A 28 éves énekes, zeneszerző, multiinstrumentalista producer fellépése a pandémia miatt tolódott, de végül a februárban már megvásárolt jegyekkel a teltházas koncertet november elején megtartották. Aki nem volt ott, az tényleg kimaradt valami monumentális előadásból, amiből a közönség is kivette rendesen a részét.

A beszámoló rövid lesz, mert nem készültem, hogy írok róla, amikor megvettem a jegyemet, egyszerűen szerettem volna elmélyedni a hallottakban, viszont mára kiderült, senki sem készít beszámolót, azonban nem hagyhatjuk írásos emlék nélkül ezt a koncertet. A képek is sokat visszaadnak a hatásból, ami érte a közönséget hétfőn. Akkor még nem tudtuk, hogy egyedül érkezik-e vagy kisebb-nagyobb formációval az énekes, nem jelent erről meg semmi a Müpa honlapján. A helyszínen látva a hangszerarzenált, azért volt már sejtésünk, hogy hiába játszik Collier zongorán, gitáron, ütős hangszereken, bőgőn, basszusgitáron, ki tudja még mi mindenen, valószínűleg lesznek társai.

Collier a szemünk előtt nőtt fel. Még nem volt 20 éves, mikor osztott képernyős videóin csodálkoztunk, és éreztük, valami egész újat hoz a jazz világába, amibe beleszövi a komolyzenét, a soult, funkyt, a hipp-hoppot, és még számos más stílust. Emellett pedig vizuális élményt is próbál átadni, megújítva a videós tartalmakat. Mindössze 23 éves volt, mikor Grammy-díjat nyert a „Flinstones” és a „You and I” feldolgozásaiért. És ez az, amiben még különlegeset alkot, hogy nemcsak saját zenéket ír, hanem egész egyedi módon dolgozza át az ismert pop, rock, egyéb zenéket, újraharmonizálva, más hangnemben, többszólamban, igazából alkotott egy Jacob Collier-stílust, ami egyből felismerhető. Amúgy az első négy albuma mindegyikéért kapott Grammy-díjat. A koncerten azt is megtudtuk, hogy már járt Magyarországon, egy karácsonyi filmben játszott 9 évesen, amikor hat hónapot töltött Budapesten.

Természetesen a beszámoló címe arra utal, ahogy a videókon látjuk, úgy a színpadon is egy energiabombaként járt-kelt a különböző hangszerek között, a teljes színpadot betöltve, hol szintetizátoron, hol valamilyen ütős hangszeren, hol elektromos bőgőn játszott az éneklés mellett, és igen, a képen látható kerti padra is felült. A koncertet azzal kezdte, hogy berohant a színpadra (természetesen mezítláb), és miután elkezdett zongorázni, megénekeltette a közönséget. Majd behívta a zenekart, aminek három női tagja és két férfi tagja volt. Mindannyian már jól ismert muzsikusok. A női vokált, többszolamú kórust a gyönyörű hangú, kecses Alita Moses, a gitáros Emily Elbert és a szintetizátoros Bryn Bliska alkották. A basszusgitáron Robin Mullarkey, dobon Christian Euman játszott.
Legkedveltebb számai közül - amikre emlékszem - a „Don’t You Know”-t, az „All I Need”-et, a „Sleeping on My Dreams”-t és a „The Sun is in Your Eyes”-t hallhattuk, de egy olyat is előadott, ami még nem hangzott el sehol máshol élőben, koncerten, mert azt a kihívást találta magának, hogy minden helyen hangozzon el egy új dal, így ebben az évben már a 75. épp nálunk szólalt meg Pesten. Nem más volt ez, mint a „God Only Knows” Beach Boys szám, ráadásul édesanyja, Suzie Collier hegedűművész kísérte hegedűn a fiát.

Ezután megtudhattuk a fellépők, valamint az olasz és spanyol technikai személyzet nevét is, akik a hangot és a különleges fénytechnikát készítették, amibe beletartozott a speciálisan a dobos irányította - MIDI kapcsolaton keresztüli - világítás egy része is. Legutóbb Pat Metheny koncertjén láthattunk hasonló vezérlést. A d betű pedig a színpad fölött, ami folyamatosan villogott különböző színekben, a koncertkörút nevére, a Djesse Tourra utalt.

„With The Love in My Heart”-tal zárták az előadást, amit álló vastapssal ünnepelt a közönség. Ezután a „Somebody to Love” Queen balladával zárult az est. Collier a zongorához ült, ami negyedórás közös énekléssé, tapsolássá alakult át. El kell ismernem, gyönyörű több szólamú kórussá váltunk, körülöttem tiszta hangú fiatalok énekeltek lelkesen. Olyan sok zenész volt jelen az esten, hogy fel sem tudnám sorolni, így nem véletlen, hogy fantasztikus hangorkánban lehetett részünk. Talán ez is kikerül majd a közösségi hálóra - mert felvétel az készült -, ahogy legutóbb a római „kórus” éneke. Ezután már a vastaps ellenére megszólalt az Earth Wind and Fire „September” című dala, és boldogan hagyta el a termet a közönség.

Jacob Collier Budapesten lenyűgözte a nézőket, lehet mondani, hogy az érzelmeket esetleg nem tudja még átadni igazán, de ez az évek alatt majd alakul, viszont fantasztikusan jó zenész, kreatív, úgy tudja és meri használni a hangját, ahogy kevesen, és sokat tud a jazz-zenéről, úgy általában a zenéről, amit fel is használ a kompozícióiban és az újraharmonizálásaiban igényesen és ötletesen.

Müpa, 2022. november 7. 
Fotó: Hirling Bálint, Müpa