A HARMÓNIA JAZZMŰHELY sajnos még nem a Budapest Jazz Clubban, 2020. június 5-én, pénteken, 20 órai kezdettel bemutatja:  Oláh Krisztián karanténkoncertje

Az A38 Hajó, MTVA és az Emmi még április elején tett közzé pályázatot koncertfelvételre zenekaroknak, akik vállalják a karantén alatt, hogy a biztonsági előírásokat betartva fellépnek a nézők nélküli hajón.

Doktori kutatásom tárgyához – Bartók Béla munkásságának hatása, modellként való megjelenése a jazz és improvizatív zenékre – igen közeli az Amerikában élő, romániai származású Lucian Ban triójának frissen megjelent albuma, ami Bartók 1909 és 1917 közötti erdélyi népdalgyűjtéseire reflektál.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY sajnos még nem a Budapest Jazz Clubban, 2020. május 29-én, pénteken, 20 órai kezdettel bemutatja:  Balázs József Trió  karanténkoncertje

Úgy tűnik, hogy a vokális zene kifejezetten keresett napjainkban, hiszen számos lemez jelent meg az utóbbi hónapokban. Azt megállapítottuk, hogy leginkább a „gyengébb nem” képviselői jeleskednek és azt is el kell fogadni, hogy az újabb dívák, de akár a mai „croonerek” is a könnyebben befogadható stílusirányzatokat képviselik. Ilyen a most tárgyalásra kerülő Thomas Dutronc is. Róla annyit mindenképpen tudni kell, hogy francia énekes, dalszerző, manouche stílusú gitáros és még színész is. (Az annak idején világhírű Sylvie Vartan fia, apja is befutott énekes, Jacques Dutronc. Volt tehát ki(k)től örökölni a tehetséget.) De azt már indulásként is leszögezhetem, hogy fényévekkel jobb, mint James Taylor American Standardje.

Ebben a részben egy olyan lemezt mutatok be, amely egy nagy jazzművész zenei evolúciós folyamatának első periódusát reprezentálja. Mert valóban, Charles Mingus, a mai előadás főszereplője egyike a jazztörténet legkiemelkedőbb alakjainak és néhány tehetséges művésztársával együtt az ő zenei fejlődése is egy példaértékű és karakteres változáson ment át. A CD voltaképpen válogatás azokból a felvételekből, amelyek Charles Mingus bőgős közreműködésével 1945-49 között készültek.

A Magyar Jazz Szövetség minden évben pályázatot ír ki jazz táborok részvételi díjának támogatására

A hír már hétfő délelőtt futótűzként terjedt a legnagyobb közösségi oldalon, a legendás dobos, Jimmy Cobb vasárnap, május 24-én, 91 éves korában elhunyt. Délutánra már kiderült, hosszas betegség után távozott az égi zenekarba.

Koncz Kriszta (1995) a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazztanszékén tanul, első éves hallgató. Februárban fellépett a Jazz-csillagvizsgáló sorozatban a BJC-ben Lakatos Ágnes tanárnő ajánlására (cikk alján videó). Ezen kívül csak egyszer volt alkalmam meghallgatni Krisztát, a félévi vizsga koncertjén. Finom, de mégis erőteljes, tiszta hangját egy nemrég megjelent lemezen is hallhatjuk. A Jazzybirds nevű zenekarnak áprilisban jelent meg lemeze Question Marks címmel.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

Már korábbi írásaimból is kiderült, hogy veterán jazzrajongóként igazán nagyra értékelem az „amerikai standard készletet”. Ez a lemez azonban nem jazz, ugyanis közismert, hogy ebben a műfajban nem a „mi” hanem a „hogyan” a fontos. Tizennégy örökzöld nagyon folk/pop feldolgozásban. Az album műfaji hovatartozása ebben az esetben nem vitatható, bármennyire is divatos lett a „határok fellazítása” stb. stb. Nem véletlen, hogy még az egyik budapesti nagyáruház pop/rock polcán is – miközben a jazzrovathoz igyekeztem – bizony James Taylor legújabb lemezét láttam meg, amit nagyon helyesen a megfelelő helyre tettek.

A Harmónia Jazzműhely kalandos történetében a mai magyar jazzvilág krémjét szólaltatta meg olyan elvarázsolt helyeken, mint a Nyitott Műhely, a Dob utcai Szenes Pince, az Állatorvosi Egyetem klubja, Londonban a Spitz, a Bulls Head jazz kocsma vagy a legendás 606 Club, majd 2009 óta a Budapest Jazz Club. Ezek a koncertek végre ismét és itt hallhatók. A felvételeket nem Rudy van Gelder vagy George Martin készítette, pedig a zenészek megérdemelték volna.  Jó szórakozást!

A 25. Jazz Újságírók Szövetségének (JJA) szavazásán életműdíjat kapott a 84 éves zongorista, zeneszerző Carla Bley, az év énekesének Kurt Ellinget, az év énekesnőjének Cécile McLorin Salvant-ot, az év tenor szaxofonosának pedig Chris Pottert választották, az év felvétele Brenford Marsalis Quartet: The Secret Between the Shadow and Soul című lemeze lett.

Egy hónappal ezelőtt szavazást írt ki a Jazznoise internetes jazzportál az 1970-es években készült, a szavazók számára legkedvesebb jazzlemezekről. Minden felkért szavazó 10 albumot nevezhetett meg. Május 15-én járt le a voksolási határidő, eddig az időpontig 22 személy küldte el választásait a szerkesztőségbe. E 22 személy 220 szavazattal 171 jazzlemezt emelt ki a tízéves korszak terméséből.

A magamfajta veterán jazzrajongó mindig örömmel hallgatja meg amerikai (vagy bármely más nemzetiségű) művészek feldolgozásában az évtizedekkel ezelőtt megismert, és a mai napig kedvelt standardeket. Nem győzök örülni, amikor időről-időre felbukkannak újabbnál-újabb hangszeresek és vokalisták tolmácsolásában ezek a remek melódiák. Ettől már csak az a biztatóbb, ha egy – a soul és a pop világában – befutott művésznő tiszteleg a különböző műfajokban valaha remekelt énekesnők előtt, akiknek példáját ő maga is követi. Ők azok „Az asszonyok, akik felneveltek engem” – vallja az album címében is.  (Persze a zenei példaadásukra értendő a „felnevelés”.)