Ki mit hallgat / Lakatos Ágnes

Pallai Péter 2020. június 08.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

Lakatos Ágnes top 10-es listája:

Negro Folk Music of Alabama, Vol. 1: Secular Music

Valószínűleg régimódinak tűnhetek, ha ezt a lemezt ajánlom elsőként, de amikor a kutatásomon dolgoztam, mélyebbre ástam a gyökerekben. Akkor találtam rá ezekre a felvételekre, egyiket közülük meg is tanultam – vért izzadva…-, Rich Amersontól a „Black Woman”-t. Mindenkinek ajánlom, nemcsak énekeseknek, mert ezeken a felvételeken a gyökerek hallhatóak, olyan intonációs és hangképzési jellegzetességeket lehet hallani, melyek a mai napig fennmaradtak a jazz legmodernebb műfajaiban is. A felvételeket hallgatva döbbentem rá, hogy pedagógiailag is ilyen mélyre kellene visszamennünk.

Mahalia Jackson: Amazing Grace

Hihetetlen hang és átélés mellett olyan színes Machalia Jackson variációs, díszítő technikája, melyből sokat lehet tanulni. Hangképzés, vibrátó, hajlítások, sound, és minden ebből fakad, stílusgyakorlatnak kötelezővé tenném.

The Carmen McRae & Betty Carter Duets: Live at the Great American Music Hall 1987.

Nekem ez a jazz éneklés….
A két díva természetessége, éneklésük ritmikai szabadsága, az egymással folytatott zenei párbeszédek mélysége és humora is lenyűgöző.

Carmen McRae ‎– Carmen Sings Monk

Urbán Orsi kolléganőm írta ajánlásában az egyik Diane Schuur albumra, hogy kötelezővé tenné. Én pedig ezt a lemezt, szinte kívülről fújom. Egy-két név a közreműködők közül: George Mraz, Al Foster, Eric Gunnison, Larry Willis, Clifford Jordan, Charlie Rouse.

Cassandra Wilson: Traveling Miles

Cassandra Wilson talán ebben a lemezében mutatja meg leginkább zenei indíttatását, az afro-amerikai gyökereket. Visszafogott, mégis feszültséggel teli, az intonációs precizitás elé helyezi az érzelmi, hangulati elemeket, így valami ősi erő hatja át az albumot.

Joni Mitchell: Travelouge

Joni Mitchell sok énekesnek benne lehet a toplistájában, a Travelogue c. egy talán kevésbé ismert albuma, nekem ez forog itthon a legtöbbször. Joni szerzeményeit a zseniális Vince Mendoza hangszerelte, szimfonikus zenekar és klasszikus kórus mellett olyan zenészek is közreműködnek, mint Brian Blade, Larry Klein, Herbie Hancock, Wayne Shorter, Kenny Wheeler. Ha jellemezni kellene: gazdag, helyenként szinte súlyos – az irodalmi szintű szövegeknek köszönhetően - monumentális zenei anyag.

Bobby McFerrin: Circle Songs

Nyolc darab, tizenkét énekesből álló kórus, és Bobby improvizációi egy olyan zenei anyagot hozott létre, mely új műfajt teremtett. A Circle Song metódusát már tanítják is, Roger Treece énekes, hangszerelő, pedagógus könyvet is írt erről, ajánlom énekeseknek, zeneszerzőknek, és mindenkinek csak hallgatni, egyszerűen nem lehet abbahagyni.

Herbie Hancock: Gershwin's World

Herbie Hancock George Gershwin születésének századik évfordulójára készítette ezt a lemezt, mely egy rendhagyó vállalkozás: a CD tizenkét számának csak egy részét szerezte Gershwin, a többi a különféle műfajokban alkotó kortársak, az előadók között pedig olyan nevek találhatók, mint pl. Wayne Shorter, James Carter, Kenny Garrett, Joni Mitchell. Kritikusok szerint ez az album Herbie Hancock egyik legjelentősebb műve, 1999-ben három Grammy-díjat kapott érte, de én nem ezért szeretem, a különböző stílusok között (jazz, funky, klasszikus zene) hihetetlen érzékenységgel találja meg a kapcsolódási pontokat, a hallgatót az első hangoktól egy egészen különleges zenei világba repíti, és nem engedi el az utolsó akkordokig.

Kálmán Oláh & Mini Schulz: Sketches from Bach Cello Suites

Amikor Kálcsinak meséltem, hogy itthon szinte „rongyosra” hallgattuk ezt a lemezét csodálkozott, hogy hol találtunk rá. Őszintén nem tudom, talán valaki ajánlotta, volt olyan időszak, amikor a kocsiban is ez szólt, az egész család kedvence.

Csuhaj Barna Tibor: Corridoors

Két hangszer van, ami nagyon közelálló a szívemhez, a fagott és a bőgő. Családomban mindkettőnek van jeles művelője, és történt egyszer, hogy a bőgős komponált egy egész lemeznyi anyagot egy fagott kvartettre, az alábbi részlet Gáspár Karcsi lemezkritikájából másoltam ide: „ Fülbemászó, de modern; modern, de mégis fülbemászó. Megfűszerezve - a fagottok hangzása által- egyfajta mesebeli hangulattal, amolyan "Gyűrűk Ura feeling”- gel. Életszeretet lengi körül. Még a melankolikusabb hangulatú darabokat is!”