Zakir Hussain 1951-ben India fővárosában, Mumbaiban (régi nevén Bombay) született Ustad Alla Rakha első fiaként. Apja maga is a tabla mestere volt, és szinte születésétől fogva lépésről-lépésre avatta be a hangszer rejtelmeibe. Emellett elit katolikus iskolákba íratta fiát, Zakir középiskolai tanulmányait a Szent Mihály gimnáziumban végezte, és a Szent Xavier (Xavéri Szent Ferenc) egyetemen szerzett diplomát. Zenei pályafutása egyenesen ívelt felfelé, hazájában számos rangos kitüntetést, köztük állami díjat kapott, így apja után az ő neve elé is odakerült az Ustad, azaz a „Tiszteletteljes” megszólítás, amelyet főleg tanítók, tudósok és művészek érdemelhetnek ki. Tehetségére a nyugati világ zenészei is felfigyeltek, és ő is nyitottan vonta be őket zenei elképzelései megvalósításakor. Első, saját néven jegyzett, az ECM kiadónál megjelent „Making Music” című lemezén az indai fuvolás, Hariprashad Chaurasia, John McLaughlin, és Jan Garbarek játszott, ő pedig, hogy csak a legnagyobbakat említsem, közreműködött Pharoah Sanders „Save Our Children” (Verve 1998), Charles Lloyd „Sangam” (ECM 2004) lemezén. 1999-ben elnyerte az Egyesült Államok Nemzeti Művészeti Alapjának Nemzeti Örökség Ösztöndíját, amely az autentikus forrásból merítő művészeknek adható legmagasabb kitüntetés, 2016-ban pedig meghívót kapott Obama elnöktől is a Nemzetközi Jazz Napon a Fehér Házban fellépő All-Star zenekarba. A díjak sorából a Grammy sem maradt ki, a világ különböző részeiről érkezett legendás dobosokkal készült „Planet Drum” album, amelyen Indiát képviselve együtt szerepelt az ugyancsak a Shaktiban feltűnt Vikku Vinayakram ghatam játékossal, 1992-ben elnyerte a legjobb világzenei albumnak járó díjat.  Az album 15. évfordulójára újra összeállt a nemzetközi csapat, és a „Global Drum Project” címen megjelent album a legjobb kortárs világzenei album kategóriában újabb Grammy-díjat hozott.

Niladri Kumar is a családi hagyományokat folytatva, már gyerekként, négy évesen kezdett szitáron játszani. Ahogy Zakirnak, neki is apja, Pandit Kartick Kumar volt első tanítómestere, és az 1973-ban, Kolkata városában született fiú hamar kitűnt tehetségével, erről a közönség már hatéves korában meggyőződhetett. Ravi Shankar tanítványaként tökéletesítette tudását, és rövidesen kiérdemelte a Pandit megszólítást, amely az inkább muszlim közösségekben használatos Usted megfelelője. Az indiai klasszikus zene egyik számos komoly díjjal elismert képviselőjeként a kortárs modern tér bevonásával újradefiniálta az ősi tradíciókat, és így, ahogy ő fogalmazta, áthidalva a „korszakadékot”, sokkal szélesebb közönség hangolódhat rá, és találhat helyet zenéjében, amit a magáénak érezhet. Minden erőfeszítése arra irányult, hogy érdeklődést és tiszteletet keltsen a hagyományos művészeti formák iránt, felmérte a közönség reakcióit a koncertek során, és megtalálva a hagyomány és az állandóan változó kortárs zene közötti harmóniát, a legnagyobb szitárosok közé emelkedett.

A koncert Kumar szitár szólójával kezdődött. A hinduizmus szerint a zene a végső teremtés rejtett harmóniája. Ez a rejtett harmónia, a rāga, a klasszikus indiai zenei hagyomány egyedülálló és központi jellemzője, nem fordítható az európai zenében használt fogalmainkra. Improvizációs dallamváz, szó szerint 'színezést' vagy 'festést' jelent, az indiai hagyomány szerint képes "színezni az elmét" és befolyásolja a közönség érzelmeit. A rāga rugalmasságot tesz lehetővé, ahol a művész támaszkodhat az egyszerű kifejezésre, vagy kiegészíthet ornamentikával, olyan zenei keretet ad a zenésznek, amelyen belül improvizálhat, és ezzel a lehetőséggel Kumar élt is. A mintegy negyedórás bevezető után, egy jó másfél órás, egyben játszott rāga folyam indult, amelybe szép fokozatosan Zakir Hussein is beszállt. Káprázatos szólók váltották egymást, a Shakti lemezeken hallott kérdezz-felelek játékkal fűszerezve, ámulatba ejtve a közönséget.

A tetszésnyilvánítás fokozódott, mikor egy-egy ismert jazz vagy éppen rock motívum is bekerült a töretlenül hömpölygő zenefolyamba, melynek végén Zakir feltette a költői kérdést, hogy játszanak-e még valamit. Egy rövidebb időtartamú rāga alatt még megcsodálhattuk kivételes virtuozitásukat, az indiai klasszikus zene ötletes fúzióját, amellyel globális szinten hozták a közönséggel kapcsolatba indiai örökségét.

A „standing ovation” ellenére többszöri rituális meghajlás után bele kellett törődnünk, a ráadás a költői kérdés után játszott darab volt, de így is maradandó élményekkel, színesebb elmével búcsúztunk a két zseniális muzsikustól.

Az approximáció az ismeretlen mennyiségnek közelítő pontossággal történő meghatározására szolgáló eljárás. Ahogy Bródy János az azonos című Illés dalban megfogalmazta, „A mi életünk a Földön csak egy megközelítés.”

RaM - GetCloser, 2022. október 27. 
Fotó: Somogyvári Péter