Szerencsére sok múzeum vezetője jónak látja, hogy jazz-zenének helyet adjon ezen a különleges nyári éjszakán, hiszen általában a jazzt szerető réteg a kultúra egyéb ágait is szereti és vica versa. 2018 óta tudósítunk a múzeumokban történő jazzprogramokról (természetesen a Covid miatt kimaradtak évek). Idén talán valamennyivel kevesebb jazzkoncert volt, mindenesetre azok közeli időpontban egymáshoz, így nem érhettünk át mindegyikre kollégámmal Sztraka Ferenccel, aki a fotókat készítette.
Ebben az évben 5 jazzkoncertre jutottunk el, igaz, csak hármat terveztünk, bár az egyik kakukktojás volt. Fájó szívvel mondtunk le sok kiváló jazz-zenész fellépéséről. Egy biztos, a múzeumok rengeteg kíváncsi embert vonzottak be a szombati éjszakán a kiállításaikra. Közel az éjfélhez annyian voltak a városban, mint máskor napközben.
Annak idején délután 4 órakor kezdődtek a koncertek, míg idén csak 19 órakor. Legkorábban a Szépművészeti Múzeumban indultak el a plusz programok, így megcéloztuk a 20 perccel korábbi érkezést azzal a biztos tudattal, hogy a parkolási nehézséggel együtt is beérjünk a startra. Igaz, a Budapest Pride akkor már véget ért, de a Hősök terén rengeteg színes ruhába öltözött ember cirkált dugót okozva, ám így is az első hangok felcsendülését már az árkádon belül hallottuk. Ahogy tavaly, úgy idén is a harsonás, épp ma 50 éves Skerlecz Gábor vezette Fine Arts Group adott koncertet (boldog születésnapot kívánunk Gábor!) A tagok cserélődtek és szerencsére a helyszín is. A rendkívül visszhangos Reneszánsz Csarnokból a bejárathoz közelebb, a Márvány Csarnokba költöztek, így jóval kevésbé pattogtak össze-vissza a hangok a magas beltérben. Csak a zenekar előtt volt még 1-2 szabad hely, mire odaértünk, a távolabbiakat már mind elfoglalták, akik pedig később jöttek, nekik csak állóhely jutott.
Minden elismerésem a zenekar tagjainak, mert érzékelve a helyszín adottságait, rendkívül finoman játszottak. Skerlecz Gábor többször szordinóval tompította a harsona éles hangját, Cseh Balázs még a szólóinál is a legfinomabb, -halkabb módját választotta az improvizációinak, ahogy a bőgős Bergendy István is.
A zongorista Juhász Attila ugyancsak visszafogottan játszotta a gyönyörű harmóniákat. Aki hallott már zenét templomban, el tudja képzelni, hogyan szólt a Szépművészeti Múzeumban a zenekar.
A második számtól Gereben Zita énekesnő búgó, alt hangjával késztette megállásra a múzeumba érkezőket. Közismert és kedvelt standardeket játszottak, hogy még azok is otthonosan érezzék a muzsika hangjaiba fonódva magukat, akik ritkán járnak jazzt hallgatni.
A repertoáron az első órában a következő híres dalok szerepeltek: Days of Wine and Roses (komp.: Henry Mancini), This Masquerade (komp.: Leon Russell, de Geroge Benson feldolgozásában lett híres), Don’t Get Around Much Anymore (komp.: Duke Ellington-Bob Russell), Fly Me to the Moon (komp.: Bart Howard-Frank Sinatra), My Funny Valentine (komp.: Richard Rogers-Lorenz Hart), Night and Day (komp.: Cole Porter). Kis szünet után folytatták a műsorukat egészen 23 óráig.
Mi viszont indultunk tovább. Eredetileg a Ludwig Múzeum volt tervben, ahol a jazzkoncert előtt tárlatvezetésen néztük volna végig Till Brönner trombitás profi fotóit, de annyira közelinek tűnt a Postamúzeum, aminek az ikonikus jazzhelyszín, a Benczúr Ház ad otthont, hogy átszaladtunk az ott fellépő Budapest Ragtime Band koncertjére.
Épp egy jazz standardet énekelt Csapó Krisztián, a "Bourbon Street Parade"-ot (komp.: Paul Barbarin), mert nem csak ragtime-ot játszanak, hanem standardeket is, majd jött a két hete, a Margitszigeti Színházban hallott és kedvelt Carmen-feldolgozásuk ragtime stílusban, ami után már az utunkat az autó felé vettük.
Egész véletlenül a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum felé kanyarodtunk, ahonnan már egy utcányira big band muzsikát hallottunk. A Pénzügyőr Big Band többek közt jazz-zenét is játszott a sok egyéb feldolgozás közt. Beugrottunk, ha már arra jártunk.
Fogytán volt az időnk, így egyenesen a Ludwig Múzeum felé hajtottunk, ahol pont kezdésre értünk oda, természetesen telt ház fogadta a Balázs Elemér Groupot, Zana Zoltánt és Till Brönnert. Minden múzeumban sok segítséget kaptunk, de a Ludwig Múzeumban széket is szereztek nekünk, hogy le tudjunk pakolni - köszönjük!
Mielőtt a Balázs Elemér Group eljátszotta volna pár jól ismert szerzeményét, Balázs Elemér elmondta, hogy decemberben fog megjelenni az új lemezük, amelyről a koncertjeiken egyet-egyet játszanak már, és a zenemegosztókra ugyancsak felkerülnek egyenként havonta a lemezről dalok. Nem könnyű megtalálni. A Balázs Elemér Group után be kell írni a lemez címét is (legalább az első szót), hogy kiadja a kereső: Flying in Music, Vol.1. A lemezről a múzeumban a brazil gitáros, Pedro Martinez, a Quem Eu Sou (Ki vagyok én) című szerzeményét adták elő. A már megjelent sikeres szerzeményeik közül a legeket emelték ki. Először a 2015-ben megjelent Örök szerelem albumról játszották a Tales of the Woods (komp.: Balázs József), a Together Alone (komp.: Balázs Elemér) és a Music Makes Me Alive (komp.: Balázs József) nagy sikerű dalokat. A zenekar összetétele kicsit változott ezúttal.
A szintetizátornál Balázs József ült, a dobnál Balázs Elemér, a bőgő mögött Pecek Lakatos Krisztián állt, a két énekes már egy éve lassan Molnár Enikő és Varga Dávid, a perkás Czibere József nem volt jelen, és a gitáros Komjáti Áront Bende Zsolt váltotta.
Zana Zoltán az új lemez elsőként megjelent dalában, a „Quem Eu Sou”-ban szállt be szaxofonozni, aki - mint Elemér elárulta - keveri is az új lemezüket.
A következő három számban standardeket játszottak el a világ egyik legjobb trombitásával, Till Brönnerrel, akinek eközben a fotókiállítását csodálhatta a közönség. A Jazz.hu programajánlójában már megjelent, hogy a Balázs Elemér Group tagjai szerepelnek a tárlat fotóin.
Még nem késő megnézni (augusztus 25-ig) a valóban professzionális és érdekes képeket, amiket a német fotóművész és jazztrombitás Till Brönner készített. Visszatérve a koncertre, a BEG a trombitással a My Favourite Things (komp.: Rodgers and Hammerstein), Once Upon a Summertime (komp.: Michel Legrand), Just Friends (komp.: John Klenner) című standardeket játszotta. Mindegyikben hatalmas improvizációk hangoztak el, de a „Just Firiends”-ben Zana Zolival Brönner igazi különleges párbeszédet folytatott. Természetesen nem maradt el a vastaps, de a több, mint egyórás koncert befejeződött.
Még egy kis fotózkodás és beszélgetés követte az eseményt, ami miatt majdnem lekéstük az utolsó Múzeumok Éjszakájának koncertjét a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a JazzShowcase nyertes Intergeese játszott.
Éppen 6 perccel a befejezés előtt értünk a múzeum bejáratához, ahol Sztraka Feri kiugrott az autóból, hogy amíg parkolót keresek, ő legalább az utolsó pillanatokat rögzítse. Nagy meglepetés volt, hogy odaérkezésekor nem leléptek, hanem pont akkor léptek fel a színpadra a trió tagjai, a cimbalmos Horváth Áron, a bőgős Mohácsy Lőrinc és a dobos Fekete Zoltán.
A múzeum belső udvarában a 22 óra helyett 23 órakor kezdődő koncerten kevesen voltak, ami egyrészt az áthelyezett időpontnak és az útvesztővel meglelhető helyszínnek volt köszönhető. Pár dalát meghallgattunk még a rendkívül érdekes zenét játszó cimbalom-bőgő-dob triónak, aztán ahogy az már ezen a nyáron lassan megszokott lesz, a közelgő vihar (ami végül elkerülte Budapestet) fél 12-kor elriasztott minket attól, hogy végig meghallgassuk a fiatal tehetségeket, és az egy nap 4,5 koncerttel megelégedve, a tartalmas este után búcsút mondtuk a Múzeumok Éjszakájának.
Múzeumok Éjszakája, 2024. június 22.
Fotó: Sztraka Ferenc, Irk Réka