fbpx

Somorjai Jazz Napok

2021. augusztus 27.

Idén már negyedszerre rendezik meg a SamariaJazz fesztivált a szlovákiai Somorján augusztus 27-én és 28-án.

Tizenöt éven át rendkívüli népszerűségre tett szert a Müpa New Orleans Swingfesztiválja, amely augusztus utolsó hétvégéjén a tradicionális jazz irányzataival várta a minőségi szórakozásra vágyókat. 2021-től a fesztivál új néven, kissé tágabb stíluskínálattal, de változatlan igényességgel jelentkezik. A JazzTime augusztus 27-28-29-én indul hódító útjára.

80 éves korában meghalt Charlie Robert Watts, aki 1963 óta a The Rolling Stones dobosa, de a jazzhez fűződő viszonya is jelentős volt. A rock zene hozta meg neki a hírnevet, de a jazz volt a szenvedélye.

Augusztus 27-én jazznappal zárják a nyarat a győri jazzkedvelők a Harmónia Jazz Udvarban. Három fellépő zenekar tagjai a hazai jazzélet kiválóságai.

Érden idén már a 7. Jazz Fesztivállal örvendeztetik meg a műfaj kedvelőit. Tavaly az NKA és a Köszönjük Magyarország segítségével került megrendezésre ez a zenei seregszemle. Az idei négynapos jazzfesztivál nem jöhetett volna létre a motorok és hajtásláncok fejlesztésével foglalkozó AVL Hungary Kft. nélkül. Rajtuk kívül még két kisebb érdi cég adott anyagi támogatást.

Rövid, személyes megjegyzéssel kell kezdenem: amikor nemrégiben a kezembe került Stephan Micus új lemeze, némileg meglepődtem: azt hittem, már visszavonult. Utoljára a 80-as évek végén hallgattam a zenéit ECM-nagylemezekről, azóta elvesztettem a nyomát, s régi lemezeit se hallgattam újra. Három évtizede, fiatal felnőttként bizony elvarázsolt a német muzsikus egyszemélyes egzotikus világzene-együttese, különösképp a The Music of Stones album (1986), melyen – kissé egyszerűsítő fogalmazásban – köveket ütögetett az ulmi katedrálisban, és mi, hallgatók hol harangoknak, hol kő xylofonoknak, hol pedig egyszerűen csak rezonáló köveknek hallottuk, ami szólt.

Vukán György a magyar művészet olyan kiemelkedő alakja, akinek sokoldalú munkássága szinte páratlan a hazai zenei életben. Aki kicsit is tájékozott az általa hagyott zenei örökségben tudhatja, hogy munkássága egyáltalán nem csak a jazz műfajban volt kiemelkedő, mégis talán ennek révén ismerik a legtöbben…

A Virtual Reality-t, azaz virtuális valóságot már nemcsak a játékoknál, hanem a koncerteknél is alkalmazzák. Az Ineffable ezzel a különleges technikával készítette el új lemezének bemutatókoncertjét, melyet szombaton lehet először megnézni.

A MAO tripláz a Szent István Napi ünnepségen, Budapesten.

Az 1998-ban alakult Budapest Jazz Orchestra, mely hazánk egyik legismertebb és legnépszerűbb big bandje, augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén, Szigetszentmiklóson ad nagykoncertet.

Nem tudni, miért hevert ez a kései Davis-koncertanyag kerek harminc esztendőn keresztül egy polcon kihasználatlanul, de ne is kutassuk ennek okait. Sokkal fontosabb számunkra, hogy a trombitás egyik utolsó élő felvétele immár itt van, hallgatható, és nem is rossz minőségben.

Idén is folytatódik a MAO Street Music sorozata.

Veszprémi jazz napok

2021. augusztus 13.

A VeszprémFesten belül az Óváros téren jazz-zenekarok is fellépnek esténkén a Rozé, Rizling és Jazz Napokon augusztus 13. és 22. között.

Orgonák Éjszakája 2021

2021. augusztus 11.

Szombaton az Orgonák éjszakája országos programjának egyik helyszínévé vált Budapest Jazz Clubban egy szokatlan felállású trió lépett fel. A Hammond orgona Rhodes pianóval és dobbal társítva nemzetközi téren is ritkaságnak számít, de a furcsa hármasban a hangszereket megszólaltató muzsikusok is garanciát jelentettek a különleges élményre. A klub és a Filharmónia Magyarország közös rendezvényén a REGÁLY – SZAKCSI – BALÁZS TRIO játszott.

Öröm, amikor fiatal zenészek arra szövetkeznek, hogy ápolják a jazz legjobb hagyományait. Folytonos változásban van a műfaj, ami természetes jelenség, de hagyományok nélkül szerterepítené ennek a zenei univerzumnak az elemeit a centripetális erő.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005