
A Haitiról származó apától és francia anyától a floridai Miamiban született kislány a francia háttér okán (Haiti is a frankofon világ része, mi több ez lett az első fekete köztársaság még a napóleoni időkben), Franciaországban, a patinás Aix-en-Provence-ban járt konzervatóriumba, ahol klasszikus (főként barokk) éneket tanult, de óhatatlanul megismerkedett a jazz- és blues-világgal is. (Annyira, hogy párizsi jazzklubokban is énekelt.) Amerikába történt visszatérése után huszonhárom évesen fölényesen nyerte meg a Thelonious Monk énekversenyt, amely szédületes karriert indított el számára. Minden lemezét Grammy-re jelölték és második albumától kezdve meg is kapta őket.
Jómagam már 2013-ban megismertem Womanchild c. bemutatkozó albumát, valamint két lemezének ajánlóját publikáltuk honlapunkon: a Ghost Song-ról 2022. május 26-án, a Mélusine-ről pedig éppen egy évvel később, 2023. május 20-án jelent meg írásom.
Különleges érdekesség vele kapcsolatban, hogy vonzódása és kifejezett adottsága a képzőművészetek irányában olyan erős, hogy nemcsak saját albumainak dizánját készíti ő maga, de például még Melissa Aldana (ismert chilei szaxofonos hölgy) Blue Note lemezének borítóját is ő kreálta. Korábbi lemezei és az itt tárgyalandó album is kissé meghökkentő „körítést” kapott: a bizarr rajzok mellett a dalok szövegét is Cécile kézírásában olvashatjuk
De, ami talán még lényegesebb: a remek vokalista egyben tehetséges komponista is. Korábbi lemezein is számos saját szerzeménye hangzott el, ezúttal pedig kifejezetten „szerzői lemezről” beszélhetünk, mivel a tizenhárom dalból mindössze egy a „hozott anyag”. A repertoár igen változatos, mégpedig akár az interpretációt, akár pedig az elhangzó dalok karakterét vizsgájuk is. A kísérőfüzetben minden szám előadóit precízen feltüntetik, így nem lenne értelme kigyűjteni, hogy a számunkra ismeretlen muzsikusok közül melyik dalban ki is működik közre. Stabil „pont” a fekete zongorista Sullivan Fortner, aki tíz számban játszik főleg szintetizátoron és más billentyűs hangszereken, egy számban akusztikus zongorán és orgonán is, sőt olykor vokálozik is. (Vele duózott az énekesnő 2019-ben a Müpában.) Az egyes dalokat igen változatos felállásban interpretálják. Pl. a Thank You-t Cécile adja elő saját szintetizátor-kíséretével, de van olyan szám (Brick House), ami vokális duó (Cécile és Fortner) vagy az énekesnőt mindössze két perkás kíséri (a címadó Oh Snap-ben). Nagyon érdekes dalcsokor magvas mondanivalókkal. Megint csak azt tudom szajkózni, hogy a mai vokális albumok már nem a jó öreg sztenderdek szövegeihez hasonló versikék, amelyeket vagy érti az angolul nem tudó közönség vagy (többnyire) nem, de nem is fontos. Az új dalok szövegének megértése igencsak ajánlatos, nem véletlenül közli a legtöbb kiadó a kísérőfüzetekben (mint ennél az albumnál is).
A kiváló énekesnő immáron harmadszor lesz a Müpa vendége. 2016 márciusában be kellett érnie a Fesztivál Színházzal, pedig a már akkor is világhírű énekesnőt egy all-star trió kísérte. (Renée Rosnes, Rodney Whitaker, Lewis Nash). Három évvel később már „megkockáztatták” a nagytermet, amikor is az azóta is hűséges társával a zongorista, Sullivan Fortnerrel duózott... (Csak tudnám, hogy miért nem fordítva, hiszen – miközben a művészetet nem méterre és darabszámra mérik – egy kvartett mégis csak „ütősebb” mint egy duó...) Nos ezúttal november 28-án már ismét „kiérdemli” a Bartók Béláról elnevezett Nemzeti Hangversenytermet.
CÉCILE MCLORIN SALVANT: OH SNAP Nonesuch/Magneoton
- I Am A Volcano
- Anything But Now
- Take This Stone
- What Does Blue Mean To You?
- Brick House (William Atwell King–Ronald Lapread–Thomas McClary–Walter Lee Orange –Lionel Richie–Milan Williams)
- Oh Snap
- Second Guessing
- Expanse
- Eureka
- Thank You
- A Little Bit More
- Nun
- A Frog Jumps In
Minden szám Cécile McLorin Salvant szerzeménye, kivéve 5.)