fbpx

Hírek

A Müpa Jazz Showcase versenyre már csak október 6-ig lehet jelentkezni. Az NKA Hangfoglaló program pedig pár napja írta ki a pályázatát kezdő előadóknak.

Köszöntjük szeretettel a Jazz.hu közönségszavazásán minden évben a legjobbnak választott ütőhangszerest, Horváth Kornélt a 70. születésnapján!

Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A Jazz.hu megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2023. november 15. és 2024 novembere között.
Egy hónap múlva indul a közönségszavazás, így aki nincs rajta a listán, szóljon, hogy minél többen tudjanak a lemezére szavazni. A 35-40 percnél rövidebb hanganyaggal rendelkező lemezeket nem listázzuk. 

95 éves korában itt hagyta a föld életet a többször Budapesten és más vidéki városban is fellépő szaxofonmester, újító, oktató, hangszerelő, zeneszerző, aki még Dizzy Gillespie-vel, Art Blakey-vel, Art Farmerrel együtt írta a jazz történelmét, de a filmkészítésbe is belekóstolt, és számtalan jazz standard fűződik a nevéhez. Legutóbb 2019-ben járt Budapesten, ahol mesélt is a számok keletkezéséről, sőt jazztörténeti előadást hallgathatott meg a közönség a 90 éves vidám művésztől, amiről Márton Attila írt. Alább Somogyvári Péter 2 évvel ezelőtti Benny Golson születésnapjára írt köszöntését és részletes bemutatását adjuk közre. Az 1958-as ikonikus harlemi fotónak már csak egy élő tanúja maradt, Sonny Rollins, aki egy évvel fiatalabb Golsonnál. (- a szerk.)

A Summer Time Music nyári zenei kurzus negyedik évfolyama augusztus 11-16. között került megrendezésre Dolný Kubín-ban (Szlovákia). Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is festői természeti környezetben találkoztak a fiatal diákok a projekt oktatóival, akik Európa legkiválóbb zenészei közé tartoznak.

A soproni születésű Lukács Eszter énekesnő a koncertezés mellett pedagógus a Premier Művészeti Iskolában. Tavaly jelent meg a So Nice címet viselő első albuma, amiről kollégám, Somogyvári Péter írt.

Ismét megnyílt a magyar-lengyel kapcsolatok ápolására létrehozott Wacław Felczak Alapítvány pályázati listája tudományos és kulturális együttműködésekre összpontosítva.

Tizenhárom évvel ezelőtt, mikor a budapesti Jazztanszakon lediplomáztam és úgy döntöttem, hogy külföldön szeretném folytatni a zenei tanulmányaimat, akkor hallottam arról, hogy Grazban egy világhírű New York-i jazztrombitás tanít, akit Jim Rotondinak hívnak. Rotondi a mainstream, hardbop világszínvonalú előadója volt, e stílusok a jazz-zenén belüli kedvenceim. Fényes, virtuóz trombita játékát leginkább Freddie Hubbardéhoz tudnám hasonlítani. Nem volt kérdés, hogy tőle szeretnék tanulni!

Miközben a magyar jazz minden vonatkozásban – és tegyük hozzá korábban is méltó színvonalat képviselt nemzetközi megmérettetésben is – a Duna partjáról korábban (de bizonyos fokig még napjainkban sem) könnyű igazi nemzetközi hírnévre szert tenni. Egyik kezünkön megszámolhatjuk, hogy hány magyar zenésznek sikerült ez. Mindenesetre Tommy Vig ezen kevesek egyike!

Jim Rotondi amerikai jazztrombitás július 7-én hunyt el szívrohamban Franciaországban. A 61 éves művészt sok magyar zenész is ismerte közelebbről, leginkább, akik Grazban tanultak, hiszen ott oktatott az egyetemen. Megkértünk két jazz művészt, hogy írjon róla, de ne életrajzi adatokat, mert az a világhálón megtalálható, hanem saját emlékeket. Először a Londonban élő Gayer Mátyás jazz-zongorista nekrológját, majd Hofecker Dániel jazztrombitásét közöljük. (- a szerk.)

Hosszú ideig tartó heves küzdelme alatt, igyekezett leküzdeni szívritmusszabálytalanságait, amelyek Őt gyötörték. Végül megállt a Szíve és rendkívül fáradtan lehunyta szemét és távozott. 

Mindenek előtt gratulálunk Drippey Máténak, Nagy Ábel Mártonnak és Papp Mátyásnak a díjhoz! Eredetileg arra vártunk választ, hogy újabban csak külföldön tanulók kaphatják meg ezt a megtisztelő címet? Hetek óta várjuk a választ.

A Bartók Rádió Zenei Díjait első alkalommal adták át. A Bartók Rádió a tavalyi év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseképpen először adta át díjait. A hazai klasszikus zene kiválóságai tizenegy kategóriában vehettek át elismerést. A Bartók Rádió Zenei Díjátadón a kitüntetések között két külön jazz díjat is átadtak.

A 78 éves korában elhunyt hosszabb betegség után a számos stílusban, mint pop, R’n’B és groove-orientált jazz stílusban alkotó szaxofon-mágus, David Sanborn.

Idén is átadták fiatal tehetségeknek a Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjakat. Az ösztöndíj célja, hogy segítse a 30 év alatti jazz előadóművészek pályakezdését, művészi fejlődését.

Április 16-án ünnepli 60. születésnapját Vámos Béla zenetanár, a Kanizsa Big Band alapítója, zenekarvezetője, aki a vidéki jazzélet egyik meghatározó alakja. A helyi zenei élet közismert művészeként számos tehetséges fiatalt tanított és tanít, mint klarinét- és szaxofontanár a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskolában.

Még egy kis mesterséges intelligencia a jazz környékéről: az amerikai jazzgitáros, zeneszerző Kurt Rosenwinkel adott hírt nemrég arról a közösségi oldalán, hogy egy légitársaság MI zenéket használ, helyesebben ajánl a repülőgépei fedélzeten.

Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A Jazz.hu megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2023. november 15. és 2024 novembere között.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005