fbpx

Az amerikai jazz szaksajtónak vannak dédelgetett kedvencei, akiknek minden megmozdulása hozsannázó sajtóra számíthat. Ők azok, akik a Grammy-díjakat és az egyetemi katedrákat kapják. Ők azok, akik a zenélés és oktatás mellett mindig harcolnak valamiért: világbékéért, az x nép felszabadításáért a gyarmati uralom alól, vagy ha másért nem, hát a rendőri túlkapások ellen az egykori vadnyugathoz tartozó Rattlesnake Countyban. A kedvencek mindig humanisták: nyilatkozataik és egyes szerzeményeik arról szólnak, hogy a kábítószerek rosszat tesznek az egészségnek, de az emberiség egy szép napon békében él majd. Kézen fogják egymást, és bizakodón tekintenek a távolban pislákoló csillagokra.

Nevét és műveit itthon és külföldön egyaránt ismerik. Megosztó személyiség, sokan rajonganak érte, egyesek viszolyogva fogadják nézeteit, de egy biztos: a magyar jazz érdekében nem sokan tettek többet, mint – a ma már márkát képviselő – „SGG”. Sokirányú, hatalmas tevékenységét még vázlatosan is lehetetlen ismertetni.  Jazz- és hanglemeztörténész, diszkográfus és lemezkiadó, producer és alapítványok létrehozója, kiállítás- és koncertszervező, jazztörténeti programok előadója, jazztáborok szervezője, páratlan lemez- és jazzirodalom archívum tulajdonosa. Egy tartalmas életút a jazz műfaj érdekében! 

A holnap harcosai

2022. április 30.

Nubya Garcia márciusban indult Londonból zenekarával a két éve megjelent „Source” című lemezének Európát átszelő, közben az USA több városát is érintő, bemutató turnéjára. A szeptemberben véget érő koncertsorozatban többek között olyan rangos fesztiválokon, mint a Montreux-i, newporti, valamint a francia Jazz à Vienne, és a hazai pályának számító Glastonbury fesztiválon is fellépnek. A járvány miatt ez évre tolódott világpremier egyik állomása volt Budapest is, így a világhálón sugárzott lakáskoncert, és a lemez meghallgatása után, múlt kedden a MÜPA Fesztivál Színházában élőben csodálhattuk a brit jazz új csillagát.

Kicsi a világ, Makoto Ozone zongoraművész Kanadából érkezett Budapestre hétfőn, ahol előző nap este a magyar Botos Robival vacsorázott, aki az egyik szervezője az épp most zajló Oscar Peterson Jazzfestnek. Hétfőn pedig már a vasárnapi koncertjükre próbáltak Szaniszló Richárddal a Magyar Zene Házában. Rendkívül érdekes és sok mindenre kiterjedő interjú készült velük, barátságos és közvetlen hangulatban, aminek egy része olvasható a programajánlóban.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban április 29-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Elek István Quartet feat. Gergely Edvárd

Holnap, ugyanúgy, mint jó egy évtizede minden esztendőben, megünnepeljük az UNESCO Nemzetközi Jazznapját. Így tesznek az egész világon. Ingyenes koncertek csalogatnak a legkülönbözőbb helyszíneken. Herbie Hancock az UNESCO jószolgálati nagyköveteként 2011-ben indította útjára az International Jazz Day nevű kezdeményezést, mely rövid idő alatt sikeres lett világszerte.

Sajnos a jazznap weboldalon csak 5 db esemény szerepel, ezek közül ráadásul egyik sem ingyenes. Pallai Péter (Harmónia Jazzműhely Alapítvány) és Zipernovszky Kornél (jazzkritikus, újságíró) találta ki és valósította meg, hogy Magyarország is csatlakozzon a Nemzetközi Jazznaphoz, azaz az International Jazz Dayhez 2014-ben. Akkor még csupa ingyenes koncerttel csalogatták a jazztől idegenkedő közönséget is a jazzklubokba, hogy minél több jazzkedvelőt szerezzenek ennek a csodálatos zenei műfajnak.

Úgy sejtem, az ortodox lemezgyűjtők egyikét-másikát idegesítik a formára osztályozhatatlan-besorolhatatlan különlegességek: nem lehet az ilyeneket a rend megbontása nélkül a többi LP/CD közé tenni, az oldalukon nem virít előadónév és lemezcím, tehát valami megfelelő helyet kell találni nekik, lehetőleg nem túl messze a lemezpolc(ok)tól, s ez nem mindig könnyű. Marad a bosszúság, a szokatlan alakú szerzemény kerülgetése, ide-oda pakolása. Más zenehallgatók (magamat is közéjük sorolom) inkább szórakoztatónak tartják a formai idioszinkráziákat: eredeti és szellemes ötletnek találtam például, amikor 2006-ban a Grencsó Istvánnal megerősített Noiz Orchestra egy cipzárral ellátott játékmaci hasába rejtette el Film Development című kiadványát.

Április 30-án idén is megünnepeljük a Nemzetközi Jazznapot sok-sok koncerttel, de az egyik kitűnik az összes közül. A Budapest Jazz Clubban Oláh Krisztián különleges estére készül sztárvendégekkel.

A Coltrane Legacy zenekar Orbán György bőgős vezetésével, olyan drive-val ünnepelte meg nagynevű „kollégája”, Charles Mingus 100-ik születésnapját, amitől méltóbb megemlékezést el sem lehetett volna képzelni. Ráadásul pontosan a megfelelő napon került sor az eseményre, hiszen 1922. április 22-én született a bőgő fenomén, egyben az egyik legmarkánsabb komponista-hangszerelő is. De gondolkodó, író, valamint harcos polgárjogi aktivista is volt a legsűrűbb történelmi időkben, a 20. század derekán.

Művésznevén, azaz KRIZ néven jelenik meg első nagylemeze a harsonás Csapó Krisztiánnak. Ez alkalomból a belvárosban lévő Akváriumban tart nagyszabású koncertet csütörtökön (április 28-án), amin több sztárvendég is fellép.

Újból lesz Budapesten jazzfesztivál. Annyi év kihagyása után, idén április 27. és május 12. között rendezik meg a város több pontján a jazzfesztet.

Szalóky Béla 50

2022. április 24.

A rézfúvós hangszerek mestere, a főként a tradicionális jazz hagyományait ápoló zenész ma tölti be az ötvenedik évét. Nemcsak a Benkó Dixieland Band oszlopos tagja, hanem vezeti a Készenléti Rendőrség Zenekarát, de számos jazzformációban is játszik.

Rendszeres olvasóink biztosan találkoztak figyelemfelhívó koncert előzetesünkkel, amiből megtudhatták, hogy a  jazzikon házaspár, azaz Ella Fitzgerald és a kiváló bőgős Ray Brown örökbefogadott fia éppen fővárosunkban várja, hogy ukrán származású neje amerikai vízumot kaphasson. De – mint tudjuk – egy vérbeli zenész nem élhet muzsika nélkül, így aztán rátalált az Opus jazzklubra, ahol éppen a  Juhász Gábor trió játszott. Gábor pedig megtalálta a módját annak, hogy a közönség is megismerhesse a nagy nevet viselő jazz- és blues énekest.

Ötvenöt évvel a tenorszaxofonos halála után se vitatható, hogy zenéjének és személyének egyedülálló kultusza van. Kultikus tisztelete korántsem csupán a kiemelkedő muzsikusnak szól; a jazz történetében páratlan kanonizáció csak részben esztétikai természetű. Zenéje, különös tekintettel utolsó éveinek alkotásaira, vallásos áhitat tárgya is. Szerzeményeinek és előadásainak spirituális ereje magyarázza, miért lett a negyvenéves korában meghalt muzsikus a San Francisco-i St. John William Coltrane African Orthodox Church védőszentje.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005