fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

Szeptember elején rendezték meg Érden idén már a tizedik jazzfesztivált, ami a rossz időjárás ellenére nagy sikerrel zárult. Persze voltak pozitív és negatív részei is a szervezésnek, melyek közül a cikk végére marad némelyiknek a részletesebb taglalása.

Köszöntjük szeretettel a Jazz.hu közönségszavazásán minden évben a legjobbnak választott ütőhangszerest, Horváth Kornélt a 70. születésnapján!

70 éves lett a magyar jazzélet megkerülhetetlen alakja, a BMC igazgatója, aki egyben harsonaművész is. Jó egészséget, boldogságot, muzsikálást és sok vidámságot kívánunk Gőz Lászlónak!

Dr. Csuhaj-Barna Tibor, a jazzbőgő mestere és oktatója 60 éves lett. Ez alkalomból köszöntjük sok szeretettel! 

A megszokottól eltérő, különleges estre készül a csodálatos hangú énekesnő, Szőke Nikoletta a tizedik AVL-Érdi Jazz Fesztiválon, ahol a költő, író Tóth Krisztina lesz az összecsendülésben a társa. Niki ráadásként még az új zenekarával is koncertet ad.

Egy év kihagyás után, idén ismét fiatal jazz tehetségeket keresett a Magyar Jazz Szövetség. Miután a régi nevet az ötletgazda nem engedte használni, így én sem írom le, hogy ki találta ki ezt a jó versenyt, ami annyi tehetséget juttat a figyelem központjába. Ezúttal is egy közönségdíjas és egy szakmai díjas nyerte a versenyt, amit pénzjutalommal és fellépési lehetőséggel honoráltak.

Drippey Máté a Zeneakadémián diplomázott, majd után Svájcban folytatta tanulmányait, miközben Budapesthez kötötte az öttagú Symbiosis 5 zenekar sikere. Nemcsak hazánkban, de külföldön is több versenyt megnyertek.

A soproni születésű Lukács Eszter énekesnő a koncertezés mellett pedagógus a Premier Művészeti Iskolában. Tavaly jelent meg a So Nice címet viselő első albuma, amiről kollégám, Somogyvári Péter írt.

A Premier Művészeti Szakgimnázium zenekari gyakorlat és a Snétberger Tehetség Központ jazztrombita tanára, Fekete István kapta meg a Magyar Ezüst Érdemkeresztet. A tanításról és a terveiről kérdeztem.

A májusi ősbemutató után, amit már a Macskafogó zeneszerzője, Deák Tamás nem érhetett meg, újra színpadra kerül a legendás rajzfilm élőzenés filmvetítése.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
2
Dátum : 2019. május 2.
3
Dátum : 2019. május 3.
5
Dátum : 2019. május 5.
14
Dátum : 2019. május 14.
15
Dátum : 2019. május 15.
17
Dátum : 2019. május 17.
18
Dátum : 2019. május 18.
25
Dátum : 2019. május 25.
30
Dátum : 2019. május 30.
31
Dátum : 2019. május 31.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005