2021. március 10-én hunyt el a Liszt-díjas Gonda János, a hazai jazz kiemelkedő alakja, a jazzoktatás megteremtője, aki nélkül ma nem lenne Jazztanszék a Zeneakadémián. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban ma lesz Gonda János hagyatékának átadási ünnepsége.

A kesernyés humorú mondás szerint Charlie Parker zenéjére a közönség megszűnt táncolni, Coltrane-éra pedig megszűnt hallgatni. Nem teljesen igaz, végképp nem méltányos, de nem is teljesen alaptalan. A jazz New Orleans bordélyházaiban és deszkapadlójú tánctermeiben vert eredetileg gyökeret, de itt nem a műfaj származástanát, inkább az évek során megváltozott funkcióját feszegetném.

Jazzkritikus kollégám és régi barátom nemrégiben ugyanezen az oldalon fejtette ki, Pengő Csaba szólólemeze kapcsán, hogy „Nem túl gyakoriak a jazz világában a bőgős vagy basszusgitáros szólólemezek. Ezer oka van ennek, de legfőképpen az, hogy a bőgőnek és a basszusgitárnak társas közegre, partnerekre van szüksége, ez mindkét hangszer jellegéből és alapvető funkciójából is következik.” 

A portálunkon megválasztott év fiatal jazz-előadója lép fel először a hónap végén nyíló Magyar Zene Házában. Ez azért nem egészen igaz, mert a március 19-ei koncert előtt még Gyárfás Attila dobos is fog játszani a frissen nyíló helyszínen, mégpedig Hayden Chisholm szaxofonossal és Hock Ernő bőgőssel, de valamiért a crossover kategóriába helyezték ezt a koncertet.

A hangszertokba helyezett hangosbeszélő fotója a borítón világos metafora a zenészek szándékáról. A muzsikusok Amerikában gyakran felvállalták a társadalom válságos időszakaiban kritikus véleményük megfogalmazását John Coltrane-től Bob Dylanig, Zappától Joel Rossig hosszú a lista, legutóbb itt Immanuel Wilkins Omega albumának bemutatásakor került szóba. Európában ez kevésbé acélos jelenség, ezért is szólt akkorát: a BMC lemeze az Academié Charles Cros értékelése szerint a legjobb tíz album közé került.

A 2015-ben alapított Jazztanulmányi Kutatócsoport 2021-22-ben folytatja műhelyvitáit a klasszikus önképzőköri formában. Máté J. György: Készíts salátát (Jazz, történet, kritika) című könyvének első tanulmánya a Vaudeville címet viseli, amelyről minden bizonnyal kijelenthető, hogy a maga több mint hetven oldalával és hatalmas apparátusával a magyar szakirodalom mindeddig legalaposabb vaudeville-tanulmánya.

Ünnepel a Budapest Jazz Club. 14 éve indult el a klub, és 2012 októbere óta a XIII. kerületben várja a jazzkedvelő közönséget.

John McLaughlin nyolcvan éves. Oké, nem nagy hír. A szerencsésebbek egyszer csak nyolcvan évesek lesznek. Ilyen a kronológia könyörtelensége. Ez valahogy mégis különleges nekem. Furcsa.

Érden mindig érdemes jazzt hallgatni. A fesztivált követően októbertől Jazz Klub is rendelkezésre áll az élő zene kedvelőinek. Ezúttal a novemberi és decemberi koncertekről olvashatnak a kedves olvasók.

Nyilván örök kérdés a jazz világában, hogy merre tart a műfaj, milyen fejlődési pályát jár majd be, várhatóan.

Nem lenne etikus eljátszanom az objektív, pláne a szigorú kritikust, tehát nem is törekszem rá - maradjunk a rovat címénél: lemezajánló, merthogy kedvcsináló sorokat írtam egykori tanítványom, immár másfél évtizede (ragyogó!) kollégám friss albumáról. Kár lenne tagadni, örömmel tettem, hisz mindig is távol állt tőlem az az aggodalom, melyre egy sanda szándékú “szakíró” próbált minket, érettebb kollégákat ráébreszteni, mondván: itt vannak a tehetséges fiatalok, no, most aggódhattok, felköthetitek a… Sajnáltam szegényt, szerettem volna megismertetni vele azt a boldog érzést, amit az egykori tanítványok sikereiről értesülve élek át, vagy amikor új lemezükkel megajándékoznak, vagy épp (ld. “túltett mesterén”) valamelyik szavazói listán megelőznek.

A Jatakucs a 2021. áprilisi összejövetelén a fúziós zene és a progresszív rock stílusok születésének társadalmi és kulturális kérdéseit járta körbe.

Jónás Géza egy hónapja nyerte meg az első Pege Aladár Jazz Nagybőgő Versenyt.

A szerkesztő előrukkolt az ajánlattal, amit nem lehet visszautasítani. Ha már rendszeresen publikálok filmkritikákat máshol is (a Jazz+Film rovat elindításában is tevékeny részem volt), a jazzt meg köztudottan szeretem, miért ne írnék a Soulról, hiszen több szállal is kötődik a jazzhez. Megnéztem, itt olvasható a válaszom.

Ezekben a zenei eseményekre vonatkozóan is nehéz időkben figyelemreméltó volt az Avishai Cohen trió teltházas koncertje a Müpa nagytermében. Ismét bebizonyosodott, hogy Cohen neve és művészete valóságos rajongótábort alakított ki az igényes hazai közönség körében. Már több alkalommal lépett fel a Müpában, de mindig hozott valami újat ez a remek hangszeres művész és termékeny komponista, nem is említve, hogy minden alkalommal újabb kiváló tehetségeket ismerhetünk meg partnerei személyében.