Maga a Hammond orgona és az azon játszó művész külföldön is elég ritka, de hazánkban még annál is ritkább. Premecz Matyi nemcsak amiatt remek muzsikus ezen a hangszeren, mert gyakorlatilag nincs kihívója, hanem „saját jogon” is. Higgyék el nekem, aki már az 50-es évek közepétől ismerem a hangszer elképesztő felemelkedését, hogy kis hazánkban Premecz Matyi fellépésével kezdődik meg a Hammond- játék időszámítása. A hozzám hasonló korú (jazz)veteránok talán felkapják a fejüket erre a véleményre, és hivatkoznak néhány hazai kísérletezőre, de ők is tudják, hogy itt sem jó hangszer, sem megfelelően képzett muzsikusok ezen a hangszeren nem voltak. Ráadásul a magyar közönségnek hosszú időn keresztül egy Rhoda Scott nevű – egykor csinos – Párizsban élő fekete amerikai hölgy felvizezett stílusú kommersz játékával kellett beérnie, akinek játékát még csak viszonyítani sem lehet a hangszer igazi nagy varázslóihoz. Csak az utóbbi években hallhattunk igazi ikonikus figurákat Dr. Lonnie Smith-től Joey DeFrancesco-ig.

Biztosan nem sértődik meg a jazzgitár első számú hazai mestere, a trió vezetője Gyárfás Pista barátom, a népszerű Gyafi, hogy Matyi szerepét kiemeltem, de hiszen annak ellenére, hogy Pista hozta létre a formációt, neve mégis „…Organ Trio”, illusztrálva azt, hogy ebben a felállásban az orgonáé a vezető szerep. Persze Gyárfás Pistáról is csak a legjobbakat lehet elmondani, hiszen nincs olyan formáció, amiben ő nem remekelne. Hihetetlenül sokoldalú muzsikus, aki fölényes hangszertudása mellett kitűnő zeneszerző is, mert a közönségnek talán fel sem tűnt, hogy az egész program minden számát ő jegyezte. (Ez ugyanis a „Organ Grinder’s Suite” c. lemez ismételt bemutató koncertje volt.) Ezen túlmenően kedvessége, humora, kommunikációs készsége miatt is hallatlanul népszerű. Vérbeli jazzt játszik, a műfaj legjobb hagyományainak továbbvivője: Wes Montgomery, Kenny Burrell, Barney Kessel nyomdokain, de ismeri a műfaj és saját hangszerének minden fejleményét. Fellépéseinek túlnyomó részében az említett „iskolákat” járja, de hogy mennyire sokoldalú arra csak néhány példa: feldolgozta és lemezre is vette pl. „Cartoon Jazz” címmel a legismertebb hazai rajzfilmek mindenki által ismert és kedvelt dalait. Vagy hivatkozhatom a másnap, az Opusban bemutatott műsorra, amit a fentiektől igencsak eltérő Szabó Gábor stílusában produkált, éppolyan nagyszerűen, mint az itt taglalt eseményen. S ha már a trió tagjait dicsérjük, nem maradhat ki a dobos, Jeszenszky Gyuri sem, aki minden produkcióban helytáll, így a legfoglalkoztatottabb ütősök egyike. Gyafi külön taglalta Gyuri érdemeit a közönség előtt is, amit az igazán szerény muzsikus szó nélkül hallgatott. Réges-régen ismerem Gyurit és őszintén nagyra becsülöm, ha ő a ritmus oszlopa, akkor nem kell félni, minden rendben lesz.

Száz szónak is egy a vége: mint említettem, a trió a korábban megjelent nagysikerű lemezét „reprodukálta” a Háló lelkes közönsége számára. Mind a tíz kompozíciót Gyárfás Pista jegyzi és a hangszerelések is az ő kreativitását dicsérik. A darabok a Hammond orgonajáték ikonikus figuráinak tiszteletére születtek. A lemez címadó száma kifejezetten a hangszer legnagyobb mestere, Jimmy Smith Organ Grinder’s Swing c. ikonikus albumára utal, amelyben Kenny Burrell gitározott és Grady Tate dobolt. Az Organ Grinder’ Suite c. dinamikus szám éppolyan hatásos programindító Gyafi lemezén és koncertjén is, mint Smith-nél az ugyancsak címadó darab. Figyeltem a közönséget, mindenkit lenyűgözött ez a – nálunk csaknem ismeretlen – hangzásvilág.

Aztán sorjáztak a lassú, tempós vagy gyors számok, valamennyi olyan szellemes címet kapott, ami a kicsit is beavatott jazzbarátoknak elárulja, hogy melyik nagy orgonista tiszteletére született. A „Dr. Smith” a nemrégiben elhunyt, hazánkban is többször fellépett Dr. Lonnie Smith-re utalt, a Come Rhyne pedig a nagy jazzgitáros (egyben Gyafi példaképe) Wes Montgomery orgonistájára Melvin Rhyne-ra. A hölgy orgonisták talán legkiemelkedőbb képviselője nem Rhoda Scott vagy akár a német Barbara Dennerlein volt, hanem Shirley Scott, aki előtt az Organ Lady c. gyönyörű jazzballadával tisztelgett a trió. A nagy amerikai „orgonista triumvirátus” képviselőit idézte a Too Young (Larry Young), a Groove Blues (Richard „Groove” Holmes) és a Brother J. (Jack McDuff) szám. A Café Italiano egy „kakukktojás” volt, vérpezsdítő olaszos dallamvilággal. Végül két további zenei gyöngyszem következett. Először a Sad Spring (azaz Szomorú tavasz) a 2012 tavaszán elhunyt Fogarasi János emlékére utaló ballada, aminek szépsége annyira megragadta a közönséget, hogy többen áradoztak róla a koncert után. Fogarasi zongorista létére egyik korai úttörője volt az orgona hazai jazzben történő meghonosításának. Az est stílszerű zárásaként pedig a Let’s Go to the Church következett, amely igazi afro-amerikai istentiszteleteket idéző ritmikus szám. Egyben célzott a hangszernek az egyházi zenében, ill. az amerikai feketék vallási szertartásaiban betöltött megkerülhetetlen szerepére is.

Mivel a Hammond orgona hazánkban oly’ ritka, hogy alighanem a közönség soraiból többen életükben először láttak ilyen instrumentumot, így a szünetben is már közelről megcsodálhatták a méretes szerkezetet. Premecz Matyi készségesen mutatta meg a részleteket is, majd ez folytatódott a vele való beszélgetés során, amikor is Schön György klubvezető tett fel szakszerű kérdéseket.  

A remek hangulatban lezajlott koncert színhelye, az S4 nagyterme egyben festmény- és fotókiállításoknak is helyet adó tér. Érdekes módon most éppen Szigeti Tamás fotóművész Da Capo c. kiállításának zenészfotói láthatók még néhány hétig, köztük több jazzmuzsikus portréja is. A fotók különlegessége az, hogy minden kép szereplője a saját évtizedekkel korábbi fekete-fehér fotóját tartja maga előtt. Csak néhányan a magyar jazz jeles képviselői közül: a klub művészeti vezetője, Deseő Csaba hegedűművész, Gonda János Tanár úr, Babos Gyuszi, a nemrég elhunyt nagy gitáros, Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművész vagy az évtizedek óta Németországban élő, világhírnévre szert tett Tony Lakatos. „Kakukktojásnak” pedig ott van Jiří Stivín cseh fuvolista, aki lehetne „tiszteletbeli hazánkfia”, oly’ sokszor lépett fel nálunk és szerzett sok hívet a műfajnak.

Azt hiszem, hogy ezúttal még kevésbé kellett bizonygatnom a kedd esti koncert résztvevői számára régi szlogenemet: „Az élő zenét, a személyes részvételt semmi sem pótolja vagy helyettesíti”!  

Háló Jazz Klub, 2022. február 22.

Fotó: Deseő Csaba