Nagyjából fél óra volt betervezve zenekaronként, elsőként az Alternativ Quartet lépett színpadra, Horváth Áron cimbalmozott, Gyányi Marcell bőgözött, Richter Ambrus dobolt, Dresch Mihály tenorszaxofonon játszott, de a 30 perchez közeledve a saját tervezésű és kivitelezésű, hosszú munkával tökéletesített fuhunt is megszólaltatta. Ezzel az egyedi karakterű, a furulyából az akkord- és hangnemváltások miatt billentyűzettel ellátott meleg hangzású hangszerrel ugyanis, mint Dresch egy korábbi interjúban elmondta, a szaxofonnál ősibb, távolabbi érzéseket lehet megfogalmazni.

Közben a fuhun „hívószavára” szinte észrevétlenül lopakodtak színpadra a Vonós Quartet muzsikusai, a remek szervezésnek köszönhetően nem kellett az átállást végig várni, a koncert szünet nélkül folytatódott tovább, Zimber Ferenc ült a cimbalomhoz, Ifj. Csoóri Sándor brácsájával, Bognár András bőgőjével érkezett.

A zene is szinte észrevétlenül folyt az agrárosabb mederbe, újra igazolva Dresch mestere, Szabados György tanítását, a zene nincs elválasztva a zenétől, vagyis a zenei kultúrákat nem kell elválasztani egymástól, hisz összekapcsolódnak. Bár a Kárpát-medence népdalkincseinek zárt formáiban inkább a variációnak van tere, mintsem az improvizációnak, egybeolvadt a jazzel, és létrejött egy határnélküli, de mégis sajátunknak érezhető zene, amely Dresch Mihályt is szilaj férfiénekre késztette. A szívet, lábat dobogtató nótát szaxofonjával énekelte tovább, és amikor Ifj. Csoóri Sándor brácsáját letéve tamburázni kezdett, újra megszólalt a fuhun is. Egy régi barát érkezett, Lukács István még a legendás gyimesi cigányprímástól, Zerkula Jánostól és feleségétől, Fikó Reginától tanulta a csángó népzene játékmódját, amelyet Dresch Mihály furulya kíséretével mutatott be.

 A duó utáni tapsok alatt a háttérben egy újabb régi barát, muzsikustárs, Öcsi, azaz Kovács Ferenc bukkant fel, és az ő hegedűjátékába kapcsolódott be az időközben helyét elfoglaló Dresch Quartet. Ez az 1986-ban alapított, az évtizedek alatt több személycserén átesett formáció volt Dresch Mihály első zenekara, amelynek mindenkori tagjaival hozta létre a magyar zenei hagyományokból tisztelettel és alázattal merítő, egyedi stílusú jazz-zenéjét. A kvartett jelenlegi tagjai, Lukács Miklós (cimbalom), Gyányi Marcell (nagybőgő) és Csízi László (dob) az alapítás óta következetesen tovább vitt zenei koncepcióhoz hűen, de az újszerűség érzését adva játszották a nagy elődök „Dresch-módra” feldolgozott hagyatékát, új gondolatokkal gazdagították a repertoárba válogatott régi-új szerzeményeket. Felemelő és megrendítő volt a kvartett egykori bőgőse, a két éve tragikus hirtelenséggel elhunyt Szandai Mátyás emlékére írt kompozíció. Csodákban részesültünk, és akkor még nem tudhattuk, a ráadásban újabb csodák vártak ránk.

Visszatértek a Vonós Quartet muzsikusai, és a közös játékból mindenkit magával ragadó örömzene bontakozott ki. Eufóriába repítő, csodás befejezése a koncertnek, gondolhattuk a 70-hez közelítő Dresch Mihállyal együtt, mert őt is meglepetésként érte a „három királyok” előköszöntése. Végig a színpadon volt, nem tudhatta mi szerveződik közben a kulisszák mögött. Mikor Öcsi értesült a tervről, gyorsan felhívta feleségét, hogy hozza utána trombitáját, és így fúvósként tudott csatlakozni Borbély Mihályhoz és Tóth Viktorhoz. Szavakban nehéz visszaadni a spontán született zene katartikus élményét, azt a boldogságot, amit ez a három az egyben koncert adott mindnyájunknak.

A tapsokkal ezúttal a közel háromhetes fesztivált is búcsúztattuk. Búcsúként beszámolómat a Budapest Jazzfest alapító-igazgatója, Kleb Attila koncert előtti, a sikerhez nagymértékben hozzájáruló, többnyire háttérben meghúzódó stábot méltató beszédének felidézésével köszönöm meg a tökéletes hangzást Gróh Ádámnak és Kopcsik Mártonnak, a szép fényeket Ocskai Istvánnak és Király Tibornak. Köszönet jár a koncertek lebonyolításában részt vevő Tamás Kingának, Slemmer Balázsnak és Szurmai Kristófnak, a koncerteket megörökítő csapatnak, Kallus Györgynek, Szombath Máténak és Kleb Máténak, aki már a szervezésben, és a lebonyolításban is részt vett, a fesztivál sajtósainak, Magócsi Anikó sajtófőnöknek és Trencsényi Zoltánnak, valamint a fesztivál háziasszonyának, Erdélyi Zsófiának.

A nagy zenei utazás során eljutottunk Dél-Koreától Brazíliáig, Dél-Afrikától Libanonon és Tunézián át Skandináviáig, és persze a szomszédos országokba is ellátogattunk. Természetesen hatalmas köszönet jár Borbély Mihály, Gyémánt Bálint, Lukács Miklós, Mogyoró Kornél és Oláh Krisztián kurátoroknak, akik nélkül ez a színes program nem jöhetett volna létre, és a koncerteknek helyszínt adó Eiffel Műhelyháznak, az Erkel Színháznak, a Jedermannak, ahol csodás éjszakai jammelések is zajlottak, a Premier KultCafénak, a Fonónak, az ISON-nak, az Eötvös10 és a Rendezvény8 csapatának, valamint a Fővárosi Önkormányzatnak és az NKA-nak a támogatásért. Minden nehézség az Erkel Színházat érintő változások, a forráshiány ellenére a fesztivál sikerrel zárult, köszönhetően a szervező csapat problémamegoldó képességének, az estéről-estére fantasztikus hangulatot teremtő koncertek fellépőinek, és a végig lelkes közönségnek. A Jazzfest Budapest néhány év alatt a nemzetközi topligába került. Várjuk a folytatást, találkozzunk ősszel, mikor többek között Marcus Miller, Bill Evans, Richard Bona és Kenny Garrett is fellép majd, és találkozzunk jövőre, az ötödik Jazzfest Budapesten!

Jazzfest Budapest, Eiffel Műhelyház, 2025. május 14. 

 Fotó: Somogyvári Péter