fbpx

Még a magamfajta veterán jazzrajongók is lelkesen és maximális elismeréssel nyugtázták az ifjú angol altszaxofonos hölgy produkcióját, amit a Harmónia Jazzműhely jóvoltából élvezhettünk pénteken este. Az effajta játékmód és előadói attitűd egyre inkább hiánycikk, ami nem csak azért bosszantó, mert a szó legjobb értelmében vett színvonalas szórakoztatástól fosztja meg a „nagyérdeműt”, de a fiatalabb generációknak sincs módja megismerni ennek a több mint százéves műfajnak legnemesebb és egyben leginkább időtálló hagyományait, beleértve a veretes repertoárt is.

A budapesti Szlovák Kulturális Intézet által rendezett Szlovák Kulturális Napok záróeseménye az Opus Jazz Clubban került sorra november 29-én. Két koncertet hirdettek részben szlovák jazz-zenészek részvételével, az első az Eugen Vizvary Trió, a második pedig egy DALIMA betűszóval jelölt együttes volt. A klub havi műsorfüzetét böngészve két ismerős név vonzott a színhelyre: a dobos Hodek Dávid és persze a híres amerikai gitáros, Lionel Loueke.

Szombaton került sor az első ízben meghirdetetett Pege Aladár Jazz Nagybőgő Verseny döntőjére. A Liszt- és Kossuth-díjas érdemes művész bőgővirtuóz emlékének tisztelgő verseny ötletét Egri János vetette fel a Magyar Jazz Szövetség múlt évi közgyűlésén. Az ötletet a Szövetség felkarolta, és pályázat útján sikerült az anyagi feltételeket is előteremteni, így igen komoly pénzdíjakért versenyezhettek a nagybőgő 30 év alatti tehetségei. A kiírás szerint a megmérettetésben résztvevők október 31-ig minimum két, a szabadon választott mellett, kötelezően egy standard számot bemutató, YouTube-ra feltöltött videóval nevezhettek, majd előválogatás után alakult ki a Budapest Jazz Clubban 14 órakor kezdődött döntő hatfős mezőnye. Végül Bóni László ínhüvelygyulladás miatt lemondta a részvételt, viszont Sárosi Áron, Gyányi Tamás, Jónás Géza, Dénes Ábel és Oláh Kálmán kezét szerencsére nem viselte meg a sok gyakorlás, mind az öten számot adtak felkészültségükről a Berkes Balázs, Kőszegi Imre, valamint az ötletgazda Egri János alkotta háromtagú zsűri, és a meglepően szép számú közönség előtt.

Végeredmény! Az I. Pege Aladár bőgőverseny döntőjébe 6-an jutottak.

A pandémia miatt idén tavaszról az őszi hónapokra került GetCloser Jazz Fest keddi, az akár az egyet fizet, kettőt kap akciónak is beillő egymást követő két koncertjén a kortárs jazz reprezentánsai léptek színpadra. Az este hét órakor kezdődött első részben a Benjamin Koppel, Scott Colley, Brian Blade családnevének kezdőbetűit rejtő KCB Collective trióval, majd az átállási szünet után az Ambrose Akinmusire kvartettel találkozhatott a MOMkult sajnos nem túl nagy létszámú, de annál lelkesebb közönsége. 

Járvány ide, járvány oda tartalmas őszi időszak várta Nagykanizsán a jazzkedvelőket az idén. A legtöbb koncertet most is a Kanizsa Big Band adta. Alakulásuk óta ez volt a 135. fellépésük. A 2005 óta működő zenekar vezetője Vámos Béla zenetanár-szaxofonos, akinek a nevéhez fűződik a Vendégségben a Kanizsa Big Bandnél sorozat beindítása. Erre mindig ismert és elismert szólistákat hívnak közös fellépésre. A hazai és nemzetközi jazzélet szereplői közül most Horváth Cintiára esett a választás. Örömteli apropója volt a meghívásnak, hiszen idén Cintia - és a szintén Nagykanizsáról indult Varga Dániel szaxofonos - elnyerte a Lakatos Ablakos Dezső Előadóművészeti Ösztöndíjat. Bravó, bravó, bravó!

El tudom képzelni, hogy valakinek egy októberi „nyaralás” tervezésekor nem éppen pont Skandinávia jut az eszébe. Igyekezne inkább kihasználni a fapados társaságok egyre bővülő kínálatát, hogy valami déli országban próbáljon meg megfeledkezni a kontinentális éghajlat természetes folyamatairól. Bizony sokan menekülnének nyárból nyárba, akár örökkön örökké. Van, akiknek ez sikerül is. Azonban vannak a merészek, akik rajonganak az érzésért, amikor a csípős szél kóstolgatja a tűréshatárukat, azok, akik az indokolatlanul hűvös és borongós északi klímával pótolnák a reggeli kávét.

Egy Griot meséi

2021. november 09.

Mike Stern és Bill Evans, Anouar Braham, Antonio Sánchez… csak a legutóbb, októberben fellépett világsztárok névsora. A GetCloser Concerts szervező munkájának köszönhetően a MOMkult-ban novemberben is folytatódnak a koncertek az iroda szlogenjének megfelelően, a minőségi zene kedvelőinek. A hónap első fellépőjeként a hazánkba rendszeresen visszajáró Richard Bona ezúttal kubai különítménnyel, Alfredo Rodríguez zongoristával, Carlos Sarduy trombitással, Denis Cuni Rodriguez harsonással, Ludwig Alfonso dobossal, és a spanyol José Montaña ütőhangszeressel adott feledhetetlen hangulatú koncertet.

Ebben a koncertbeszámolóban nemcsak az új jazz klub, hanem a Köszönjük, Magyarország program pozitív és egy kevés negatív oldala is előtérbe kerül, amiről általában nem tudnak a csatlakozók.

A rossz ember visszatért

2021. november 04.

Pénteken a négyszeres Grammy-díjas Antonio Sánchez ezúttal vadonatúj, „Bad Hombre” nevet viselő formációjával érkezett Budapestre. A Pat Metheny Group virtuóz dobosaként megismert Sánchez közben az évek során olyan fantasztikus zenészek albumain is játszott, mint például Chick Corea, Gary Burton, Avishai Cohen (a bőgős), Miguel Zénon, David Sánchez, Danilo Pérez, és mára a kortárs jazz egyik meghatározó muzsikusává vált.

Szombaton, október 30-án egy régen aktuális ünnepi koncertnek adott helyet a Budapest Jazz Club. A Magyar Zeneszerzők Egyesülete tavaly ünnepelte volna 30. születésnapját, ami az ismert okok miatt elmaradt. Ennek az évfordulónak megünneplésére gyűltek össze a zenebarátok szombaton este már 7 órakor, hiszen három formáció lépett a pódiumra a jubileumi koncert alkalmából: a Tommy Vig Quartet, a Binder & Borbély Duo és a László Attila Quartet.

OUD VARÁZS

2021. október 30.

A pandémia miatt idén három őszi hónapra elosztva került megrendezésre az elmúlt öt évben tavasszal kezdődött GetCloser Jazz Fest. A szeptemberi nyitányon két egymást követő napon a szép hagyományokat folytatva, a jazzvilág elismert sztárjai előtt a hazai jazz fiatal generációhoz tartozó tehetségei, és a már befutott, méltán rangos díjakkal elismert művelői is közel hétszáz fős közönség előtt játszhattak. Szeptember 27-én először Karosi Júlia, majd Shai Maestro lépett fel zenekarával, másnap Dresch Mihály kvartettje után a BJC-ben is fellépett Per „Bass Viking” Mathisen és Mogyoró Kornél a vietnámi származású Nguyen Lé gitárossal és az angol Gary Husband dobossal kiegészült új formációjának bemutatkozó koncertjét láthattuk. Októberben folytatódott a fesztivál, a gitáros Jacob Bro Mark Turnerrel, Jorge Rossival, és a kevésbé ismert Thomas Morgan bőgőssel felálló kvartettjének koncertje elmaradt, így az előtte hirdetett Párniczky András Quartet fellépése is meghiúsult, viszont négy nap múlva, vasárnap újabb világsztár érkezett a MOMkult színháztermébe. Az arab-andalúz zenét a kortárs jazz harmóniáival ötvöző Anouar Brahem kvartettjével adott emlékezetes koncertet.

Hétfőn harmadik alkalommal került megrendezésre a fiatal, 30. életév alatti magyar állampolgárságú szaxofonosok részére meghirdetett Csepregi Gyula Szaxofonverseny. A délután 3 órakor kezdődött döntőbe öten jutottak, de az LFZE hallgatója, Veininger Kristóf betegsége miatt kénytelen volt lemondani a részvételt. Négyen viszont, a legidősebbel kezdve, Uher-Győrfi Bálint (27), Oláh Kálmán Jr. (23), Gergely Edvárd (21) és Papp Márton (18) feladta a leckét a három Jánosból, - Németh János, Ávéd János, Solti János - álló zsűrinek.

A fúzió szépségei

2021. október 25.

A Mike Stern / Bill Evans zenekar Pécsett kezdte európai turnéját, a hétfői Kodály Központban adott koncert után kedden a GetCloser szervezésében Budapestre érkezett. Október végi koncertkörútjuk pénteken Csehországban folytatódott, Prerov és Ostrava után Szlovákiában Pozsony, majd Németországban Drezda következett, végül Dániában, Horsholm városában ér véget. Az első állomások meghatározhatják az egész turné hangulatát. A tízéves jubileumát ünneplő Kodály Központból kellemes élményekkel feltöltődve távozhattak, és ez még fokozódott, mikor másnap este nyolckor meglátták a MOMkult hivatalos adatok szerint a 400 m2-es, hatszázötven ülőhelyes színháztermének alsó és felső karéját csaknem megtöltő közönséget. Mike Stern, Bill Evans, Tom Kennedy és Nicolas Viccaro a fővárosban is tomboló, két ráadást hozó sikert aratott.

A korábbi gyakorlattól eltérően csak egy koncertet adott a New York-i jazzszínpad egyik legfelkapottabb trió formációja a ma már bízvást patinás jelzővel ellátható pesti jazz szentélyben. Vitathatatlanul ez a klub hozza el fővárosunkba a legnagyobb neveket és teszi ezt már mintegy másfél évtizede.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005