De koncentráljunk a lengyel trombitás zseni lemezére, akivel kapcsolatban leszögezhetjük, hogy ő bizony nemcsak hazája, de a nemzetközi jazzvilág egyik legnagyobb formátumú hangszeres zenésze és komponistája is volt. Legyünk őszinték: hajlamosak voltunk a keleti blokk zenészeivel szemben a nyugatiakra kissé kritikátlanul nézni. Ennek tulajdonítható az, hogy pl. éppen Tomasz Stanko hosszú pályája ellenére nem elég alkalommal kapott fellépési lehetőséget magyar színpadokon és nem elég figyelmet fordítottunk művészetére.

A lemez rejtélyes címe onnan származik (nem az egyik szám címét viseli az album), hogy a felvételek 2004. szeptember 9-én egy Münchenben rendezett egyhetes zenei fesztivál keretében kerültek felvételre az előrelátó Manfred Eicher jóvoltából. (Persze mindezt úgy kellett kinyomozni, mert a kísérő füzetben 12 szép fotón kívül egy szó sincs semmiről…) Az itt tárgyalandó zenei anyag időben (és persze művészi szempontból is) két korabeli sorlemez, mégpedig a 2004-es „Suspended Night” és a „Lontano” (2006) közé tehető. Természetesen az évtizedekig Stankot kísérő szupertrió játszik vele itt is, egyenrangúan és – elképesztően magas színvonalon: Marcin Wasilewski zongorázik, Slawomir Kurkiewich bőgőzik és Michal Miskiewicz dobol. A 2004-es év ráadásul a zenekar sikersorozatát hozta: mind Amerikában, mind Európában számos koncertet adtak, mégpedig csúcsformában!

Stankoról érdemes tudni, hogy – Krzysztof Komeda mellett – ő a lengyel jazz legkiemelkedőbb alakja. Nincs olyan amerikai vagy nyugat-európai jazzlexikon, amelyből hiányozna. 1942-ben született és 76 évesen, 2018-ban hunyt el. Óriási hatással volt rá a Dave Brubeck Quartet koncertkörútja Lengyelországban 1958-ban. (Az ezt követő Brubeck nagylemez /Jazz Impressions of Eurasia/ egyik számának „Dziekuje”  (köszönöm, lengyelül) volt a címe...) Már a legkorábbi időkben erősen vonzódott a jazz progresszív irányzataihoz. Úgy tartják számon, mint aki Európában a free jazz legkorábbi képviselője volt, akire erősen hatott Don Cherry és Ornette Coleman munkássága. A neves német jazz szakíró, Joachim Ernst-Berendt egyenesen „fehér Ornette Coleman”-nek nevezte… De a komplett életrajz ismertetése helyett elmondhatjuk, hogy már 1976-ban felfigyelt rá az ECM, így első lemeze a „Balladyne” itt jelent meg. Hangzó öröksége nagyon igényes, nem ontotta a lemezeket, mintegy harminc lemeze van saját nevén (ebből több mint húsz ECM-album), nem számítva persze azokat, ahol sideman-ként szerepel.

A „September Night” egyszerűen óriási. Mivel nem olyan szándékkal készült, mint egy előre megtervezett stúdiólemez, így néhány „tétel” már korábban is szerepel albumain, de annál érdekesebb ezek összevetése a koncerten előadott anyaggal. (A „Song for Sarah” a „Suspended Night”, a „Celina” a „Matka Joanna”, az „Euforila” pedig a „Freelectronic” albumon hangzott már el.) Ami különösen értékessé teszi a színlengyel produkciót, az az elődök és kortársak szemléletétől és stiláris jellemzőitől történő tudatos eltérés. Vonatkozik ez a megállapítás nemcsak Stanko játékára, de legalább olyan mértékben a trió működésére is. (Nem véletlenül készített a trió több, nagy figyelmet kiváltó albumot.) Stanko magas fokú művészetéről bátran elmondható, hogy megtestesíti minden valaha élt legendás trombitás játékát. De valami hasonló mondható el a trió szerepléséről is: káprázatos játékuk abba az artisztikus modern trióhagyományba tartozik, amely Bill Evanstól Keith Jarretten át Brad Mehldauig tart. Stanko esetében a „közvélemény” hajlamos poszt-Davisként aposztrofálni, miközben –ha már mindenképpen „skatulyázni” szándékozunk –inkább Lester Bowie-val vagy Bill Dixonnal „rokoníthatjuk”.

Egy kis „használati utasítás” a hallgatónak. Aki a lírai Stankora kíváncsi az mindjárt az első számban (Hermento’s Mood) rátalál. A „Sarah” egy pompás ballada. (Ne feledjük, hogy a szakértők szerint egy hangszeres muzsikus értékét a balladajáték minősíti…) Az „Euforila” tipikus Stanko produkció, váratlanul kitörő drámai fortékkal, amelyben a trió is brillíroz. A középső szám („Elegant Piece”) már címével is utal az előadás bizonyos eleganciájára: levegősen fújt hosszú hangokkal.  A „Kaetano” a kollektív improvizáció csúcsa. (Nem hiába szerzőként mind a négyen jegyzik.) A „Celina”-ban a frenetikus zongoraszóló lepi meg a hallgatót, ami rávilágít, hogy a jazz legelterjedtebb hangszerének mifelénk is vannak kiemelkedő képviselői. A záró tétel („Theatrical”) pedig mélabús, méltóságteljes lassúsággal koronázza meg az albumot.

Kiemelkedő produktum, a stúdiók sterilitásához képest a közönség jelenléte is stimulálta az előadókat. A hangtechnika – hála Stefano Amerio hangmérnöknek – stúdió minőségű. A keverést pedig hárman végezték idén januárban: Eicher, a lengyel zongorista(!) és az egykori hangmérnök. Ha valaki magas színvonalú, művészi, egyben mindenki számára befogadható zenét akar hallani, melegen ajánlom ezt az éppen húsz éve rögzített albumot! 

TOMASZ  STANKO  QUARTET:     SEPTEMBER  NIGHT    (ECM Records – Hangvető)

1. Hermento’s Mood
2. Song For Sarah
3. Euforila
4. Elegant Piece
5. Kaetano
6. Celina
7. Theatrical

Minden szám szerzője Stanko, kivéve a Kaetano, amelyet a kvartett négy tagja jegyez. 

Közreműködnek:

Tomasz Stanko   trombita
Marcin Wasilewski   zongora
Slawomir Kuekiewicz   nagybőgő
Michal Miskiewicz   dobok