizórikus fődirigensnek. A zenén kívüli további apró érdekesség, hogy a a színpad távolabbi traktusában lévő zongorát gyönyörűen megszólaltató Oláh Krisztiánnal és a dobos pulpituson sziporkázó Borlai Gergővel csak távkapcsolatot tudtak tartani a többiek, de ez a zenén természetesen nem látszott meg. Az időtúllépés, illetve a masszív viharjelzés miatt ezúttal is csak egy számra volt idő. Eredetileg a BJC Big Band játszott volna 3 számot, aztán következett volna a Grand Finale, amelyben a big bandhez csatlakoznak a sztárvendégek. Ehelyett a big band programját törölték, csak a finálé hangzott el. Nagyon sajnáltam, hogy csak ennyi volt, mert a nagyzenekar kegyetlenül jól szólt, az alkalomhoz illő, nagy szólókkal. László Attila swinges, fülbemászó improvizációt villantott, Ryan Quigley beült a trombitakórusba, onnan fújt jókat, Tony Lakatos pedig szokás szerint megint kivágott egy emlékezetes szólót, aztán már jött is a vége, sajnos.

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

BJC Big Band Finale - 10 perc

László Attila – karmester, gitár, Ryan Quigley – trombita, Pecze Balázs – trombita, Meggyes Ádám – trombita, Magyar Ferenc – trombita, Bukovinszki Balázs – trombita, Nagy Balázs – altszaxofon, Dennert Árpád – altszaxofon, Tony Lakatos – tenorszaxofon, Elek István – tenorszaxofon, Meleg Tamás – tenorszaxofon, Stencli Tamás – baritonszaxofon, Korb Attila – harsona, Csapó Krisztián – harsona, Varga István – harsona, Abbas Murád – harsona, Nagy Viktor Dániel – basszusharsona, Oláh Krisztián – zongora, Fonay Tibor – bőgő, Borlai Gergő – dob
Műsor:
George Gershwin – I Got Rhythm

Csodálatos magyar jazz - gálakoncert

A műsorfüzetben Borlai Gergő, Tony Lakatos és László Attila voltak vendégként kiemelve, de ez igazi kollaboráció volt a zenekarral, nagyot szóltak.

Az elhúzódó műsor második felében lassan, mint bizonyos földtörténeti folyamatok, erodálódni kezdett a közönség. Bizonyos szempontból érthető, ha valaki az öreg este kellős közepén masszírozni kezdi a mobil információközpontját, hogy mikor indul az utolsó tömegközlekedési eszköz, amely általviszi a vihar veszélyeztette vad és zord szigetről a biztos szárazföldi civilizációba. Persze, gyalog is lehetett távozni, de ez a testedző megoldás csak keveseknek volt valós opció. Mindezt tetézte még a tudat, hogy éppen árvíz van, ráadásul Wesselényi Miklós, az árvízi hajós sem lebegett a közelben a Duna habjain valamiféle mentőbárkával, hogy intézményesen evakuálja őket. Így szép lassan elszivárgott a közönség, mint a nagy nehezen összekuporgatott megtakarítás az inflációban. A koncert befejeztével, úgy éjfél után pár perccel sportolókra emlékeztető tempóban trappoltunk a 26-os busz megállója felé, mert állítólag az még járt akkor. Így is volt. Igaz, kicsit sűrűn voltunk a fedélzeten, egy heringesdoboz ehhez képest levegős sétatér. A klasszikus vészhelyzetek forgatókönyvét követve mindenki a maga bajával volt elfoglalva. Réka a frissiben begyűjtött Pernye András-díj oklevelét védte, mi Somogyvári Péterrel pedig a kameráinkat. Ebből a nagy utazásból csak arra fogok emlékezni, amint az egyik kezemmel a kamerámat tartó táskát igyekszem megvédeni az elsodrástól, a másikkal kapaszkodom, és közben az orrom minden gyorsításkor, fékezéskor és irányváltoztatáskor rendre nekiütődik a mellettem szorongó Réka felhős opálkék színű muránói karkötőjének, hogy ilyen szemléletes és egyben költői képpel fejezzem be ezt a tudósítást.

 

A Magyar Jazz Szövetség kezdeményezése és a koncert nagyon jó volt, érdemes lenne folytatni, akár évi rendszeres jazzünneppé is lehetne fejleszteni ezt a rendezvényt. Még a kottatartós őserdő is maradhatna, csak a hatszáz tévés valamelyike kivetítőre tehetné a zongoristákat, hadd fürdőzzenek ők is a jól megérdemelt dicsfényben.

 

 

Margitszigeti Szabadtéri Színház,  2024. június 8.

Fotó: Sztraka Ferenc

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005