Regály György ritkán koncertezik, idejét már jó pár éve elsősorban a tanítás tölti ki, de a közönséggel való találkozás, mint minden muzsikusnak, továbbra is örömöt jelent számára. Annak ellenére, hogy egy idő után főleg Budapesten egyre kevésbé lett kedve fellépések után rohangálni, demókat küldözgetni, zenéhez nem értő embereket győzködni megalázó helyzetekben, és az útravalóul kapott „majd visszahívunk” búcsúszavakban bízni, ha úgy érezte van mondandója, többnyire pályázatok útján, megtalálta a lehetőséget. Emlékezetes megszólalásai közé tartozott például a 2016-os Nemzetközi Jazz Napon Horányi Sándorral, Egri Jánossal és Kőszegi Imrével adott koncertje, az Orgonák Éjszakája 2021 országos programjában, a Hammond orgonát Rhodes pianóval és dobbal társító, nemzetközi téren is ritkaságnak számító, kezdeményezésére összeállt Regály – Szakcsi – Balázs Elemér Trio fellépése. Maradandó élményt nyújtott az említett Regály 60 nevet kapott formációja Soso Lakatos Sándorral, Lakatos Pecek Krisztiánnal és Balázs Elemérrel, valamint az 55. születésnapjára szervezett Gödör koncert, melyről videófelvétel is készült. Az idősebb korosztály még őrzi emlékét olyan zenekaroknak melyekben Regály játszott, mint például a nemzetközi színtéren is helytállt No-Spa, a Kőszegi Trió, a Cotton Club Band, Katona Klári kísérőzenekara, és persze az általa alapított, alkalmanként napjainkig felbukkanó Test Jazz Group. A 2000-ben Babos Gyulával létrehozott Dig It All legutóbbi, Regály Tom Noize dj-vel duóban készült zenéibe viszont a legfiatalabbak is beleáshatják magukat. Sajnos egyelőre csak a 2019 után megjelent albumok és az újabban megint divatba jött kislemezek elérhetőek a legnépszerűbb zenemegosztón, pedig jó lenne hallgatni a Babossal és a Ghánában született, hazánkban élő énekesnővel, Senával felvett első lemezüket ugyanúgy, mint a következőt Bolla Gáborral, majd utána az Urbán Orsival készültet is. Már csak azért is, mert a jazzt az elektronikus zene legújabb stílusaival ötvöző, akár hip-hop, dance, drum and bass, rnb, chill-out, dub-step elemeket előszeretettel használó Regály zenéje, mikor valódi hangszereken játszókkal bővült, közelebb került hozzám. Nem tehetek róla, csodálattal adózva a technika vívmányainak, nekem továbbra is a muzsikus által megfújt szaxofon, leütött billentyűk, a húrokon megszólaltatott gitárok, és a valódi dobok hangja adja azt az élményt, ami a Dig It All múlt szerdai koncertjén is megérintett.

Regály mindig megtalálta és megnyerte zenéjéhez, vagy ha úgy tetszik aktuális projectjéhez a legkiválóbb társakat, igent mondott neki több legendánk, és jó szemmel választotta ki a Bartók, majd az LFZE tanszéki vizsgáin is már kimagasló tehetségnek elkönyvelt fiatalokat, Bartók Vincét és Hidász Tamást. Mindketten még az LFZE hallgatóiként évfolyamtársuk, „Az év fiatal jazz-zenésze” címet, majd Junior Prima-díjat elnyert Rafael Mário triójával érték el első sikereiket, 2017 végén megjelent első albumuk, a „My Hope” mellett, legnagyobb élményeik között tartják számon, hogy előző évben Billy Cobham előzenekaraként felléphettek. Azóta külön-külön is számos meghívást kaptak a hazai jazzélet reprezentánsaitól, köztük volt tanáraiktól is. Mohai Tamás meghívása szintén telitalálat volt, a székesfehérvári Faxni együttessel ismertté vált, majd szinte felsorolhatatlanul sok rock, jazz formációban, és csaknem száz lemezen játszott gitáros legenda játéka hozta elő a Dig It All jelenlegi zenéjében a hetvenes évek legszebb jazz-rock hagyományait.

A Regály koncertek, bármelyik, akár akusztikus, akár digitális formációval lép fel, többnyire a Mr. Tyner című szerzeményével kezdődnek. Attól függetlenül, hogy ez kompozíció minden esetben egyből forró hangulatot hozott, kiválóan bemutatja a sokszor használt „a lényeg a hogyan” bölcsességet. Máshogy szólalt meg a Test Jazz Group akusztikus előadásában, az Orgonák Éjszakáján, és persze erre a felállásra hangszerelve, a funky ízeivel játszva. Ez esetben bennem Hancock hetvenes évekbeli elektronikus korszakát, abból is a 75-ben megjelent „Flood” lemeze hangulatát idézte fel inkább, mint Tyner világát.

 A kemény, klasszikus fúziós hangzást hozta Regály többi szerzeménye is, a „My Country”, a Traffic Jam” valamint a Babossal írt „Major”, napjaink ezt az irányt követő zenei hatásaival egyedileg keverve, és bőséges lehetőséget adva mindenkinek, hogy letegye névjegyét.

Ron Carter Davis „ESP” lemezére írt kompozíciója, az „Eighty One” közben a tapsokat már egyre hangosabb ovációk kísérték, majd úgy tűnt, az előző évek ritkaságszámban menő Regály koncertek rituáléja szerint Paul Bley 1968-ban megjelent lemezének címadó dala, a „Mr. Joy” lesz a búcsú. Érdekessége, hogy Annette Peacock szerezte a zenéjét, aki ebben az időben már Paul Bley felesége volt, és a lemezen egyébként Anette előző férje, Gary Peacock bőgőzik. A „Mr. Joy” a garantált sikert hozó fülbemászó dallamok mellett újabb alkalmat kínált bravúros szólókra, a végén a tapsok ütemessé váltak, így az egykor népszerű Crusaders együttes szaxofonosa, Wilton Felder szerzeménye, a „Way Back Home” mintegy ráadásként hangzott el utoljára.

A generációk zenekaron belüli találkozásának jótékony hatását, olyan világsztárok, mint Stanley Clarke, Avishai Cohen legutóbbi koncertjein is tapasztalhattuk. Ahogy őket inspirálták fiatal társaik, Regály György és Mohai Tamás is sok ihletett kapott Bartók Vincétől és Hidász Tamástól, akikre ők is jótékonyan hatottak. A kölcsönhatások eredményeképp remek zene született, és remélhetően a jövőben Regály György munkásságát nem csak szakmai körökben értékelik rangjának megfelelően. Minderről a közönségnek június 23-án a Mixát Udvarban, június 24-én a BJC-ben, augusztus 12-én pedig a Test Jazz Group koncertjén, a BMC-ben lesz alkalma meggyőződnie.

Mixát, 2023. május 24.
Fotó: Somogyvári Péter