Ralph Alessi is azok közé a „márkás” zenészek közé tartozik, akiket Manfred Eicher, a müncheni ECM kiadó alapítója és vezetője „begyűjtött” a nagynevű label „művész-kollekciójába”. Különösen érdekessé teszi a kritikus számára az új Alessi lemez tárgyalását az a tény, hogy pár nappal ezelőtt „élőben” is megcsodálhattuk a nagy amerikai trombitás játékát a BJC-ben.
A jazz ötven árnyalata animációban elbeszélve. Igazi értőknek való exkluzív különlegesség, aminek ott a helye a jazz és a film érdekes közös történetét reprezentáló sorozatunkban. Ezúttal a szereplője jazz-zenész és a főszereplő a jazz címke is illik rá, mert a jazztörténetet is átíró kubai zenére fókuszál egy ottani zongorista történetét elmesélve. Dobjunk egy jókora követ az állóvízbe, induljunk ki a havannaiak által előszeretettel, de csak néhány Mojito elfogyasztása után hangoztatott nézetéből, hogy mivel a szigeten át zajlott a rabszolgakereskedés - náluk már New Orleans előtt is szólt a jazz. Egy kubaival vitatkozni pedig az álmoskönyvek szerint semmi jóra nem vezet.
A zongorista Oláh Krisztiánnak ismét megjelent egy lemeze, ami olyan rendkívül gazdag érzelmi világgal, gondolattal megáldott album, hogy csak azt kívánhatjuk, jusson el a világ minden pontjára, hogy ilyen a magyar jazz!
Jómagam eléggé „nagyfogyasztónak” minősülök a jazzkoncertek vonatkozásában, de olyan esemény, amit még évek múlva is öröm felidézni, nem igazán sok akad. Diana Krall legutóbbi fellépése az Arénában igazán ezek sorába tartozik.
Hihetetlen kínálat fogadta a jazzkedvelőket az idén tavasszal, ami valóban azt jelenti, hogy a magyar főváros felkerült Európa jazztérképére. Ebben oroszlánrészt vállalt a Jazzfest Budapest 2023 fesztivál, amelynek impozáns adatait éppen az itt tárgyalandó koncert előtt tudhattuk meg Kleb Attilától, a rendezvénysorozat „spiritusz rektorától”.
Április 26-án az Eiffel Műhelyházban egy egyre fényesebben ragyogó csillag, Lizz Wright koncertjével indult és május 17-én az Erkel Színházban egy fényét több évtizede változatlanul őrző állócsillag, Stacey Kent fellépésével zárult a második alkalommal megrendezett JAZZFEST BUDAPEST. Az álomnyitány után a háromhetes koncertsorozat mindegyik napja a jazz ünnepévé vált, a fesztivál álomzáróján is ennek a sokszínű zenének talán az egyik legnépszerűbb, igen sokakat vonzó populáris válfaját ünnepelhettük. A Grammy-díjra jelölt énekesnő ezúttal a szólistákkal, köztük férjével, Jim Tomlinson szaxofonossal és fuvolással, és Hofecker Mátyással, jelenleg Londonban élő bőgősünkkel kiegészült óbudai Danubia Zenekar kíséretével brazil estet ígért.
Az Erdélyben született Kossuth-díjas magyar zeneszerző, az örök újító, kísérletező, aki egyedi gondolkodásával emigrálni kényszerült 1956-ban, majd Nyugaton óriási karriert futott be különleges látásmódja révén, május 28-án lenne 100 éves. A BMC egy egész hetet szentel munkásságának megismertetésére, melybe a jazzt is bevonja.
Három nap, három stílus. Szentendrén harmadszorra is jazzestekkel köszöntik a nyarat június 2. és 4. között.
Még egy év sem telt el azóta, hogy az élvonalbeli fekete amerikai énekesnő Ghost Song c. lemezéről adhattunk hírt, és íme, itt van a legújabb produkció, amely most is bővelkedik meglepetésekben.
A JazzFest Budapest múlt csütörtöki programjai között a Fonóban egymásután két koncert is szerepelt. Este héttől Borbély Mihály Balkán Jazz Projectje kezdett, majd a zenekarhoz csatlakozott Dresch Mihály, a szünet után, a második részben az olasz szaxofonos, Enzo Favata The Crossing formációja következett Lukács Miklóssal, és a végén egy nagy pillanatokat hozó, közös örömzenélésre is sor került a ráadások közepette.
A Stúdió 11 zenekar nevét az én korosztályom (50-es) ismeri még, aztán a fiatalabbaknak már a név nem mond annyit. Annak idején majdnem minden magyar, zenés televíziós vagy rádiós adásban az alap zenekart a Stúdió 11 alkotta, tulajdonképpen a Magyar Rádió házizenekara volt.
Avishai Cohen utolsó itt járta óta megjelent „Shifting Sands” című lemeze tovább növelte hazai rajongóinak amúgy is népes táborát, így az évek során többször változó felállású formációi budapesti törzshelyévé vált MÜPA legnagyobb, egész pontosan 1656 főt befogadó Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme után, az Erkel Színházban is teltház előtt játszhatott. A JazzFest Budapest múlt keddi koncertjén az ország legnagyobb, 1819 ülőhellyel rendelkező nézőterén, a felső karzaton és a kakasülőn sem maradt üres hely. A változatlan népszerűség mellett, Cohen triójában azonban történt egy változás. A már jól ismert, hazai formációkkal is fellépett 41 éves azerbajdzsáni zongorista, Elchin Shirinov helyére, a zenekar átlagéletkorát jelentősen csökkentő, szintén azeri, 27 éves Guy Moskovich került, még a karantén alatt megismert, vele először kényszeredetten a virtuális valóságban játszhatott 22 éves Roni Kaspi változatlanul őrzi helyét a doboknál.
Nem tudom, van-e annyi jazzklub más városban, mint New Yorkban, igaz 8 millióan élnek a metropoliszban, illetve afelett jóval a be nem jelentett „turisták” aktív közreműködésével. A második része következik a Jazzkalandok New Yorkban beszámolónak.
Alig ocsúdtunk Brahem álomzenéjéből, a JazzFest Budapest következő napján máris egy másképp csodálatos koncert várt ránk. A basszusgitárosként és bőgősként csaknem félévszázada a világ legjobbjai közé sorolt, négyszeres Grammy-díjas Stanley Clarke múlt szombaton fiatal zenekarával extázisba vitte az Erkel Színház közönségét.
Egyesekben talán megütközést kelt, hogy egyszerűen "lejancsikázom" a magyar jazzszíntér egyik legtehetségesebb zongoristáját, de miután édesapját, a jazzbőgő nagymesterét Jancsiként tartja nyilván a közönség, és egyébként is ez jazz magazin, hát engedtessék meg.