fbpx

Augusztus 12. és 21. között ismét a tokaji régió felé érdemes útnak indulni a komoly és jazz-zene kedvelőinek.

A műfaj több mint százéves történetének alighanem legintellektuálisabb és egyik legmodernebb pianistája, egyben a trió formáció mestere volt Bill Evans, akinek hatása mind a mai napig meghatározó. Így aztán nem csoda, hogy egyre-másra adják ki újonnan felfedezett felvételeit, vagy – mint ebben az esetben is – többé-kevésbé a felvételt követő időben publikált, ugyanakkor ma már joggal klasszikusnak minősíthető lemezeit. Most éppen egy 1977-ben készített, de pár évvel későbben megjelentetett remekmű vált ismét elérhetővé.

A Paloznaki Jazzpiknik a Pori Jazz kistestvére. Lássunk néhány hasonlóságot: Pori a Botteni-öböl partján fekszik, Paloznak egy sétányira a Balatontól. A Nagyszínpadok lejtős, füves dombok alatt állnak, előtte a közönség Woodstock hagyományait követve heverészhet, sétálhat és táncolhat, az élelmesebbek és kényelmesebbek még a kellemest is összeköthetik a még kellemesebbel, elpoharazgatva az alkalmi vendéglők teraszán és padokra telepedve nézhetik a koncertet.

Amikor világhírű zenész hazai koncertjéről adunk hírt egyre gyakrabban írhatjuk le, hogy „nem először játszik magyar színpadon”. Nos, ezúttal úgy fogalmazhatnánk, hogy szinte nem is lehet pontosan felmérni, hogy a sokoldalú gitárművész hányszor is lépett fel nálunk, és milyen változatos projektekkel varázsolt el minket nemcsak a fővárosban, de Gyulától Székesfehérvárig számos vidéki helyszínen is. Legutóbb 2019 májusában találkozhattunk a húrok nagy varázslójával, amikor a MoMKult színpadán mutatta be Opus c. albumát (2021 augusztusában pedig a Mandoki Soulmates vendégekén lépett fel). Évtizedek óta telt házakat vonz, és ez most sincs másképpen. Az augusztus 16-án a RaM Színházban egymást követő két koncertje közül az elsőre már minden jegy elkelt.

KARNEVÁL KÁNIKULÁBAN

2022. augusztus 08.

A latin zene bármelyik ágának komoly tábora van hazánkban, de azon Castagno Claudia is meglepődött, hogy a kitartóan rekkenő hőség ellenére, ráadásul hétvégére meghirdetett koncertjén is megtelik a BJC némi enyhülést adó, légkondicionált nézőtere. Az októberben még csak huszadik születésnapját ünneplő argentin-magyar énekesnő a közönségnek is tartogatott meglepetést, a kellemes, lazulós élményeket sugalló LATIN AMERICAN SONGBOOK végül igazi karneváli hangulatot teremtett. Ebben a zsenialitást munkaeszközként kezelő rutinos öreg rókáknak, a basszusgitáron játszó Egri Jánosnak, az ütős-dobos Szendi Gábornak és az énekesként indult, zongoristaként berobbant ifjú Egri Jánosnak is oroszlánrésze volt.

Már tegnap délután elindult a jazzfesztivál Kecskeméten.

Debreceni jazz

2022. augusztus 04.

Debrecenben is pont ezen a héten indul a fesztivál, mikor Kecskeméten, Paloznakon, Székesfehérváron és Esztergomban.

Szeptemberben jelenik meg a két magyar zenész, két belga zenésszel közös albuma About Time címmel.

A Felczak Alapítvány a magyar-lengyel kapcsolatok ápolását segíti elő különböző projektekkel. Nemrég két nagyszerű lemezről adhattunk hírt, mely a Felczak Alapítvány támogatásával született. Egyik Oláh Kálmán Mosaics című albuma, a másik a tehetséges szaxofonos, Varga Dániel Eastern European Quartet lemeze.

NEM! Hanka G nem Kenny G lánya, rokona, stb., nem a konzervatív jazzkörökben szitokszóként használt „smooth jazz” képviselője, ő igazi, vagy ahogy méltán nagy tiszteletnek örvendő barátom, Pallai Péter fogalmazná, „virtigli” jazzénekesnő! Erről azok is meggyőződhettek, akik nyolc évvel ezelőtt ott voltak az Opus-ban, mikor a nálunk még hozzá hasonlóan nem igazán ismert, de azóta igencsak befutott Eric Wyatt New York-i szaxofonossal, valamint kitűnő szlovák és cseh muzsikusokkal lépett fel.

Ezen a hétvégén indul a Paloznaki Jazzpiknik a Balaton északi partján. Terveink szerint élő közvetítés lesz péntek délután a fiatal, Bécsben tanuló tehetséges zongorista, zeneszerző Nagy Ábel koncertjéből.

Régen nem örültem ennyire ifjú hazai muzsikusok játékának, mint ezen a forró júliusi estén. Ugyan a régi sláger szerint „nemcsak a húszéveseké a világ”, de az övéké is, mert belőlük lesznek a jövő harmincévesei és a műfaj jövendő magas színvonalú művelői.

A jövő héten az ország majdnem minden részében lehet jazzt hallgatni. Már ajánlottuk az esztergomi Sárkányszelídítő Jazz Napokat, a Paloznaki Jazz Pikniket, a keleti és déli régiókban is jazzfesztiválok kezdődnek egy hét múlva. Ezek folyamatosan jelennek meg a programajánlóban és a koncertek között. A már hagyományos fehérvári jazzfesztivál is a jövő héten indul, augusztus 5-én.

Tom Harrell – Oak Tree

2022. július 30.

A karrierjét Stan Kenton és Woody Herman későbbi nagyzenekaraiban kezdő, majd Horace Silver, Phil Woods, Gerry Mulligan és hosszan sorolható óriások formációiban feltűnő Tom Harrell még 2020. november végén, New York egyik legjobb hangstúdiójában, a Sear Soundban játszotta fel saját szerzeményeit tartalmazó lemezének anyagát. Az „Oak Tree” végül idén, a veterán trombitás 76. születésnapjára időzítve, július 16-án jelent meg, a gyűjtők körében megbízható minőségéről és ízléséről ismert, a klasszikus hard bop hagyományokból épülő zenékre specializálódott HighNote kiadó gondozásában.

Miközben Magyarországon zajlanak a fesztiválok, Erdélyben is elindult tegnap a Csíki Jazz. A fesztiválon 4 napon át szól a zene, többségében jazz-zene, annak pedig több stílusa. 10 országból érkeznek a fellépők, akik 14 koncertet adnak ezalatt a négy nap alatt.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005