fbpx

A magyar jazz generációi együtt zenélnek október 26-án

2024. október 14.

A Szakcsi Jazz Egyesület szervezésében a már befutott és a még egészen fiatal jazz-zenészek fognak közösen koncertet adni a BMC nagytermében október 26-án este hét órától.

Szakcsi Jazz Egyesület

A Szakcsi Jazz Egyesület a fiatal jazz muzsikusok támogatását tűzte ki egyik céljául. A júniusi gálakoncerten az egyesület tagjai vonultak fel a jazzrajongók előtt, az októberi többórás koncerten pedig az idősebb zenészek fognak segítő kezet nyújtani a fiataloknak.

„Édesapám, Szakcsi Lakatos Béla még életében meg szerette volna alapítani az egyesületet, de erre sajnos már nem kerülhetett sor. Halála után úgy éreztem, szeretném felvállalni ezt az általa is oly fontosnak tartott feladatot, így az egyesület számos tevékenysége mellett a fiatalok támogatását is. Számomra is sokat jelentett fiatalon Lakatos Ablakos Dezső és Babos Gyula szerető-odafigyelő támogatása, a legnagyobb iskola az volt, ha velük játszhattam.” – mondta Szakcsi Jr. az egyesület alapítója.

14 fiatalt választottak ki az egyesület vezetőségi tagjai, akiknek a nevei ismertek lehetnek a Jazz.hu olvasói előtt, hiszen többükkel már sokszor foglalkoztunk, legtöbbjük már a Csillagvizsgáló sorozatunk videóinterjúiban szerepelt:

Balogh Máté, jazz-szaxofonos, a legfiatalabb a csapatban, aki szeptemberben nyerte meg az Év jazztehetsége versenyt, majd októberben Kőszegi Imre születésnapi koncertjén nagy közönség előtt is bemutatta tehetségét. Rövidesen vele is látható lesz a Csillagvizsgáló sorozatban az interjú.

Bangó Adrienne, jazzénekes, aki ugyancsak az Év jazz-zenésze díjat nyerte, majd bejutott 2022-ben a Müpa tehetségkutatójába, ahol közönségdíjas lett. A vele készült videóinterjút ITT nézheti meg.

Castagno Claudia, jazzénekesnő, aki az idei Müpa tehetségkutató különdíjasa lett, és aki Szakcsi Jr. legújabb zenekarában énekesnő. Sokszor írtunk már róla, az egyiket ITT olvashatják el.

Éles Máté, dobos, aki 2022-ben az Év fiatal jazz-zenésze döntőjébe jutott.

Farkas Attila, jazz-zongorista.

Farkas Zsolt, jazz-zongorista, aki már a Snétberger Tehetségközpont tanáraként segíti a fiatalokat, miután a mester diplomáját is megszerezte. A Bangó Adrienne Quartettel a Müpa Jazz Showcase döntőjébe jutott.

Fazekas Tamás, dobos, aki a Müpa Jazz Showcase döntőjébe jutott a Fehér Fábió Trióval.

Fehér Fábió, jazzgitáros, aki a tavaszi Babos Gitárverseny győztese volt és azóta már számtalanszor írtunk róla, akivel a Csillagvizsgáló sorozatban ITT tekinthető meg az interjú.

Jónás Rezső, jazz-zongorista, aki a Müpa Jazz Showcase versenyen első díjat nyert a zenekarával, plusz meghívást kapott a londoni 606 jazzklubba.

Nagy Noémi, jazzénekesnő, ugyancsak a tehetségkutató különdíját nyerte meg a zenekarával. A Csillagvizsgáló sorozatban ITT nézheti meg vele az interjút.

Rigó Gábor, dobos, az LFZE-n tanul.

Suke Sándor, jazzbőgős, aki bejutott a szeptemberi jazztehetségek versenyének döntőjébe.

Tüzkő Salamon, jazztrombitás, aki Ausztriában tanul, a Müpa Jazz Showcase-en különdíjat nyert, és a Csillagvizsgálóban is készült vele videóinterjú, amit ITT lehet megnézni.

Varga Balázs, jazzgitáros, aki a Müpa Jazz Showcase egyik döntőse volt és akivel ITT tekinthető meg a videós interjú.

 

Akikkel a fent felsorolt fiatalok együtt fognak játszani, ők az egyesület tagjai: Oláh Kálmán, Torma Rudolf, Balázs Elemér, Szakcsi Lakatos Róbert, Fekete-Kovács Kornél, Bacsó Kristóf, Pecek Lakatos Krisztián, Szakcsi Jr. és Kőszegi Imre.

Közülük biztos, hogy közös formációban hallhatjuk Bacsó Kristóf jazz-szaxofonművészt, a Zeneakadémia Jazz Tanszékének vezetőjét, valamint a jazz-zongorista Farkas Zsoltit.
Az idén 80. életévét betöltő jazzdobos, Kőszegi Imre pedig a legifjabb tehetséggel, a szaxofonos Balogh Mátéval lép egy színpadra.

Szakcsi Jazz Egyesület: A magyar jazz generációi
BMC • 2024. október 26. • 19:00

 

 

Fotó: Szakcsi Jazz Egyesület - AI

 

 Háló Jazz CLub

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005