Már előző este a Hálóban is szóba került Gyafival beszélgetve, hogy mennyire kézenfekvő volt ez az emlékkoncert, mert – és ezt csak én teszem hozzá – nem lett volna baj az sem, ha akár nagyszabású megemlékezést adott volna a hazai jazztársadalom ennek az évfordulónak. Pista mesélte el, hogy eredetileg Cartoon Jazz c. lemezének dalait szándékozták előadni, amikor felvetődött, hogy ez a fontos évforduló van éppen a tervezett Opus-koncerttel  nagyjából egyidőben. Persze azonnal ezt határozták el és a klub havi programfüzetébe már ez került be.

Telt ház volt a klubban, még a karzat is tele volt, hiszen mind az előadók, mind pedig Szabó Gábor emléke vonzotta a jazzbarátokat. Gyafi triója persze nem az előző esti Háló koncert „Organ Trio”-ja volt, hanem a gyakoribb felállásban, azaz Oláh Zoltán bőgőzött és Cseh Balázs dobolt.

Ezúttal (is) jól jött Gyafi könnyed – divatos szóval élve „kommunikációs készsége”, mert minden eljátszott dal előtt, még a tőle megszokott rövid felkonferálást is meghaladó ismertetőt mondott, lévén „In Memoriam Szabó Gábor” az est címe. A bevezető szám ugyan kommentár nélkül hangzott el, ez Billy Eckstine Second Balcony Jump című lendületes száma volt, de ezt követően mindjárt két szám következett Szabó „Femme Fatale” c. lemezéről, mégpedig a címadó dal és Antonio Carlos Jobim Zingaro c. melódiája. Ez a nagylemez volt az, amely itthon végre megismertette a  hazai jazzrajongókkal Gábor művészetét, mert ő hozta haza a felvételeket és itthon adták ki.

Ezután olyan egyveleg következett, amelyben érdekes módon mutatta be Gyafi azt, hogy mely forrásokból is táplálkozott Gábor művészete. Az East of the Sun (and West of the Moon) az amerikai standard dalkincset reprezentálta, a külföldi zenészek által (is) kedvelt magyar népdal, a Kis kece lányom… a feledhetetlen hazai zenei hátteret, a Gypsy ’66 című Szabó kompozíció pedig az amerikai karrier első átütő sikerét a hasonló című Impulse! lemezről, amely Szabó első – saját nevén megjelent –  lemezalbuma volt. De ha már a magyar népdalkincs „szóba” került, akkor meghallgathattuk a másik – sokak által (Zoller Attilától Pege Aladárig) repertoárra vett „A csitári hegyek alatt…” c. magyar népdalt.

Egy olyan amerikai számmal zárták az első félidőt, amely Kenny Burrell szerzeménye volt, ő ugyanis Szabó legfontosabb amerikai példaképei közé számított. A Kenny’s Sound elhangzása után már a szünetben is élénk beszélgetés, eszmecsere és emlékek idézése következett Szabó Gáborral kapcsolatban.  A koncerten jelen volt többek között Deseő Csaba, aki Szabó Gábor első, 1974-es látogatása alkalmával több fellépését is megszervezte, és természetesen játszott is vele, valamint saját lakásán is vendégül látta, de Kovács Gyulánál is találkoztak. Az emlékesten jelen volt Libisch Károly is, aki nemrégiben hallatlanul érdekes hatalmas kötetben publikálta Szabó bio- és diszkográfiáját. Számos olyan személy is  váratlanul felbukkant, aki találkozott vele, többek között az az orvos, akinek osztályán végül elhunyt a menthetetlen beteg.  Deseő Csaba aztán a második félidőben nyilvánosan is megosztotta Gáborral kapcsolatos élményeit a feszülten figyelő közönséggel.

A második szett is Gábor karrierjének állomásairól kívánt megemlékezni. Először Charles Lloyd Slug’s Blues c. számát hallhattuk, ugyanis a Chico Hamiltonnál megismert Lloyd volt az, aki ugyancsak sokszor játszott  Gáborral. Nem csoda, hogy egy másik Lloyd szerzemény következett a Dream Weaver c. Atlantic albumról –  a latin ritmusú Sombrero Sam. A mindenki által kedvelt, melankolikus My Foolish Heart nemcsak Gábor egyik kedvenc amerikai standardje volt, de az 1974-ben a Magyar Rádióban készített kép- és hangfelvétel egyik szívbemarkoló darabja is. Bartók Béla népdal-gyűjtésének egyik legszebb darabja, az Este a székelyeknél hatotta meg a hallgatóságot, majd Gyafi szerzeménye a Sad Spring (Szomorú tavasz) következett, amit Fogarasi János elhunyta alkalmából írt, de ide is illett, hiszen Gábor is tavasszal hunyt el. Az említett rádiószereplés egyik érdekes színfoltja volt, hogy az Amerikából frissen érkezett Szabó eljátszotta Somló Tamás és Adamis Anna „Az eső és én” című „klasszikusát” 1974-ben. További érdekesség az volt, hogy nem más, mint a jazzénekesi vénával is rendelkező fiatal Kovács Kati énekelte annakidején némi elfogódottsággal a világhírű gitáros kíséretével. Gyafi elmondta, hogy próbálta arra kapacitálni Katit, hogy legyen vendég ezen az esten, de ez nem jött össze.

Végül egy gyors tempójú Stella by Starlight zárta a koncertet, és belátva, hogy a megemlékezések miatt is hosszúra nyúlt program nem teszi lehetővé, hogy a derekasan helytálló zenészeket még további előadásra kényszerítsük. Ez így volt kerek egész, és csak hálásak lehetünk Gyárfás Pistának és Deseő Csabának azért, hogy nem felejtették el ezt a fontos jubileumot megünnepelni. És elmondanám még, hogy mindketten a Magyar Jazz Szövetség évente egy muzsikusnak kiadott „Szabó Gábor életműdíj” kitüntettjei. Gyafi el is hozta a díjat, egy bronz plakettet,  amely Gyémánt László Kossuth-díjas festőművész munkája, aki 1950-54 között a budapesti Képző-és Iparművészeti Gimnáziumban együtt járt és érettségizett  a mellesleg igen tehetséges festő palántával, akit történetesen Szabó Gábornak hívtak. De ez egy másik történet. És mondják, hogy nem függ minden össze mindennel…

Opus Jazz Club, 2022. február 23.

Fotó: Stépán Virág