fbpx

Botos Robi újra Budapesten lépett fel

2022. október 15.

Szerdán végre újra itthon játszott a Kanadában élő világhírű jazz-zongorista Botos Robi. Az 1998-ban külföldre költöző versenygyőztes zongoristát Oscar Peterson mentorálta, és a mai napig szoros kapcsolatot ápol a mester családjával, a róla elnevezett jazzfesztivál szervezésében is tevékenyen kiveszi részét. Legutóbb Petersonról készült film kapcsán kérdeztem Robit.

A szeptemberi Bakács téri beugrása után, az októberi koncertet előre meghirdette az iF Jazz Café, ahol ismét Gyárfás Istvánnal lépett fel. De most nem a dobokhoz, hanem a zongorához ült. Helyesebben pianínóhoz, de ez semmit nem vont le az előadásból, mert a családias kávézóban olyan élményt kapott a közönség, ami ritkán adódik. Gyárfás István triójának műsorát hallhatták volna a résztvevők, de Gyafi meghívta régi barátját egy jó kis közös zenélésre. Aki elmondta, hogy 16-18 évvel ezelőtt léptek fel utoljára a Jazz Gardenben, ahova egyenesen a repülőtérről vitték oda a zongoristát. Még arra is emlékezett a gitáros, hogy Barcza Horváth József elhozta Szőke Nikit a koncertre, aki akkor még, mint kezdő énekesnő ugrott be és nagy sikere volt neki is.
De felelevenítette a régi nagy jam session-öket is, amik Tzumo lakásában zajlottak, ahol Parádi József bőgőzött, aki ugyancsak kint él már Kanadában, Emilio is részt vett, és mindig más ült be dobolni.

Botos Robi csodagyerekként kezdte, dobolt, aztán zongorára váltott, majd a 20 éves tehetség kiköltözött Kanadába. Amikor Montreux-ben nyert a fesztivál szólózongora versenyén, a győztes díja az volt, hogy a következő évi fesztiválon nyitó koncertet adhatott, amin felfigyelt rá Oscar Peterson és segítette amiben tudta. Ezután még több nemzetközi versenyt is megnyert és olyan sztárokkal játszott, mint Al Jarreau, Steve Gadd, Randy  Brecker, Branford Marsalis, Joey DeFrancesco, Christian McBride, Richard Bona. A nagy technikai tudású jazz-zongoristának több lemeze is megjelent, valamint zeneszerzőként és filmzeneszerzőként is alkot. 

Gyárfás István és a bőgős Oláh Zoltán is elmondta, mennyire inspirálón hatott rájuk Robi játéka. Szerdán este a trió állandó tagja, Cseh Balázs ült a dobok mögött. Óriási teret adtak a születésnapos jazz-zongoristának, akit igazi swinges kíséret vett körül, a hosszú szólókban lubickoló zenészek miatt pedig csak 7 standardet játszottak két óra alatt, ami a jazzkedvelő közönségnek egyáltalán nem volt ellenére. Elhangzott a „Blues in the Closet”, az „Alone Together” fantasztikus duójátékkal fűszerezve, az ”Alice in Wonderland” és a „Bye Bye Blackbird”, majd a második részben Gershwintől a „But Not for Me”, a „Darn that Dream” és a „There Will Never Be Another You”.

A pandémia alatt sokan hallhatták az online közvetítéseken is Botos Robit és az egyéni stílusát, jól felismerhető, rendkívül gyors és harmóniában gazdag játékát. Az improvizációi magával ragadóak.

Sok zenész is megjelent az eseményen, a fiatalabbak közül Egri Jr., Varga Tivadar, Nagy Noémi, Duka Laci, de Juhász Attila, a Budapest Jazz Orchestra zongoristája is jelen volt, méghozzá az első asztalnál figyelte pályatársát. Azt nem tudom, hogy Hofinak (aki végig közvetítette élőben a koncertet) vagy a véletlennek köszönhetem, hogy pont Robi régi osztálytársai mellé ültetett, de így megtudtam, hogy már az iskolában is mennyire szerették hallgatni játékát, már akkor tudták, hogy óriási tehetség, sőt lelakatolták a tanárok a zongorát, hogy szünetben kimenjen az osztály és ne Robit hallgassa. A rosszalkodásból is kivette a részét, de ez már a múlt, amit megszépít a nagy siker.

A teltházas koncert alatt többször is hallhattuk a gitáros és zongorista duóját, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, egymásnak felelgetve, ami a lényege a jazznek, a közös játék, zenei beszélgetés, mintha csak tegnap játszottak volna együtt utoljára, játékosan, várva a másik reakcióját.
Megismerve Robit személyesen is, egy végtelenül kedves, szerény ember képe rajzolódott ki, aki nagyon örülne, ha többször tudna itthon is játszani, de ehhez több koncertet kellene szervezni közeli időpontokra az utazási költség miatt. Fontos lenne workshopokat is szervezni, hogy át tudja adni a tudását hazai tehetségeknek is. Remélem, nem tíz év múlva halljuk újra játszani itthon!

Aki követi a Jazz.hu portált, tudott róla, hogy csütörtök délután kiderült, Botos Robi elfogadta a Harmónia Jazzműhely meghívását, és pénteken a Bolba Évi trió vendégeként hallhatta újra játszani három szám erejéig a BJC közönsége is. Számomra a lenyűgöző bevezetővel, majd Bolba Évi, Gyárfás István, Sárkány Sándor és Robi csodálatos énekével, játékával a "My Favourite Things" marad feledhetetlen emlék. A jövő heti elutazásáig vajon lesz-e még koncertje, azt nem tudom, de a két telt házas koncert és szívélyes fogadtatás (és sok meghívás), reméljük hamar visszacsalja hozzánk a rendkívüli zongoristát.

 

Itt hívom fel a figyelmet, hogy vasárnap (október 16.) ismét különleges koncertre kerül sor az iF kávézóban. Az eredeti duó felállás, azaz Oláh Kálmán és Dresch Mihály kibővült, és csatlakozik hozzájuk Kálmán két fő játékpartnere, Balázs Elemér és Pecek Lakatos Krisztián, plusz Tim Ries is beszáll a játékba.

 

iF Jazz Café, 2022. október 12.

Fotó: Irk Réka

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005