Pataj Gyuri bármikor és bárhol lép pódiumra, ha csak egy mód van rá, ott vagyok. Éspedig ennek az az oka, hogy én – bár többé-kevésbé mindenevőnek gondolom magam – a Blue Note lemezkiadó fénykorában voltam huszonéves és Alfred Lion „istállójának” képviselői határozták meg jazz-zenei ízlésemet. A teljesség igénye nélkül elmondhatom, hogy a modern jazz második generációjának számos ikonikus figurája ezen a „label”-en mutatkozott be: Freddie Hubbard, Wayne Shorter, Dexter Gordon, Joe Henderson, Lee Morgan, Art Balkey, Donald Byrd, Hank Mobley, Horace Silver és  Herbie Hancock csak néhányukat említve, mert végtelen a sor.

A repertoár megválasztása, a hangszerelések és a szólók vonatkozásában is első osztályú koncertnek lehetett tanúja a – sajnos nem teltházat jelentő – közönség. Nem is tudom, hogy tudatában voltak-e annak, hogy mennyire világszínvonalú produkciónak lehettek tanúi. Hadd jegyezzem meg, hogy van úgy hat évtizednyi tapasztalatom a műfajban, valamint csak két héttel korábban láttam egy világsztárokból álló kvintettet (Randy Brecker-Dave Lienbman-Marc Copland-Drew Gress-Joey Baron), és el kell mondanom, hogy ez a szerény hírnévvel bíró hazai formáció egyáltalán nem marad el ezekkel a nagy nevekkel összevetve.

Az is impozáns névsor, akik Pataj Gyuri együtteseiben fordultak meg 2011. nov. 16-a óta, amikor is az első beszámolóm született fellépéseikről.  A trombitások sorában játszott már: Benedek Áron, Fekete-Kovács Kornél, Subicz Gábor, Fekete István, Pecze Balázs, tenorszaxofonon: Nagy Balázs, Zana Zoltán, Molnár Sándor, (de még olyan fellépés is előfordult, hogy Soso Lakatos Sándor altszaxofonozott  és Molnár Sándor tenorozott, de ez is kvintett volt),  a zongoránál természetesen mindig Pataj Gyuri ült, Oláh Péter, Pecek Lakatos Krisztián és Egri János bőgőzött, Pecek Lakatos András és Balázs Elemér dobolt.

Azt is Pataj Gyuri érdemei között kell elmondani, hogy – átnézve a korábbi koncertjein játszott darabok listáját, megállapítható, hogy mindig újabb repertoárral lép fel, amely bizony nem kis munkát képvisel. Most éppen három Freddie Hubbard, két McCoy Tyner, és egy-egy Kenny Garrett, Thelonious Monk és Herbie Hancock szerzemény került sorra, de régi kedvencével, az Art Blakey Jazz Messengers zongoristájának, James Williamsnek korábbi elődje, Bobby Timmons emléke előtti tisztelgés jegyében született számával indítottak. És bizony az is merész történet, amit Pallai Péter megsúgott nekem, hogy a jazz lényegének (az improvizáció mellett a spontaneitás) igencsak eleget tettek, mert csak az utolsó pillanatban volt mód instrukciókra, ehhez képest tökéletesen sikerült minden: úgy játszottak, mintha hónapok munkája csiszolta volna össze játékukat (Ugyanis Oláh Péter és Soso éppen kínai turnén vannak Bágyi Balázzsal.). Persze Oláh Zoli és Molnár Sanyi nagyszerűen illeszkedtek az együttesbe!!!

Egyébként a „kivitelezésről” szólva először is ki kell emelni a két fúvósszólista frenetikus játékát. Pecze Balázs remek szólói akár trombitát (egyszer szordinóval), akár szárnykürtöt (pl. a Song for Love c. balladában) is fújt, és ugyanígy Molnár Sanyi tenororgiái egyszerűen felejthetetlenek. Pataj Gyuri, az együttes motorja szemkontaktussal irányította a zenekar játékát a zongora mellől, aztán amikor szólózott, akkor megmutatta tudását. Mc Coy Tynerre hajazó élvezetes hangzuhatagjai nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy nemcsak kvintett felállásban, de kisebb formációkban is keresem, hogy meghallgathassam. Oláh Zoli kifogástalanul kísért és néhány szépen felépített szólója zajos sikert aratott. Az egyik legstabilabb kvintett tag, Pecek Lakatos András, igazi Art Blakey dobolásával biztosítja a sodró ritmust, kicsit talán lehetne halkabb. Az biztos, hogy így öten felvonultatták ennek a műfajnak és ennek a stílusirányzatnak minden nagyszerűségét.

A koncert meggyőzően bizonyította, hogy milyen – nemzetközi megmérettetést is bíró – zenészeink vannak. És egy fáradt, enervált nyugati együttes, körútjának x-ik állomásán játszva nálunk, hogy tudna egy ilyen lelkes, szakmailag ugyanúgy felkészült hazai együttestől jobb teljesítményt nyújtani?  Logikus, hogy aligha, mert mindannyian emberből vagyunk. S aki nem hiszi, járjon utána.

Végül, legnagyobb ámulatomra a koncert után az öltözőben (előkelőbben szólva „back stage”) Pataj Gyuri fejből felsorolta az egész műsort (előkelőbben a „set list”-et), de ő és én még magyarul is beszélünk.

1. félidő

1.) The Soulful  Mr.Timmons  (James Williams) 
2.) Ja-hed   (Kenny Garrett)
3.) Up Jumped Spring  (Freddie Hubbard)
4.) Island Birdie  (McCoy Tyner)
5.) Rhythm a Ning  (Thelonious Monk)

2. félidő

1.) Song for Love  (McCoy Tyner)
2.) One for Another Kind  (Freddie Hubbard)
3.) Driftin’  (Herbie Hancock)
4.) Birdlike  (Freddie Hubbard)

Akkor most már csak a szlogen van hátra, hiszen ebben a rendkívüli élményben nem lehetett volna részünk, ha nem zarándokolunk el a BJC-be. Tessék koncertekre járni, mert az élő előadás élményét semmi sem helyettesíti!!!

Fotó: Irk Réka, Stépán Virág

Videó: Irk Réka

Budapest Jazz Club, 2019. november  8.