fbpx

A bezártság egy éve

2021. március 13.

Két jazz-zenész is szerepel abban a 1,5 perces klipben, amit Presser Gábor figyelemfelhívásnak szánt.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban március 12-én, PÉNTEKEN 17 órai kezdettel bemutatja ONLINE koncert: Szőke Nikoletta

ELHUNYT GONDA JÁNOS

2021. március 10.

89 éves korában elhunyt Gonda János, Széchenyi- és Erkel Ferenc-díjas magyar zongoraművész, zeneszerző, zenetörténész, tanár, aki a hazai jazz oktatás alapjait letette, megalapította először a jazz konzervatóriumot, majd a Zeneakadémia Jazztanszakát. Nyugodjék békében!
Kerekes György és Pallai Péter 2008-ban készült nagyinterjújával emlékezünk rá, ami egy korrajznak is beillik.

Ebben az évben is megrendezte az Év fiatal jazz-zenésze versenyt a Magyar Jazz Szövetség, ám zárt kapuk mögött. Szerencsére a közönség nem volt kizárva, sőt olyan sokan követték a BJC streaming adását, amennyien be sem fértek volna a klubba. A közönségszavazást is megoldották, az ötletgazda Pintér Zoltán, egy csoportot hozott létre, amibe belépve szavazhattak a koncert végéig a nézők.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik? 

Könnyűzenei tehetségkutató versenyt hirdet keresztény fiataloknak a Szikra Projekt.

A mostani „Gyöngyszem” Erroll Garnerről és az általa 1955-ben a californiai Carmelben „Concert by the Sea” címmel készített lemezről szól.

Ezzel a címmel tartja idei harmadik online műhelyvitáját a jazzt interdiszciplináris keretben vizsgáló önképzőkör, a Jatakucs. A középpontban a német filozófus, Adorno máig vitatott, a műfajról szóló írásai állnak.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban március 5-én, PÉNTEKEN 17 órai kezdettel bemutatja ONLINE koncert: Modern Art Orchestra

A Budapest Jazz Club két napja adott hírt arról, hogy a jazz-zenekaroknak létrehozott raktárplusz koncertek megtekinthetők a Youtube csatornáján.

Sikeres MJSZ Pályázat

2021. március 03.

A Magyar Jazz Szövetség sikerrel pályázott két tervezett idei hangszeres verseny megrendezésére, és 6 millió Ft-ot kapott Dr. Prof. Kásler Miklós Miniszter Úrtól: Csepregi Gyula Szaxofonversenyt és Pege Aladár Jazz-bőgőverseny.

Azóta, hogy a zenészeknek alig van bevételük, sokakban felmerült a kérdés, melyik streaming szolgáltató fizet a legtöbbet nekik. Több aspektusból is vizsgálható ez a kérdés, és sok része van a vizsgálatnak, hogy pontos adatot kapjunk, kinek mennyi rész jut abból, amit a zenészek létrehoznak.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a vírusjárvány kezdete óta harmadik alkalommal döntött rendkívüli szociális támogatási keretről.

Jazz+Film // Curtiz (2019)

2021. március 02.

Volt a Nyugati térnél egy reklám, ami a műfaj Oscarját érdemelné. Egy mozgásérzékelővel felszerelt monitoron Curtiz a rá jellemző nyers és szarkasztikus modorában tett megjegyzéseket a járókelőkre. Aki pedig elég bátor volt, hogy a felszólításának engedve odaálljon a sárga körben fekete talpakra, azt villámgyors castingolásnak is alávetette. Többnyire azzal a végkövetkeztetéssel: „Maga nélkül meglesz Hollywood!”

Vasárnap osztották ki a Fonó-díjakat.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
27
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005