– Altszaxofonosok V.   (Akik nem a parkeri utat követték)

Az altszaxofonos Lee Konitz, akivel már a zongorista Lennie Tristano és a tenorszaxofonos Warne Marsh kapcsán is foglalkoztunk ebben a sorozatban - és aki a vérbeli magyar jazzrajongók által egyébként is nagy tiszteletben tartott zenész, hangszerén talán az első modernista volt, aki nem is próbálta Parkert követni. Fanyar humorára jellemző, hogy amikor megkérdezték tőle, miért nem, azt válaszolta, hogy az túl nehéz lett volna.

1) CLAUDE THORNHILL: Yardbird Suite (1947)

Érdekes módon azonban az első szóló, amivel felhívta magára 20 éves korában, Parker aranykorában a figyelmet, Bird kompozíciójában a "Yardbird Suite"-ben hangzott el, amelyet az ugyancsak fiatal Gil Evans hangszerelt a Claude Thornhill zenekar számára.

2) MILES DAVIS: Move (1949)

A téma igen, de Lee Konitz szólója egyáltalán nem tanúsított parkeri hatást. Szárazabb, elvontabb, igazi "cool" szóló volt. Így nem csoda, hogy ő is része lett annak a fiatal újító gárdának, amellyel Miles Davis két évvel később, 1949-ben felvette azt a lemezsorozatot, amely később a "The Birth Of The Cool" néven állt össze korszakalkotó albummá. Erről való a későbbi Modern Jazz Quartet alapító tagja, a zongorista John Lewis szerzeménye, ahol megint csak Lee Konitz remekel.

 3)  LENNIE TRISTANO: Subconscious Lee (1949)

Konitz játékára végül meghatározó hatást gyakorolt éveken át tartó társulása a zongorista Lennie Tristanóval, aki alapjában véve a "cool" mozgalom alfájának és omegájának tekinthető. Tristano kvartettjében a 22 éves Lee Konitz megtalálta önmagát.

4)  STAN KENTON: Of all things (1954)

Érdekes kitérő volt Konitz pályafutásában a Stan Kenton progresszív nagyzenekarában töltött időszak, amikor - kiváltképp a zenekar tombolóan sikeres európai turnéján az egyik sztár szólistává nőtte ki magát, noha később panaszkodott, hogy túl hangosan, túl keményen kellett fújnia ebben az együttesben, de amint hallani fogjuk, egyáltalán nem ártott meg neki. Istenigazából az akkor népszerűsége tetőpontján lévő Kenton zenekarban szerzett Konitz magának nemzetközi hírnevet.

5)  STAN KENTON: Art Pepper (1950)

Lee Konitz későbbi pályájára még visszatérünk, de most vegyünk fülügyre egy másik csodálatos altost, aki még Parker korábban hívta felmagára a figyelmet anélkül, hogy a Bird által kitaposott ösvényen haladjon. Art Pepper azonban nem csak átmeneti szólistája volt Kenton zenekarának, hanem ott szerzett magának hírnevet, kiváltképp a következő számmal, amelyet kifejezetten az ő adottságaira komponált és hangszerelt Shorty Rogers.

6)  ART PEPPER: Brown gold (1952)

Ez a csodálatos tónus, a gördülékeny, játékos, harmonikus megközelítés a kaliforniai vagyis a West Coast cool jellegzetessége volt, hiszen a Kenton zenekar is a nyugati parton született és amikor a korai 50-es évek Kenton gárdája szétszéledt, a jelentősebb szólisták többsége, így Art Pepper is Kaliforniában maradt. Most egy jellegzetes West Coast csapat élén halljuk, ahol a zongorista a kiváló Hampton Hawes, a bőgős Joe Mondragon és a dobos Larry Bunker.

7)  ART PEPPER: You'd be so nice to come home to (1957)

És hogy ne essünk túlzásokba amikor összehasonlítjuk az ötvenes évek Amerikájában a keleti és a nyugati part zenéjét, meg kell mondani, hogy nem volt olyan őrületes a különbség, mint ahogy azt a következő felvétel bizonyítja, ahol Pepper együtt játszik az akkor épp Kaliforniában turnézó Miles Davis ritmus szekciójával. A zongorán Red Garland, a bőgőn Paul Chambers és a dobon 'Philly' Joe Jones.

8) DAVE BRUBECK QUARTET: This can't be love (1951)

A parkeri útról letérő modern altszaxofonos szentháromság harmadik tagja a Dave Brubeck Quartetben világhírre szert tett Paul Desmond volt. Ez azért is érdekes, mert Desmond valójában bálványozta Parkert, de klasszicista hajlamai és a szó hétköznapi értelmében vett fejlett melódiaérzéke erősebbnek bizonyult a Bird hatásánál.

9)  DAVE BRUBECK QUARTET: How high the moon (1953)

Desmond alkalmanként szenvedéllyel is tudta kombinálni fantasztikus melódiaérzékét, mint ahogy a legendás Oberlin koncerten őt is, Brubecket is elragadta egy állítólagos koncert előtti veszekedés indulata. Bármi is volt a háttérben, ilyen szenvedéllyel ritkán játszottak.

10)  DAVE BRUBECK QUARTET: Strange meadow lark (1959)

Desmond, Konitztól és Art Peppertől eltérően, élete végéig nem váltott stílust. Ennek ellenére meglepően sok csodálója volt még a fekete avantgárd világában is. Befejezésül élvezzünk egy csodálatosan lírai belépőt és szólót tőle Brubeck zongorája után.

Folyt. köv.

Fotó: youtube, Wikipédia

>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<