A változatosság nemcsak a mondás szerint gyönyörködtet, hanem a való élet különböző területein, így a zenehallgatáskor is érvényes. A modern jazz elmúlt hetven évéből hatalmas a választék, és mindig kellemes érzés végigvenni, hogy a pillanatnyi hangulatom, a napállás, meg az egyéb körülmények hatására melyik korból, stílusból válasszak aznapi kedvencet.
A Jazz.hu portál meghirdeti éves szavazását 26 kategóriában, hogy olvasóink megválaszthassák az év zenészeit. December 27-éig lesz alkalmuk az olvasóknak szavazni az összeállított lista alapján az év legjobb jazz-zenészeire és albumára.
Pat Metheny októberi szólókoncertje után múlt szombaton is gitáros érkezett a világ elitjéből a JazzFest Budapest meghívására az Erkel Színházba. Al Di Meola az elmúlt években számtalanszor látogatott el hozzánk, legutóbb akusztikus formációjával a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében idén márciusban két estén is fellépett. A több mint öt évtizedes karrierjét megalapozó Electric Bandjével viszont 36 évvel ezelőtt, 1988-ban a szomorú véget ért Budapest Sportcsarnokban láthattuk. „WE ARE BACK!” – hirdették a beharangozókban, és ahogy az várható volt, jóval a koncert előtt a „SOLD OUT!” felirat is megjelent a Fesztivál honlapján. Al Di Meola „The Electric Years” turnéján Eindhoven és Isztanbul után Budapesten színültig megtöltötte az ország legnagyobb, 1819 ülőhellyel rendelkező nézőterét.
A hónap második keddjén, ha esik, ha fúj, engem biztosan az Opusban lehet megtalálni. 2017 május 26. óta (Miles Davis születésnapján) a MAO kisegyüttese a jazztörténetet író „Kind of Blue” megidézésével indította a „Legendás albumok” sorozatát, amely már – a Covid ellenére is – valahol a 60-ik „adásán” túl jár!
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban november 18-án, HÉTFŐN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Jazz-Csillagvizsgáló - gitárosok
Pénteken adták át a Budapest Díszpolgára díj mellett a Budapestért díjat és a Pro Urbe Budapest díjat.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban november 15-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Bolba Éva & Balázs József Trió
A bíróság Retkes Attilát bocsánatkérésre kötelezte annak megállapításával, hogy a Jazz.hu főszerkesztőjével és más személyekkel szemben személyiségi jogsértést követett el és velük kapcsolatban valótlan állításokat terjesztett, jó hírnevüket megsértette 2022 júniusa és júliusa közötti időszakban.
A lemez az együttes nevével fémjelzett címen jelent meg a Morotva Records kiadásában 2023-ban.
Az egyik legtöbb felvétellel rendelkező, a modern jazzdobolás úttörőjeként számontartott Haynes több, mint 70 éves pályafutása alatt olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint Lester Young, Charlie Parker, Stan Getz, Bud Powell, Art Pepper, Freddie Hubbard, Sonny Rollins, de együtt turnézott a csodálatos hangú Sarah Vaughan énekesnővel is.
Általában jó és praktikus dolog az évfordulós alkalmak különböző eseményekkel való társítása. Ennek a szép gondolatnak az alapváltozata, miszerint „megkaptam a pénzt, irány a kocsma”, de persze szép számmal idézhetnék ennél szofisztikáltabb megközelítéseket is. Az emberek nagy része szeret ünnepelni és így emlékezetessé tenni az adott pillanatot. Ezúttal egy nagyszerű koncert született az évforduló nyomdokvízén. Azaz, dehogy koncert, inkább egy egész jazzfesztivál.
Színes, változatos koncerteknek tapsolhatott a közönség november 8-án a Jazzkanizsán. A színvonalas programoknak ezúttal is a nagykanizsai Medgyaszay-ház adott otthont, ahol 2016 óta tartják az egyestés jazzkavalkádot hazai és nemzetközi formációkkal. Három koncert, három különböző hangulat, eltérő hangzásvilágokkal. Igazi jazzkoktél.
Balogh Máté szaxofonost választotta a 2024-es év jazz tehetségének a Magyar Jazz Szövetség versenyén a közönség.
Az egyik elnökségi tag (Nagy János) lemondása miatt még az éves közgyűlés előtt tartottak egy tisztújító közgyűlést.
Rendszeres olvasóink megfigyelhették, hogy jómagam a hónap minden keddjén az Opusban a MAO kisegyüttese által előadott „Legendás albumok” sorozat minden koncertjéről beszámolok néhány nappal később lapunkban. De ma is készülnek olyan lemezek, amelyek egyszer biztosan helyet kapnak a jazztörténet legendás albumainak sorában. Nos, – véleményem szerint – ilyen Joel Ross Nublues c. lemeze.