fbpx

A Jazz.hu portál meghirdeti éves szavazását 26 kategóriában, hogy olvasóink megválaszthassák az év zenészeit. December 27-éig lesz alkalmuk az olvasóknak szavazni az összeállított lista alapján az év legjobb jazz-zenészeire és albumára. 

THANKS AL(L) !

2024. november 19.

Pat Metheny októberi szólókoncertje után múlt szombaton is gitáros érkezett a világ elitjéből a JazzFest Budapest meghívására az Erkel Színházba. Al Di Meola az elmúlt években számtalanszor látogatott el hozzánk, legutóbb akusztikus formációjával a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében idén márciusban két estén is fellépett. A több mint öt évtizedes karrierjét megalapozó Electric Bandjével viszont 36 évvel ezelőtt, 1988-ban a szomorú véget ért Budapest Sportcsarnokban láthattuk. „WE ARE BACK!” – hirdették a beharangozókban, és ahogy az várható volt, jóval a koncert előtt a „SOLD OUT!” felirat is megjelent a Fesztivál honlapján. Al Di Meola „The Electric Years” turnéján Eindhoven és Isztanbul után Budapesten színültig megtöltötte az ország legnagyobb, 1819 ülőhellyel rendelkező nézőterét.

Balogh Máté szaxofonost választotta a 2024-es év jazz tehetségének a Magyar Jazz Szövetség versenyén a közönség.

A magyar jazz generációi

2024. november 06.

Szakcsi Lakatos Béla halálának egyéves évfordulóján, tavaly október 2-án a Budapest Jazz Clubban rendezte első nagyszabású koncertjét a szellemi örökségének ápolását és a jazz népszerűsítését célul tűző, idősebbik fia által alapított, és vele együtt 25 nemzetközi szinten is elismert magyar jazzmuzsikussal létrejött egyesület. A másodikra idén júniusban, a jubileumi kulturális évadát háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelő Várkert Bazárban, a VárkertFeszt művészeti fesztivál zárónapján került sor. A „Sound of Jazz” koncerten többségében szokatlan kombinációkban léptek színpadra az egyesület tagjai, az alkalomra összehozott új formációkban olyanok kerültek össze, akik addig nem, vagy csak ritkán játszottak egymással. A fiatal muzsikusok támogatását és bemutatását is kezdetektől a legfontosabb feladataik közé sorolták, így harmadik, "A magyar jazz generációi” gálakoncertjükön a Budapest Music Center nagytermében az általuk kiválasztott tehetségek kaptak lehetőséget a kibontakozásra és zenei párbeszédre az alapítók idősebb generációjával.

A sok oldalú művész 91 éves korában, családja körében hunyt el a Bel Air-i otthonában. Magyarországon egyszer járt, amiről Kleb Attila oszt meg emlékezetes és sosem hallott történeteket.

Búcsú az iF-től

2024. november 01.

Egyelőre hihetetlen, hogy hétfőtől már nem lesz nyitva az iF, ami tényleg minden nap fogadta a vendégeket, sem nyári leállás, sem hétvégi szünet nem létezett ebben a jazzklubban.

Nagy öröm, ha igazán kiemelkedő produkciónak lehetünk tanúi a mai idők zenei dzsungelében. Szerencsére olykor ilyennel kínálnak meg a hazai rendezők, így aztán már gyakori állomása a magyar főváros is a kortárs amerikai jazz legkiemelkedőbb képviselői által fémjelezett koncertkörutaknak.  Nos, ilyen volt nemrégen Brian Blade koncertje a Müpában és Kurt Rosenwinkel fellépése a Magyar Zene Házában. Éppen a gitáros személye lett volna az összekötő kapocs, de betegsége miatt a Fellowshipből hiányzott. Négy héttel később viszont teljes intenzitással játszott a Ligetben!

Szép dolog a nyugalmi állapot, de olyan sajnos csak a fizika tankönyvek példáiban szerepel szigorúan csak elméleti fogalomként, a gyakorlati életben nem létezik ez a kényelmesnek tűnő helyzet. Ha viszont már minden mozgásban van, így a művészet sem marad ki a nagy körforgásból. Stílusok, irányzatok röpködnek, és az alkotó művészek közt ugyancsak jelen van egy további, előre haladó mozgás: a következő generáció érkezése. A fiatalok hol észrevétlenül, mint a törökök anno Budavárnál, egyszer csak „hoppá, ott vannak”, máskor meg nagy zajjal berúgják az ajtót, hadd legyen világos mindenkinek, mi az ábra mostantól itten.

A Liszt Ferenc-díjas cimbalomművész új lemeze társak nélkül készült, szólólemez lett, melyen jól ismert dalok csendülnek fel egész másképp, mint ahogy eddig ismertük. Az utolsó szám kivétel, mellyel a márciusban elhunyt zeneszerzőre, barátjára, Eötvös Péterre emlékezik.

A Gyémánt Bálint Trió lemezét joggal nevezhetjük nemzetközi sikernek legalább annyira, mint hazai kulturális aktualitásnak. A lemez kiadója a freiburgi székhelyű Jazzhaus Records. A “bakelit” lemez külsejében tökéletesen illik a nemzetközi elvárásoknak, valószínűleg bekerül a nemzetközi vinyl terjesztési láncokba, vagy már be is került.

A Vámos Béla vezette Kanizsa Big Band fennállásának 19. évében, október 19-én adott koncertet Nagykanizsán. A 'Vendégségben a Kanizsa Big Band'-nél sorozat vendége ezúttal Csapó Krisztián harsonaművész volt. Az hogy a zenei esemény nem a megszokott forgatókönyv szerint zajlott, nagyrészt köszönhető Csapó Krisztián nyitottságának és érdeklődésének, másrészt a helyszínt biztosító Nagykanizsai Honvéd Kaszinó profi szervezőmunkájának! A főszerep és az érdem természetesen Vámos Bélát, a zenekar tagjait és a kiváló harsonást Csapó Krisztiánt illeti. Nem ellopva a „showt” pár gondolattal másra is kitérek.

Tavaly új díjat alapított a Magyar Jazz Szövetség, mely a Magyar Jazz Tiszteletbeli Nagykövete elnevezést kapta, amelyet külföldön élő, befutott, óriási követőtáborral rendelkező jazz-zeneszék kapnak.

Megjelent a bőgős Egri János és a fiatal versenygyőztes Egri János Jr. új lemeze, melyet a híres zongorista, Füsti Balogh Gábor emlékének szenteltek, Tribute to Füsti Balogh Band – The Big Things címen.

A koncertbeszámoló egy remek koncertről készült volna, de közbeszólt ismét a bezárás réme.

Az október 8-ai óriási sikerű Pat Metheny koncert után Gyémánt Bálintnak, aki a doktoriját írja a gitárfenoménból, még lehetősége volt egy gyors eszmecserére a világhírű jazzgitárossal, a Jazzfest Budapest vezetőjének, Kleb Attila közreműködésének hála.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005