Úgy hozta az élet, hogy egymás után három olyan koncerten jártam a közelmúltban, az EBBB bebop műsorán, az iF Café búcsúztató buliján és Fekete István születésnapi estjén a Hálóban, amelyek mind igazi fősodorbeli forró jam session hangulatot idéztek, és mindháromról úgy jöttem el a végén, hogy ezt kár lett volna kihagynom.
A három „hot” koncert után néhány nappal Cseh Péter kedves meghívására nagy várakozással látogattam az Opus Jazz Clubba, ahol Péter triója Ávéd Jánossal, valamint néhány számra még három vonóssal kiegészülve játszottak figyelemre méltó muzsikát.
Ez a zene nagyon más volt, mint a fent hivatkozott előző koncerteken elhangzottak, de már a legelső hangoktól éreztem, hogy nagyon fogom szeretni ezt a zenei világot. Cseh Peti fiatal kora ellenére mind a hangszeren, mind pedig a komponálásban hamar megtalálta a saját hangját. A korábbi koncerteken is feltűnt már a kiérlelt megközelítése az adott zenéhez. Ő nem George Benson cirkalmas motívumainak idézésével szokott improvizálni, hanem érződik rajta, hogy megpróbál együtt lélegezni a pillanatnyi folyamattal, ehhez szeretne hozzátenni szép dallamokat, harmóniákat, zenei gondolatokat.
A mai estén Péter nemrégiben megjelent, talányos című Plains to See lemezének anyagát játszották, illetve további kompozíciók is elhangzottak még. A zenekar halkan, többnyire középtempóban játszott, az elhangzó zenék mégis különböztek, de a dallamközpontosság végig jelen volt.
Ha szükséges lenne meghatározni, mi is volt mindez, valószínűleg a kamarajazz lenne a legtalálóbb kifejezés Péterék zenéjére. Ha hasonló példát kellene hoznom, az Oregon fantasztikus moszkvai lemeze jutott először eszembe, de Bill Frisell is iskolapélda minderre. A közönséggel együtt valamennyien elmerültünk ebben a halkan, visszafogottan játszott meghitt, romantikus hangulatban.
Külön érdekességként a zenekar az első szett vége felé eljátszott egy rockos számot, nevezetesen a „Monolithic”-et, de ezt is visszafogottan tették. Amint hallgattam, egyszer csak azt vettem észre, hogy a fékezett habzás mellett is beindult a lábam az ütemre, és egyszerűen elsodort magával a zene. A második részben is volt egy hasonló hangulatú kompozíció, a „Blues for Me”, amikor a zenekar az óvatos kezdés után egy óriási íven át végig emelkedő lagéban játszott.
Már a koncert elején éreztem, hogy Cseh Peti nagyon jól válogatta össze a partnereit, nagyon együtt volt a zenekar. Mindenki egyenrangúan, egymás legapróbb rezdüléseit figyelve játszott. Ávéd János mindegyik szólója nagyon kiérlelt és átgondolt, élményt adó volt, csakúgy, mint Peti játéka, aki szólistaként és harmóniahangszeresként is gyönyörű, pasztellszínű hangképeket festett a zenekar alá. Gyányi Marcell mind nagybőgőn és basszusgitáron nagyon ott volt, az általa játszott zenei alap nemcsak szilárd volt, hanem telepakolta találékony megoldásokkal is. Hidász Tomi pedig szokás szerint rendkívül színesen, muzikálisan díszítette az egész folyamatot. Tényleg felsőfokú kamarazene volt, a zenekar végig óriási kohézióval játszott, meséltek mind. Elhallgattam volna akármeddig. A dalok gondolatébresztők, dallamosak, mi több, könnyen dúdolhatók voltak, igazi élmény volt végighallgatni a teljes műsort. A vonós lányok is szépen játszottak, az arranzsokat Cseh Peti írta, illetve a program végén elhangzott „Glistening” című számot Oláh Krisztián szerelte meg hangilag.
A koncert után itthon még végighallgattam Peti „Plains to See” című lemezét. Ugyanez a hangulat, mint a koncerten, mégis teljesen más. Egyik sem háttérzene, és ha odafigyelsz rá, könnyen elragad mindkettő. Ráadásul mind a koncert, mind pedig a CD igen jól is szólt.
Cseh Péter – gitár
Ávéd János – szoprán- és tenorszaxofon
Gyányi Marcell – nagybőgő és basszusgitár
Hidász Tamás – dob
Dósa Csenge – hegedű
Ott Annamária – hegedű
Bali Gabriella – cselló
A műsor, Cseh Péter szerzeményei a Mom’s Tape kivételével:
- De-dum (Lines Drawn)
- Imprint
- Ávéd János - Mom’s Tape
- Monolithic
- When Patrick Meets Charlie
Szünet után:
- Blues for Me
- Current / Old
- Plain to Sea
- Glistening (Oláh Krisztián hangszerelése)
Opus Jazz Club, 2024. november 13.
Fotó: Sztraka Ferenc