A bemutatásra kerülő CD Charles Mingus Complete West Coast Recordings címmel jelent meg 2001-ben a The Jazz Factory lemeztársaság kiadásában.

A lemezen 23 felvétel található, amelyeket 10 különböző összetételű zenekarral rögzítettek, kiváló muzsikusok közreműködésével.

A lemez első négy felvételén a Charles Mingus Sextet játszik, a korszak divatos stílusában. A darabot ugyanis 1945-ben vették fel, amikor némileg még hatott a swing, de már érezhető volt a bebop forradalmának szele. A kompozíció címe: „The Texas Hop”,

Figyelemre méltó, hogy a lemez zenei anyaga felvételének időpontjaiban Mingus mindössze 23-27 éves volt, ami a jazzben igen fiatalnak számít. Ennek ellenére már az első felvételeken is hallható, hogy játéka érett, kompozíciói igényesek. Az is különlegességnek számít, hogy a CD 23 felvétele közül 17-nek vagy egyedül, vagy társsal Mingus a szerzője.

Egyedül komponálta a „Swingin’An Echo” című darabot, melyet 1945-ben játszott lemezre.

Charles Mingus zenei stílusának kialakításához sok gyermekkori élmény és hihetetlen mennyiségű tanulás vezetett. Az istentiszteleteken hallott gospelek, a kongregáció spontán zenei megnyilvánulásaikor hallható blues, a közösség énekeseinek átszellemült előadásmódja mellett mélyen hatott rá az európai klasszikus zene mértéktartása és szigorú fegyelme. Mindezek keverékét olvasztotta saját muzsikájába, kifejlesztve egy egészen egyéni karakterű hangzást, előadói és kompozíciós stílust. Egyaránt birtokában volt Bach, Beethoven, Debussy, Ravel, továbbá Armstrong és Ellington muzsikájának.

Az 1946-ban lemezre vett darab Mingus kompozíciója, a hangszerelést is ő készítette. A zenekar már a modern nagyzenekari játék alapjaira épít, bár az énekes még a hagyományos, kissé édeskés swinges stílusban énekel.

A következő felvétel hangszerelését Mingus készítette. Figyelemre méltó, hogy milyen remekül egyesülnek egymással a swingből átmentett lüktető ritmusok a bonyolultabb harmóniákkal, a modern dzsesszben megjelenő disszonáns hangzásokkal. Ezen a felvételen már egyértelműen hallható, hogy Mingus hangszerelési törekvései a modern komolyzene vívmányain alapulnak. A darab címe: „Bedspread”.

A negyvenes évek közepén már egyértelműen kiderült, hogy Charles Mingus nemcsak ambiciózus muzsikus, hanem minden adottsága megvan arra, hogy a legnagyobbak közé emelkedjen. Érzékenysége nemcsak kompozícióiban és játékában jelent meg, hanem viselkedésében is. Minden tevékenységét teljes odaadással végezte.

Mingus 1947-ben Lional Hampton együtteséhez szerződött, de egy, Hampton feleségével történt konfliktusa miatt Mingus azonnal otthagyta a zenekart és később saját együttesével készítette el a felvételt. Előtte még Hampton 1947-ben lemezre is vette a „Mingus Fingers” című kompozíciót, amelyet 1948-ban Mingus a saját zenekarával is rögzített.

Ebben az időben Mingus kemény erőfeszítéseket tett arra, hogy kidolgozzon egy abszolút modern zenekari hangzást. Ezekben a kísérletekben igen sok remek darab született, de néha becsúszott egy-egy túlkombinált, szinte fájdalmasan disszonáns próbálkozás is. A munkába Mingus elképesztő energiákat fektetett, rengeteg változatot próbált ki és nem veszítette el lelkesedését a kevésbé sikeres darabok után sem.

Létrehozott egy 19 zenészből álló együttest, melynek a „Charles Baron Mingus Presents His Symphonic Airs” nem éppen rövid nevet adta.

A következő felvételen az imént említett zenekar szerepel. A darab valóban a modern bigband játék legjobb jegyeit viseli magán. Gondoljuk el, hogy a felvétel 1949-ben készült, amikor hasonló hangzást csak Gillespie-től és Stan Kentontól lehetett hallani. A felvétel Mingus szerzeménye, címe: „Story of Love”.

Igazán a „He’s Gone” című darabbal igazolható Mingus azon törekvése, hogy az európai komolyzenei vívmányokat az amerikai zenével vegyítse. A hangszerelésben igen nagy szerepet kaptak azok a fúvós és vonós hangszerek, amelyek első sorban az impresszionisták kompozícióiban voltak hallhatók. Remek példa a  „He’s Gone” című szerzemény a „Charles Baron Mingus Presents His Symphonic Airs” előadásában.

Fontos elmondani, hiszen Charles Mingus személyiségének képéhez tartozik, hogy ez a remek művész már a negyvenes évek második felétől elkötelezetten küzdött azért, hogy létre jöjjön a Los Angeles-i zenész unió. Ez különösen azért volt fontos, mert a fekete zenészeket egyszerűen kizárták a hollywoodi filmiparból. Mingus úgy érezte, hogy létre kell hozni egy olyan szervezetet, amely képviseli a fekete muzsikusokat a szórakoztatóiparban, összefogja őket, lehetővé teszi számukra, hogy kiszabaduljanak az őket szellemi gettóba szorító közegből.

A „Boppin’ in Boston” című darab érdekessége, hogy benne Mingus scat éneklést produkál, miközben remek bőgőszólót is játszik. Az ebben a felállásban játszó zenekar neve: Baron Mingus and His Rhythm.

A „Boppin’ in Boston” 1949-ben Los Angelesben készült.

Számomra ez a lemez egy kiváló muzsikus zenei fejlődésének egyik nagy példája. A CD első és utolsó darabjának lemezre rögzítése között mindössze négy év telt el, a 25 éves fiatalemberből 29 éves lett és eközben egy teljes átalakulás következett be művészetében. A kissé édeskés hangvételű swing jegyeit viselő számoktól négy év alatt eljutott a legmodernebb dzsesszig, az egyszerű hangszereléstől a legigényesebb klasszikusokkal egyenértékű hangszerelésekig.

Az összehasonlíthatóság kedvéért javasolom néhány jellemző a „The Texas Hop” című első számot, majd az „Inspiration” című utolsó felvételt meghallgatni. A különbség egyértelműen érzékelhető.