A szeptemberben Európában indult, októberben az Egyesült Államokban folytatódott turné során változott az Electric Band felállása, a kezdő formációból a francia billentyűs, Philippe Saisse és a karibi ütőhangszeres, Gumbi Ortiz tért vissza novemberben Európába. Saisse a Párizsi Konzervatórium után a Berklee College of Music ösztöndíjasaként folytatta tanulmányait, ahol Gary Burton pártfogoltja lett. Feltűnt az alternatív rock, a fúziós jazz világában, közreműködött David Bowie, Chaka Khan, Al Jarreau, Gato Barbieri felvételein, és ő billentyűzött Di Meola 1980-82 között megjelent lemezein („Splendido Hotel” - 1980, Tour de Force Live - 1982, Electric Rendezvous - 1982). „At World's Edge” című 2008-as szólóalbumát Grammy-díjra jelölték a legjobb kortárs jazzalbum kategóriában.

A Di Meola elektronikus korszakát összefoglaló, és a mostani repertoár nagy részét adó 2017-es „Elegant Gypsy & More” koncertlemezen, és a turné amerikai állomásain játszott basszusgitáros, Elias Tona helyét Európában átvett David Lowrey is a Berklee College padját koptatta. Diplomája átvétele után főleg világzenés fesztiválokon játszott a világ minden táján, Montreux-től Casablancáig, de pengetett négy évet Las Vegasban és több mint 20 évet a floridai Walt Disney Worldben, valamint Larry Carlton gitárossal is készített felvételeket.

Richie Morales Brno és Viersen után gondolom egyéb kötelezettségei miatt nem tartott a többiekkel, így Di Meola régebbi dobosa, a hasonlóan sokoldalú Tom Brechtlein vitte végig a turnét. Ahogy Di Meola, Brechtlein is a Beatles bűvöletében kezdett zenélni, középiskolában fordult figyelme a jazz felé. 18 éves volt, amikor a tévében látott egy Return To Forever koncertet, és elhatározta, egyszer valahogy játszani fog ebben a zenekarban. Kitartó volt, két év után elérte, hogy Corea meghallgassa, álma teljesült, felvételt nyert a turné zenekarba, melynek öt évig, 1983-ig maradt a dobosa. Ezután játszott Wayne Shorter, Robben Ford, Jean Luc Ponty és persze Di Meola koncertjein, és ő dobolt Di Meola 87-es „Tirami Su” lemezén is.

Gumbi Ortiz több mint 35 éve került Di Meola turnézenekarába, és azóta a lenyűgöző ütőhangszerest több lemezén is csodálhatjuk. Láthattuk élőben is, amikor Horgas Eszter 2008-ban a SYMA Csarnokban Di Meolával bemutatta a Carmen remake folytatásaként készült Ő és Carment.  

A fotókon is látszik, az ütősök Di Meola elektronikus koncertjeinek állandó díszletévé vált üvegfalak mögött játszottak. A stúdiófelvételeknél megszokott, de élő koncerten kuriózumnak számító „fülóvó” elválasztásra talán azért lehet szükség, mert Di Meola egy gyerekkorában elszenvedett fejsérülése után máig előjövő fülzúgása lett, amelyen az évekig túlzott hangerőn való játék is rontott. Részben emiatt tette le egy időre a 90-es években elektromos gitárját, és fordult az akusztikus és a világzene felé. Mindenesetre miután budapesti élményeit felidézve valóban szívből jövően köszöntötte a közönséget, hihetetlen energiával csapott a húrok közé, és a zenekar is elementáris erővel szólalt meg.

A „One Night Last June” markáns feldolgozása nem finoman kopogtatva, halk torokköszörüléssel jelezte, hogy megérkezett, hanem berúgva az ajtót egyből koncert közepi állapotot teremtett. Csak egy morajjal kísért rövid tapsra jutott időnk, a „Flight Over Rio” máris továbbreptetett virtuóz eleganciájával. Extázis már az elején, atyaég mi lesz itt, kaptunk egy szusszanásnyi szünetet, ezt kihasználva morajlottunk, és kitapsolhattuk magunkat. Di Meola a mikrofonhoz lépett, és meghatóan emlékezett Chick Corea géniuszáról, a Return to Forever időszakról, mikor a Berklee kampuszát otthagyva tizenkilenc évesen álma valóra vált, 1973-ban Chick Corea felvette Bill Connors helyére, ahol Stanley Clarke és Lenny White partnereként játszhatott, a zenekar 1976 körüli feloszlásáig.
A rövid időszak alatt vele készült három albumot (Where Have I Known You Before, No Mistery, Romantic Warrior) sokan a Return to Forever és egyben a jazz-rock éra legjobbjai közt tartják számon. Mikor Di Meola a méltatás után bekonferálta, mi lesz a folytatásban, a fogadtatásból ítélve mindenki tudta, honnan ismeri Chick Corea „Beyond the Seventh Galaxy” című szerzeményét.

A 70-es évek után a jelenből is kaptunk ízelítőt. Di Meola a kor kihívásaira választ keresve még a világjárvány idején kezdett az eredetileg akusztikus albumnak gondolt, idén megjelent „Twentyfour” kompozícióiba. Már az elszigeteltség alatt egyre határtalanabbá vált gondolatai zenébe fogalmazásának módja, szerzeményei változatos hangszerelést kaptak, az eredetileg tervezett anyag dupla lemeznyire bővült újabbnál újabb témákkal. Végül négy év leforgása alatt a kritikusok egyöntetű véleménye szerint remekmű született, Di Meola virtuozitását és látásmódját zenei evolúcióján keresztül bemutatva. Az albumról a kislányának írt, valamelyest budapesti kötődésű, „Ava’s Dance in the Moonlight” került a repertoárba, Di Meola ugyanis 2013-as koncertje után itt ismerte meg jövendő feleségét, Ava édesanyját.

Ava táncának magával ragadó dallamai után visszatáncolhattunk a 70-es évekbe, a „Midnight Tango” és a „Casino” újra gondolt változatával. Ezután kellemes meglepetésként akusztikus blokk következett, ami némi átállással járt. Az intenzív mintegy órás zeneáradat után Szaniszló Richárdhoz hasonlóan bizakodva vártuk a folytatást.

 Di Meola inget és gitárt váltott, és gazdag pályafutása akusztikus szerzeményeiből játszott bő húszpercnyi egyveleget. Latin és andalúz dallamok mellett Beatles feldolgozás is elhangzott, az Across the Universe lemezéről a „Norwegian Wood”. A bonyolult ritmusok, az összetett ritmikai szinkópák, a kifinomult harmóniák, a műfajokon túlmutató káprázatos technikával előadott zene megbabonázta a közönséget.

Az akusztikus szóló rész után visszatért a zenekar, és a 70-es évek fúziós zenéje. Sorra játszották a legendás, a közönség nagy részét kitevő korosztálynak az első jazz élményt nyújtott albumok, a Casino, az Elegant Gypsy „slágereit”. Az „Egyptian Danza”, a „Señor Mouse”, az „Elegant Gypsy Suite” óriási ovációt váltott ki, amelyet Gumbi Ortiz is elősegített, tapsra invitálva az extázisba jött közönséget. Di Meola kijött a színpad szélére szólózni, a zenekar szinte önkívületben játszott. Végül a parádés „tour de force” Chick Corea „Song to the Pharaoh Kings", a Where Have I Known You Before után Di Meola Tirami Su albumára is felkerült szerzeményével és standing ovationnal fejeződött be. A meghajlás előtt Di Meola egy szerencsésnek még gyorsan lemezét is dedikálta, hogy aztán társaival boldogan integetve köszönje meg a közönség tapsát.

A ráadásban a Come Together bő negyedórás, virtuóz szólókkal fűszerezett változata újabb állótapsos fogadtatásban részesült, és este 11 körül mindenki boldogan, egy csodálatos koncert élményével távozhatott. A korai fúziós sikerekre fókuszáló turné budapesti állomásán korunk legjobb gitárosai közé tartozó, számos rangos díjjal, kritikai elismeréssel, és több millió lemezeladással büszkélkedhető, a kortárs zene egyik meghatározó alakjává vált Al Di Meola öt évtizedes pályafutása keresztmetszetét kaptuk. Ő is boldogan távozva készülhetett a Mike Stern Banddel hirdetett vasárnapi dupla koncertre, még mielőtt a két és félórás intenzív játék fáradalmait kipihente volna, közösségi oldalán megható, részben magyar nyelven írt üzenetben fejezte ki háláját.

• One Night Last June - Kiss My Axe 1991
• Flight Over Rio    - Elegant Gypsy 1977
• Beyond the Seventh Galaxy - Where Have I Known You Before 1974
• Ava’s Dance        - Twentyfour 2024
• Midnight Tango   - Elegant Gypsy 1977
• Casino       - Casino 1978
• Akusztikus szóló blokk
• Egyptian Danza    - Casino 1978
• Señor Mouse       - Casino 1978
• Elegant Gypsy Suite   - Elegant Gypsy
• Song to the Pharaoh King   - Where Have I Known You Before 1974, Tirami Su 1987, 
• Ráadás: Come Together

Erkel Színház, 2024.11.09.

Fotó: Somogyvári Péter