fbpx

Munkatársunk, Pallai Péter, aki 1957-ben hallotta először énekelni és azonnal rajongójává vált, búcsúzik ettől a roppant sokoldalú művésznőtől.

Korongozó névvel elindul egy új sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonokról ír nagyon röviden, figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel. (a szerk.)

A sokszor használt közhely ezúttal találó. A Kossuth-díjas festőművész életének kilenc évtizede a jazz vonatkozásában is igazán történelmi időszak volt. Regényes életrajz az övé. És mivel ez a történet szoros kapcsolatban volt szeretett műfajunkkal, nem véletlenül köszöntjük 90. születésnapján a Magyar Jazz Szövetség Pernye András-életműdíjával 2010-ben, azaz már az alapítást követően másodikként kitüntetett „jazz piktort”.

Az amerikai trombitás álmában, az otthonában hunyt el 84 éves korában. A világhírű zenész több mint harminc albumot adott ki és több millió lemezt adott el.

Egyre kevesebb lemezkritika jelenik meg hasábjainkon, mivel a hazai piac túl kicsinek bizonyul ahhoz, hogy a külföldi lemezkiadók többsége fizikai változatban elküldje nekünk a termékeit. A terepet ma már a fizetéses megosztók uralják, mint például a Spotify. Munkatársunk, Pallai Péter, aki továbbra is híve a jazz fő áramlatának, amit „jazzes hangzású jazzként” szokott emlegetni, néhány, a Spotifyon fellelhető idei albumra hívja fel a figyelmét a hozzá hasonló ízléssel rendelkezőknek.

Ha azt nézzük, hogy a látható Univerzum valamikor 13 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, ehhez képest igazán csekély késedelem, hogy egy két hónapja zajlott eseményről írnék pár szót.

Korongozó névvel elindul egy új sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonokról ír nagyon röviden, figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel. (a szerk.)

A Balaton-felvidéken tegnap kezdődött hazánk legnagyobb összművészeti fesztiválja, ahol minden nap lesz jazzkoncert sok egyéb program mellett. A forró nappalokat hűvös éjszakák követik, de úgy tűnik, hogy megúszhatja sár nélkül a fesztivál közönsége a következő hetet.

A műfaj természetéből és a zenészek egyes köreinek közeli művészi koncepciójából adódóan gyakorlottabb jazzbarátok könnyen következtethetnek arra, hogy egy-egy neves jazz nagyság milyen felállásban készíti el soron következő lemezét.

Elek István 70

2025. július 17.

A Szabó Gábor-díjas Elek Istvánt köszöntjük kerek születésnapján.

A speciális gitározási technikájáról is ismert világhírű jazzgitáros, zeneszerző egy hónap múlva ismét Magyarországon lép fel.

Az elmúlt napokban került fel a különböző megosztókra a CD formában is elérhető, Iain Ballamy - Szabó Dániel Quartet angol-magyar koncertalbuma, a No Blues On The Danube. A lemez producere munkatársunk, Pallai Péter, aki másik állásában a Harmónia Jazzműhely alapítója.

Korongozó névvel elindul egy új sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonokról ír nagyon röviden, figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel. (a szerk.)

Egyre kevesebb lemezkritika jelenik meg hasábjainkon, mivel a hazai piac túl kicsinek bizonyul ahhoz, hogy a külföldi lemezkiadók többsége fizikai változatban elküldje nekünk a termékeit. A terepet ma már a fizetéses megosztók uralják, mint például a Spotify. Munkatársunk, Pallai Péter, aki továbbra is híve a jazz fő áramlatának, amit „jazzes hangzású jazzként” szokott emlegetni, néhány, a Spotifyon fellelhető idei albumra hívja fel a figyelmét a hozzá hasonló ízléssel rendelkezőknek.

Siófok neve egybeforrt a New Orleans-i Jazz Fesztivállal, amit már 22. éve rendeznek meg.

1. oldal / 105

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
6
14
28
© 2019-25 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005