Palásti Máté életfilozófiája, hogy nagyot kell álmodni. Nem elég a tehetség, még fontosabb a szorgalom, a hit, a célok kitűzése és azok elérése. Higgyünk neki, mert a legendás Benedetto cég hivatalos zenészeinek csapatához most már Máté is csatlakozott, Várady Andreas (2011) és Balogh Roland (2017) után. Épp a Balatonfüredi Gitárfesztiválon voltam, mikor bejelentette Máté a közösségi oldalán a nagyszerű hírt, és mint kiderült, a Balaton északi partján lakik, így az interjú hamar, a két város között létrejöhetett, Csopakon.

A világhírű zongorista-zeneszerző neve ismerősen cseng a zenebarátok fülében műfajoktól függetlenül. A sokoldalú művész hosszú pályája során ugyanis a formációk és – mai szóval – projektek olyan sokaságával állt a nagyérdemű elé, hogy abból számosat a hazai közönségnek is módja volt megismerni. A stílusok sokasága miatt mindenki megtalálta a „saját” Coreáját és jellemzően ezúttal is hatalmas érdeklődés előzte meg koncertjét a The Spanish Heart Band-nek elkeresztelt oktettel.

A héten a Balaton körül három jazzfesztivál is kezdetét veszi: a Balaton déli partján, Balatonbogláron július 3-án, a Balaton északi partján két helyszínen is, Salföldön és Veszprémben július 5-én.

Az a közhely, hogy ki ne ismerné valamelyik zenészt vagy énekest, ebben az esetben alighanem igaz. Ha van sztárénekes ezen a földön, Diana Krall vitathatatlanul az. Nem is vagyok tisztában az utóbbi évek különféle népszerűségi listáival, de ez nem is befolyásolja azt, hogy ez a kanadai eredetű amerikai díva újabbnál újabb projektjeivel, koncertkörútjaival és tucatnyi lemezével hihetetlen ismertségre és osztatlan népszerűségre tett szert, és a csúcson van már vagy két évtizede. Hazánkban is többször lépett már fel, legutóbb szinte napra pontosan éppen három éve (2016. június 30-án) adott koncertet a Müpában, idén pedig szerdán június 26-án volt a nagy nap.

Még csak néhány hete számoltam be a Háló jazzklub kerek századik koncertjéről, és elvileg az évadzáró is lezajlott pár hete a Hot Jazz Band vendégjátékával, amin nem lehettem jelen. Legnagyobb meglepetésemre értesítést kaptam Deseő Csaba barátomtól, aki a klub művészeti vezetője, hogy június utolsó keddjén még egyszer elbúcsúztathatjuk az évadot, amelyben sor került a nevezetes jubileumra. És mivel a fellépő négy művész mindegyike régi kedves (jazz)barátom, így a kánikula ellenére is megcéloztam a Semmelweis utcai S4-et. Hát nem bántam meg, az biztos!

Izgatott várakozás előzte meg ezt az egészen különleges zenei eseményt: egyrészt reménykedtünk az előző esti égszakadás utáni száraz, esőmentes időjárásban (bár eső esetén a Belga Sörház belső tere került volna használatba), másrészt hatalmas, eddig nem tapasztalt érdeklődés volt a koncertre, sokan jelezték részvételi szándékukat. Talán 47 éve lehetett arra példa utoljára, hogy egy este Syrius- és Rákfogó-zene is megszólaljon. 2010 óta minden évben szól a Syrius Gödön, négyszer a Zappa-Syrius Emlékzenekar, most ötödik alkalommal pedig a Syrius Legacy játszotta kifogástalanul a még mindig sokaknak örök értéket jelentő dallamokat. És minden bejött, amiben bizakodtunk, gyönyörű idő volt, és már a ½ 7-es kezdésre minden ülőhely foglalt volt.  Többen állva is szívesen hallgatták a gödiek füleinek már ismerős muzsikát a Belga Sörház kerthelyiségében. 

A híradások ugyan Elek Pista kvartettje „Jazz Elek” c. CD-jének bemutatójáról szóltak, de a „műsorváltoztatás jogának” fenntartása érvényesült ezen a forró nyári estén. Mi viszont így sem maradtunk „jazzelés” nélkül...

Nem hivatalos kifejezés ugyan, ha valaki „jazzel”, Elek István mégis ezt teszi csaknem fél évszázada.

A műfaj egyik legkiemelkedőbb képviselőjét, az éppen 40 éve elhunyt Charles Mingust idézték a hazai jazzelit képviselői az elmúlt szerdán este. A kitűnő bőgősnek, Ajtai Péternek köszönhetjük, hogy a koncert létrejött, akinek régi vágya volt nagy példaképe zenei hagyatékának újraértelmezése.  Az UNESCO Nemzetközi Jazznapján (ápr. 30.) a Fonóban tartott bemutató után a – talán még rangosabb – Opus Jazz Clubban is meghallgathattuk ezt a kiemelkedő „projektet”.

A filmes meghívó Németországból érkezett. Négy zenész mondta el a FB oldalukon, hogy miért érdemes elmennem az idei magyarországi turnéjuk egyik állomására. Az énekesnő lazán, de karizmatikusan, a gitáros tényszerűen, a dobos és bőgős küszködve. (Mert ők belgák, és a magyarral próbálkoztak.) De engem meggyőztek. Ezért ültem be péntek este a győri a koncertjükre, ami a Múzeumok Éjszakája egyik programja volt.

A Harmónia Jazzműhely évadzáró programja Luiza Zan koncertje volt a Sárik Péter trió és Gyárfás István kíséretében.

Ismét itt a Múzeumok Éjszakája, amit már 17. alkalommal rendeznek meg. Számtalan programmal várják a látogatókat a múzeumok idén is. Mi a jazz eseményeket gyűjtöttük össze, amik a Koncertek menüpontban is megtalálhatók. Idén a legtöbb jazzkoncert a Magyar Nemzeti Múzeumban lesz, 19 órától egész éjjel 1 óráig. Minden koncert június 22-én szombaton lesz, kivéve egy győri koncertet, amit a Zsinagógában rendeznek meg pénteken.

Nemrég kérdeztem a Lamantin tábor művészeti vezetőjét, Márkus Tibort, mit várhatnak a diákok a táborban való részvételtől. Most pedig arról faggatom, milyen lesz az idei 20. Lamantin Jazz Fesztivál. 

A Ráday utcai iF Cafe havi rendszerességgel látja vendégül a világhírű magyar zongoraművészt, Oláh Kálmánt, aki a nevével fémjelzett koncertsorozat keretein belül változatos felállásokat hoz tető alá. Aki ismeri a zongorista-zeneszerző munkásságát, az tudhatja, hogy a “Friends” nem csupán Magyarország legkiválóbb és többnyire nemzetközi hírű muzsikusai, hanem többek között Németország és az Egyesült Államok zenészei is büszkélkedhetnek a baráti titulussal. A koncertsorozat olyan személyiségeket hozott már el Budapest leghangulatosabb jazzbárjába, mint Tony Lakatos vagy Tim Ries, ezúttal pedig a legendás New York-i dobos, Tommy Campbell stimulálta sikoltozásig az iF közönségét. A zenekarban helyet foglalt László Attila Liszt-díjas jazzgitáros és zeneszerző, illetve Lattmann Béla, aki – Oláh Kálmánnal egyetemben – a László Attila - Oláh Kálmán Quartet tagja.

Tizenhetedik szerzői albumát jelentette meg az izraeli Avishai Cohen. Az „Arvoles” igen változatos anyag lett, kis túlzással elmondható, hogy a jazz élvonalába tartozó nagybőgős, szinte valamennyi korábban megismert alkotói oldala visszaköszön új kompozícióiban – így joggal tekinthetünk a lemezre afféle összefoglalásként. Az eklektika ugyanakkor semmi esetre sem öncélú, a szerzemények esszenciáját továbbra is az izraeli népzene ritmus- és dallamvilágának, valamint a kortárs improvizatív és kamarazenei technikák széleskörű kihasználásának Cohenre jellemző fúziója adja, ebben a zenei univerzumban pedig boldogan megfér egymás mellett adott esetben több, látszólag különböző stílusú szám is. Nem elhanyagolható adalék, hogy a szerző saját bevallása szerint, élete legjobb lemezét tette le az asztalra.