Jómagam 16 órától kapcsolódtam az eseményekbe, a kezdést túl ebéd közelinek találva. Pedig kíváncsi voltam, és szívesen meghallgattam volna a világzenét a progresszív rockzenei elemekkel ötvöző, a saját kompozíciók mellett a református énekek és zsoltárok feldolgozásait sajátságos „szűrőn” átengedő Invocatio Musicalis 14 órakor kezdődött koncertjét, annál is inkább, mert zenéjük az egyházzene, reneszánsz, magyar népzene és az említett progresszív rock mellett a jazzből is táplálkozik. A zenekar 2007-es megalakulásától kezdve minden évben meghívót kapott a Református Zenei Fesztiválra, gondolom ez a jövőben sem fog változni, így legközelebb pótolni tudom mulasztásomat. Hasonló okból hagytam ki a kitűnő zongorista, Bartha Mátyás, és a Modern Art Orchestra, a Hot Jazz Band, a Bohem Ragtime harsonásaként megismert Papp Mátyás duóját is. A táncolható swing zenét és a dixieland revival korszak hangzását feltámasztó The Coquette Jazz Band alapítói ezúttal református énekek jazzfeldolgozásaiból állították össze műsorukat. Mindkét zenekarnak köszönhetően finoman jazzre hangolt közönség várhatta az egyre több újonnan érkezővel a folytatást, a Borbély Műhely 16 órakor kezdődött koncertjét. A „műhelyben” a létező összes nád- és fafúvós hangszeren játszó zenekarvezető mellett Tálas Áron billentyűzött, Horváth Balázs bőgőzött és G. Szabó Hunor dobolt.
Borbély Mihály csütörtökön érkezett haza a Pittsburghben rendezett Jazz Poetry Month fesztiválról, amelyen költők előadott verseire improvizáltak jazz zenészek. A nemzetközi rendezvényen a performance izgalmával több, mint 50 új és visszatérő előadó élőben mutatta be a művész és a közönség közötti kapcsolat, a művészeti formák együttműködésének lehetőségeit. Kamaszként egy Orszáczky Jackie szervezte sessionön láttam hasonlót, mikor Kőszegi Imre rögtönzött Balaskó Jenő helyszínen előadott verseire. Borbély tanár úrral egyet gondolva, talán fel lehetne támasztani nálunk is ezeket a jazz és a költészet különös egybefonódását bemutató előadásokat. További morfondírozásra nem maradt idő, a menetrendet tartva, Bágyi Balázs színpadra szólította a zenekart. A „Gyere hozzám estére”, a 2016-ban megjelent lemez címadójával indult a közel egy órás koncert.
A folytatásban továbbra is a legkedveltebb kompozíciókból válogatva, Borbély első, még főiskolás korában írt szerzeményei közül a kalandos múltú „Szignál” is bekerült a repertoárba. Annak idején játszották is, de aztán félretették, és el is feledték, kottája sokáig egy fiók mélyén lapult, míg egy rendrakásnál pár éve újra előkerült. Borbély maga is meglepődött, milyen jót írt főiskolásként, és azóta koncertjei egyik domináns darabjává vált, bemutatva kategóriákon és korlátokon átlépő, sokszínű zenéjét. Menet közben beborult az ég, pár csepp eső is lehullott, de szerencsére nem annyi, hogy megszakadjon a koncert. Így bár vigyázó szemeinket a felhőkre vetettük, szerencsére az „Our Favorite Things”, Richard Rodgers híres szerzeménye, a jazzben alapművé vált „My Favorite Things” Coltrane-féle megközelítésének páratlan ritmusokkal, keleties skálákkal, balkáni és magyar népzenei motívumokkal átszőtt, tárogatón játszott továbbgondolását is hallhattuk, mely a felhőket is elűzte.
Az égieknek hála, az idén januárban a Müpa Jazz Showcase mind a szakmai-, mind a közönségdíját elhozó Symbiosis 5 napsütésben kezdhette koncertjét. A Bartók Béla Konzervatórium és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori és jelenlegi hallgatói még tanulmányaik során, 2020-ban alapított zenekara már a következő évben harmadik helyezést ért el a Babel-Laureate World Jazz Versenyen, majd 2022-ben a bronzot aranyra váltva, megnyerte a spanyol Getxo Jazz Competition and Festival, valamint a nagyszebeni Sibiu International Jazz Competition nemzetközi jazzversenyt. A szaxofonos Drippey Máté, a zongorán és billentyűs hangszereken játszó Kapolcsi-Szabó Levente, a gitáros Virág Benedek, a Pege Aladár Jazz-Nagybőgő Verseny második helyezettje, Gyányi Tamás és a tavaly az Év Fiatal Jazz-Zenésze verseny közönségdíjas dobosa, Majsai Roland mára a hazai jazzélet markáns képviselőivé vált.
Saját, érzelmekről, tájakról vagy egy adott életállapotról szóló szerzeményeiket játszották, melyek többségét Majsai Roland, Drippey Máté és a Kapolcsi-Szabó Levente írta. Modális zenéjük a közönség jazzkoncerteken ritkábban jelenlévő részét is magával ragadta, a remek szólók után egyre kevésbé figyelték mikor tapsol a mellettük ülő, a tapsok bátrabbakká váltak, őszintén, szívből szóltak. Mint kiderült, Drippey Máté Tim Ries tenorját fújta, a hazánkba előszeretettel vendégeskedő világhírű szaxofonos ugyanis ifj. Oláh Kálmánra bízta hangszerét, hogy távollétében használja, és praktikus ok miatt is, hogy ne kelljen mindig utaztatnia a repülőn, mikor ide jön játszani.
A kis Kálcsitól kölcsönkapott szaxofon mindenesetre, ha átmenetileg is, megint jó helyre került, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Borbély Mihály is gratulált Máténak, és persze a tapsok között levonuló zenekar mindegyik tagjának.
Nagy János is saját számokkal érkezett, hasonlóan előző koncertjeihez, elsősorban érzelmi alapon választott a leginkább tetsző, hozzá igazán közel álló, és a triónak jól álló, a többiek által is szívesen játszott szerzeményei közül. A Nemzetközi Jazznapon játszottakhoz hasonlóan, az ő és Frankie Látó 2021-ben betöltött ötvenedik születésnapjára utaló „50” című lemezből kaptunk ízelítőt, egy-két régebbi, új töltetet kapott kompozíciója mellett.
A kortárs klasszikus zene, a népzene és a világzenei hatások jó ízléssel kevert elegye állt össze jazzé, melyben a virtuóz szólók is a zenét szolgálva, és ahogy Yancha korábban megfogalmazta, némi incselkedéssel és „rosszalkodással” szólaltak meg. Nagy János, Frankie Látó és Joubert Flóra, három kitűnő muzsikus, egyenrangú partnerként, mindvégig izgalmas, a megszokottól eltérő zenét játszva, nagy sikert aratottak. Nekem külön öröm volt, hogy ebben a rendhagyó felállású trióban, a jazzben sajnos ritkán hallható hegedű is főszerepet kapott.
Az utolsó, este hétórakor kezdődött koncerten az idén 10. születésnapját ünneplő Bágyi Balázs New Quartet lépett fel. A hazai jazz egyik legsikeresebb formációjában egy változás történt, a külföldön játszó Oláh Pétert ez alkalommal Jónás Géza helyettesítette, Soso Lakatos Sándor szaxofonozott, a billentyűs hangszeren Oláh Dezső játszott, és a zenekarvezető, Bágyi Balázs dobolt.
Kezdve a 2014-ben megjelent első, „Easy Landing” címadó számától, a megjelenés dátumát címében is magában foglaló „2020” lemezig, tíz év sikerdarabjaiból állították össze programjukat. Volt miből válogatni, hiszen a BBNQ az egyik legtermékenyebb formációnk, a kompozíciókat jegyző Bágyi Balázs pedig a legnagyobb saját repertoárral rendelkező szerzőink közé sorolható.
A leginkább a post-bophoz kötődő, változatos dinamikájú szerzemények lágyan lendületes dallamai szelíden landoltak, a karibi hangulatot adó páratlan beosztású lüktetések a közönség köreiben is energiarobbanást hoztak. Mindenkinek sikerült saját egyéniségéből hozzáadni valamit a közös sikerhez és a szabad szárnyalás után eljött a könnyed földet érés pillanata, mindenki elégedetten inthetett búcsút.
A Kálvin Kamarakertben korábban is főként jazz szólt, idén azonban teljes mértékben ezé a műfajé volt a főszerep. A Ráday utca 1. udvara meghittségével, zöldellő fáival ideális helyszínnek bizonyult, mind a közönség, mind a zenészek számára. Idézve Tóth Endre zenetörténész, a XVIII. Református Zenei Fesztivál művészeti vezetőjének szavait: „Valahol az Istenhez kerülünk közelebb azáltal, hogy spirituális élményben van részünk a zenehallgatás révén. Ezenfelül a zenélésnek és a zenehallgatásnak is van közösségteremtő ereje.” Akik ott voltak, mindezt megtapasztalhatták.
Kálvin Kamara Kert, 2023. május 27.
Fotó: Somogyvári Péter