Az első három nap után még egy ráadás estét a következő szombatot hozzáadtam a koncertkavalkádhoz, hogy a különleges összeállítású éjféli kvartettet meg tudjam hallgatni és közvetíteni tudjak belőle részletet. Az viszont nem volt benne a számításomban, hogy előtte olyan jó zenét hallok, amiről írnom kellett.
Itt megjegyeznem, hogy a vasárnapi nap első állomása Taliándörögdön volt, ahova a GPS nem Kapolcson keresztül vitt, hanem a magyar Pulánál elkanyarított egy épphogy két sávos útra, ami csodálatos kilátást nyújtott – nem az Űrtávközlési állomásra csak, hanem - a közeli dombokra, a megművelt földekre, ami igazi bájos Toszkán tájra emlékeztetett.

Vasárnap már délután 3 órakor a Harcsa Veronika Udvarban indítottam a jazzre hangolódást, ahol Palásti Máté gitáros szólókoncertet adott. Palásti Máté a Snétberger Tehetségközpont gitárosaként került reflektorfénybe. A tehetséges gitárossal öt éve készült interjú. Azóta a világ számos országában adott szólókoncertet jazz és latin darabokat előadva.

Ezúttal is dél-amerikai, flamenco és egyéb spanyol darabok kerültek előtérbe, de eljátszotta a „Kis kece lányom” népdalt jazzesen, loopolva, tehát felvette először a kíséretet, majd erre játszotta rá a szólóját csodásan.

A következő állomás Kapolcson volt, Csapó Krisztián jazztörténeti előadása az MJSZ Udvarban. Természetesen a busz épp előttem ment el, így nem értem oda pontosan. Krisztián egészen a kezdetektől építette fel előadását a jazz korszakaiból, amit zenével és vetítéssel is színezett, és a közönséget is bevonta a műsorába egy kis játékkal. Én még el tudtam volna viselni, ha harsonán is bemutat néhány szóba kerülő témát.

 a bátor vállalkozók, akik az improvizációt eljátszották Csapó Krisztiánnal

Ezután az ugyancsak Taliándörögdön lévő Egyetem Udvarra kellett volna átmennem, hogy meghallgassam Hárs Róza zenekarát, a Tiliát, de esélyem sem volt felférni a buszra, így a Mókuskert Udvar felé vettem az utam, Kapolcson maradva, ahol a zongorista Nagy János triója zenélt.

A trió helyett egy öttagú zenekart találtam a kertben, méghozzá olyan formációt, amit eddig nem hallottam még játszani. Az alap trió (Frankie Látó - hegedű, Joubert Flóra – dob) mellett Yancha fia, Nagy Milán basszusgitározott és Tóth Sándor szaxofonozott. Tóth Sándort fiatal koromban többet hallottam fújni, mint az utóbbi években, és ez lehet, hogy az én hibám, valahogy nem sikerült olyan koncertekre eljutnom, ahol játszott. A kreativitása, energiája mit sem változott, remek szólókat hallhatott tőle a közönség.

Visszatérve a trióra, kiderült, hogy egy lemezbemutatóra érkezett a kis kertet megtöltő hallgatóság. Nagy János elmondta, hogy nemrég felvettek egy albumot, aminek a megjelenése ebben a hónapban várható, és amikre olyan standardek feldolgozásai kerültek, melyek őt inspirálták. Ilyenek voltak az „On Green Dolphin Street” vagy a „Misty” vagy a „Moon River”. Az élő közvetítésen bele lehet hallgatni a koncertbe, és szerintem senki nem fog megcáfolni abban, hogy az érdekes elgondolást, remekül megírt hangszerelések és fantasztikus szólók ékesítik a szép harmóniák mellett.

Már most várom, hogy az egész lemezt végighallgassam (augusztus 10-én az Opusban bemutatják az új lemezt). Úgy gondolom, ez a koncert okozta a legnagyobb meglepetést számomra a három nap során. 

Innét ismét futottam vissza a Jazz Szövetség udvarába, ahol már elkezdte műsorát a Bolba Éva Trió. Éva hangi adottságaihoz nem férhet kétség, az egyik legszebb hangú és legsokoldalúbb énekesnő. Ezúttal eredeti triójával, Cseke Gáborral és Sárkány Sándorral lépett fel.

A hozzákötődő standardeket adta elő a nagy számú közönségnek. A „Honeysuckle Rose”-t Fats Wallertől, a „My Favorite Things”-et Richard Rodgerstől, az „I Got Rhythm” musical dalt Gershwintől, sőt egy magyar nyelvű Szekeres Adrienn számot is, az „Olyan, mint Te” című dalt, de valamiért nem tudta megfogni a főleg fiatalokból álló közönséget, pedig Éva nagyon kitett magáért, az összes energiáját próbálta átadni a közönségnek.

Talán azért, mert folyamatosan egy méhkas duruzsolása hallatszódott körülöttem, én sem tudtam ráhangolódni, csak az járt a fejemben, hogy teljesen más koncertet hallottam tőle májusban (vagy lehet, hogy jazzklubban jobban működik ez a trió). 

Utánuk egy nem rég alakult zenekar, a Proli Jazz Quartet lépett színpadra. Talán két hónapja láttam először az iF Jazz Café műsorán, annyira friss a formáció, amiben a pár órával előtte, a Nagy János Trió +-ban hallott Joubert Flóra dobolt és Tóth Sándor szaxofonozott.

A quartet két másik tagja pedig a billentyűs hangszernél Kerek Norbert, a basszusgitárnál Eged Márton volt. A zenekar saját kompozíciókat játszott, amik leginkább blues és jazz rock számok voltak, amivel belelkesítették a színpadhoz érkező közönséget. Egy kis ízelítőt lehet meghallgatni a műsorukból ITT.

Ezzel a kapolcsi kalandomat lezártnak tekintettem, mert akkor még nem tudtam, hogy a következő szombatra meghívnak a Snétberger Tehetségközpont felsőörsi zárókoncertjére (erről majd később).

A tehetséges fiatal muzsikusok koncertje bejeződött este fél 9-kor, így a protokollt megkerülve, nem a Művészetek Völgyének sajtósától, hanem a Jazz Szövetségtől kértem gyorsan beengedést még egy utolsó közvetítésre az éjféli koncerthez.

Este 10 után értem Kapolcsra, ahol már a főutcán lehetett hallani Baló Sámuel triójának varázslatos hangjait. Alig fértem be az Udvarba, olyan sokan érezték hívogatónak a lendületes, harmóniában gazdag előadást, amit a kis zenekar produkált. Baló Sámuel zongorázott, Miskolczi Márk bőgőzött és Richter Ambrus dobolt. Sámuellel tavaly év végén készült érdekfeszítő interjú egy verseny kapcsán, amiben a külföldi tanulmányiról is hosszasan beszélt, nem csak a zenekaráról. A kiíráson nem szerepelt, de a második rész egy vendéggel bővült a zenekar, méghozzá a remek szaxofonos, Ludányi Tamás csatalakozott a trióhoz.

A magyar triók közül vannak, amelyek energiaszegények, kevésbé valók fesztiválokra, főleg egy többszáz embert megmozgatóra, de ők bebizonyították, hogy lehengerlő előadást tudnak nyújtani ilyen helyszínen is, ami nem megy a minőség rovására, pedig saját kompozíciókat játszottak, mint a Thunderstorm, az Untitled, a Valencia, az Októberi nyáridézés.

Elérkeztem - ténylegesen - a Művészetek Völgyének számomra utolsó koncertjéhez, ami éjfélkor kezdődött. A jazz fénykorát idézte a különleges formáció repertoárja és játéka, amellyel Miles Davis, Charlie Parker és Coltrane előtt tisztelegtek.

Az Amerikában és Spanyolországban élő dobos Borlai Gergő vezette zenekarban Szakcsi Lakatos Róbert zongorázott, Molnár Sándor szaxofonozott és Hárs Viktor bőgőzött. Borlai elmondta, hogy mindannyiukat régi ismeretség, zenei kapcsolat fűzi össze, ami a zenéjükön, örömzenéjükön is hallatszódott. Az izgalmas improvizációkkal elnyújtott jazz standardek néhol alig voltak felismerhetőek, az életöröm, a jókedv áradt zenéjükből, aminek energiáját minden ott ülő érezhette. A négy zenész vígan tombolt a szabadságban, melyet leginkább Molnár Sanyi tartott egységben.

Ezzel a koncerttel nekem valóban véget ért a fesztivál, de másnap mindenki másnak is. Rengeteg maradandó emlékkel távoztak a részt vevők, ahol korosztálytól függetlenül egyetértésben és tisztelettel tudtak együtt szórakozni fiatalok és idősebbek. Remélem, hogy jövőre a Magyar Jazz Szövetség újra meg tudja rendezni ezt a nagy jazz seregszemlét, és a Harcsa Veronika Udvarba Veronika visszatértével és óvó szemeivel, a kollégám által leírt problémák megoldódnak.

Egy kis felhőtlen jazzmámor:

1. rész

Művészetek Völgye, Harcsa Veronika Udvar, MJSZ Udvar, Mókuskert Udvar , 2024. július 21. és 27.

Fotó: Irk Réka