fbpx

Robogó szekerek – A Modern Art Orchestra Taliándörögdön

2024. július 30.

Lassanként tradícióvá válik, hogy a MAO minden alkalommal két koncertet ad a Harcsa Veronika Udvarban, mégpedig két különböző műsorral.

MAO-Hegedűs D. Géza

Idén is így történt, nekem az első koncertet volt szerencsém meghallgatni.

Nagy érdeklődés mellett, lényegében telt házzal kezdődött a koncert a forró kora délutáni időpont és a szerdai nap ellenére. Az idén Taliándörögdre költözött Harcsa Veronika Udvar jóval kisebb alapterületűre sikeredett, mint az elmúlt évek helyszínei. Szék sem volt elég, sokan a földre kényszerültek ülni, volt, akinek csak állóhely jutott.

MAO-Hegedűs D. Géza

Idén a MOME helyszíne is a Harcsa Veronika Udvar volt, meglepő módon a koncert időpontjában is ment egy gyöngyfűző foglalkozás. Az alkalmi kézműveskedők és az őket instruálók folyamatos, lelkes beszélgetését általában könnyedén eltüntette a nagy létszámú zenekar, de a halkabb, líraibb részeknél bizony zavaró volt. Ha ez nem lett volna elég, egy flex is megszólalt időnként a szomszéd portán. A fellépő előadók és a közönség bizony megérdemelne egy alkalmasabb helyszínt, remélhetőleg a szervezőknek erre lesz figyelme és lehetősége a következő évben.

A Weöres Sándor verseinek megzenésítéséből álló műsornak a zenekar mellett eredetileg Harcsa Veronika és Hegedűs D. Géza is alapvető részese volt, azonban Harcsa Veronikát anyai elfoglaltságai miatt idén nélkülöznünk kellett a koncerten, illetve az egész fesztivál során. Szerencsére Hegedűs D. Géza ott volt a színpadon, míg Harcsa Veronika felvételről működött közre.

MAO-Hegedűs D. Géza

Fekete-Kovács Kornél zenekarvezető a koncert során elmesélte a produkció keletkezését: Eredetileg egyetlen verset (Dob és Tánc) szeretett volna megzenésíteni, azonban versek jogaival rendelkező örökös engedélye és kifejezetten bíztató visszajelzése alapján végül egy komplett műsor kerekedett Weöres Sándor verseiből, amit tavaly decemberben mutatott be a zenekar a BMC-ben. A megzenésítéseket több MAO produkcióhoz hasonlóan ezúttal is a zenekar tagjai készítették egy általuk választott versre, elmondható, hogy változatosan, de egyaránt jó ízléssel és a MAO-tól megszokott magas színvonalon. A zenei változatosság ellenére a műsor mégis egyfajta egységességet mutatott. A kompozíciók jellemzően a Hegedűs D. Géza által, zenei aláfestéssel elszavalt és Harcsa Veronika által énekelt vers kombinációjából álltak, amit instrumentális blokkok és szólók egészítettek ki. A számok közti szünetekben Fekete-Kovács Kornél és Hegedűs D. Géza felvezetéseit, illetve a programhoz kapcsolódó kis kiegészítéseit, történeteit hallhattuk, ami az egész előadást végtelenül közvetlenné tette a közönség részére. 
Végig az volt a benyomásom, hogy a zenei kompozíciók és zenekari hangzás nem akart a vers fölé kerekedni, inkább egy másik dimenzióval törekedett kiemelni, kiegészíteni az irodalmi élményt. (Folyamatosan az járt a fejemben a koncert alatt, hogy milyen lenne a produkció továbbgondolása egy vizuális kiegészítés irányába, ami egyébként nem is lenne új a MAO számára, hiszen tavaly, pont itt egy korai némafilmek által inspirált műsort élvezhettünk.)

MAO-Hegedűs D. Géza

MAO-Hegedűs D. Géza

MAO-Hegedűs D. Géza

Hegedűs D. Géza szavalása, színpadi jelenléte önmagában is nagy élmény volt, nagy kár, hogy Harcsa Veronika előadását ezúttal nem élvezhettük élőben. A MAO Fekete-Kovács Kornél vezetése mellett a szokott színvonalon szólalt meg: szép, kiegyenlített zenekari hangzást, ízléses hangszereléseket, eredeti szólókat hallottunk. Különösen tetszettek a "Robogó Szekerek" izgalmas poliritmiái, illetve az "Adagio" egészének drámaisága. A zenei anyagról nekem a XX. század harmadik harmada művészfilmjeinek legjobb filmzenéi jutottak eszembe, de ez természetesen egy teljesen szubjektív benyomás. Végig friss, modern, ugyanakkor a tonalitás határait kevéssé feszegető zenét hallhattunk, amely modernsége mellett véleményem szerint abszolút befogadható volt a közönség zeneileg talán kevésbé érdeklődő része számára is, hiszen sokan az irodalom "felől érkezve", elsősorban Weöres Sándor és Hegedűs D. Géza miatt látogattak el ide. Ezen az estén bizonyosan tágabbra nyílt egy ajtó számukra a kortárs zenére, csakúgy, mint fordítva.

MAO-Hegedűs D. Géza

MAO-Hegedűs D. Géza

MAO-Hegedűs D. Géza

Az utóbbi években a MAO több műsorát volt lehetőségem látni-hallani. Ez a zenekar, alkotói közösség a hazai zenei élet (nem csak jazz, az egyetemes zenei élet) jelenleg egyik legizgalmasabb szereplője, akik folyamatosan újraértelmezik egy big band formáció zenei lehetőségeit, és általában az improvizatív műfaj határait, kapcsolódását a népzenéhez, klasszikus zenéhez, filmhez, irodalomhoz. (Remélem nem hagytam ki semmit!) Érdemes kitüntetett figyelemmel kísérni koncertjeiket, albumaikat. 

MAO-Hegedűs D. Géza

 

Művészetek Völgye, Harcsa Veronika Udvar, 2024. július 24.

Fotó: Csíkos Gábor (köszönjük a segítséget és a remek fotókat!)

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005