38 éve élsz Németországban? Megtaláltad ott a számításaidat?

Az elején szokatlan volt, de ennyi év után normálissá vált, és úgy érzem, itt van ma az otthonom. Megtaláltam a számításaimat, hiszen a nívós frankfurti rádiózenekar oszlopos tagja vagyok 26 éve, és emellett a magam dolgait is tudom csinálni világszerte. Érzésem szerint megbecsült tagja vagyok az itteni jazz társadalomnak.

Hogy oszlik meg az időd szólista, zenekarvezetői és az állandó rádiózenekari tagsági szerepeid között?

Az időbeosztás nem könnyű, hiszen sokszor ütközések vannak a saját és a big band programok között. Ilyenkor helyettesítést kell találnom, ami az utóbbi időben nagyon gyakorivá vált. Iszonyatosan sok felkérést kapok az utóbbi években az egész világon, és a legtöbbet szívesen is vállalom. Talán kezdek már élő legendává válni ))). De amíg csinálni tudom, fogom is, hiszen ez okozza a legtöbb örömet az életemben.

Merre tart Európában a jazz, mint műfaj?

Érdekes kérdés. Amikor fiatal voltam, minden vágyam az volt, hogy megtanuljam az amerikai jazz/blues nyelvezetét, és minél jobban a Nagy Öregek nyomdokaiban járni saját hangzással. Ami viszont ma történik a jazz világában, az ennek pontosan az ellenkezője. A mai fiatal amerikai zenészek nagyobbik része is európai stílusban játszik és komponál. Sajnálatos módon eltűnt a klasszikus jazz blues-os hangzása. Ennek bizonyos európai zenészek, pl. a skandinávok természetesen nagyon örülnek, hiszen a mai mainstream jazz közelebb áll az európai kultúrához, mint mondjuk az 50-es, 60-as években. Tisztelet a kivételnek, de nagyon kevés európai jazz-zenész tudott vagy tud igazi bluest játszani ahelyett, hogy a blues skálán le- és fölszaladgáljon. A mai irányzattal így megoldódott sokak problémája, amit személy szerint nagyon sajnálok, hiszen az amerikai kultúra egy része veszik így el, ami egyébként sem valami túl gazdag.

Gyakran jársz haza. Milyen különbségeket észlelsz - ha egyáltalán - a két országban érvényesülő tendenciák a zene minősége és a közönség között?

Németországban a jazzközönség átlagban idősebb, mint Magyarországon. Ez itt komoly probléma, noha otthon sem igazán fiatal a közönség például Ázsiához viszonyítva, talán Japánon kívül. Sehol a világon nincs annyi zenei tehetség, mint Magyarországon, az USA-t is beleszámítva. Sajnos kevés a platform otthon a fiatal zenészeknek. A magyar jazzközönség kiváló, de egy ilyen zenei kultúrával rendelkező országtól ez joggal elvárható. Érdekes jelenség, hogy a német jazz médiában futtatott zenészei nem igazán népszerűek a közönség körében, talán mert túl bonyolult, amit játszanak. Nomeg a “zenész játszik a másik zenésznek” jelenség miatt. Túl sok az álművészkedés és kevés tér marad a jazz eredeti üzenetének, ami a “pure joy”, a romlatlan öröm.

A  jazznek melyik ága vagy ágai népszerűek Németországban?

Németországban még elég sok a kultúrára fordított pénz. Ennek csak egy kis része jut a jazzre. Sajnos tendencia a nagyobb fesztiválokon, hogy a program 50%-a pop/rock, a közönség becsalogatása miatt. A “jazzfesztivál” megnevezést sokan csak azért használják, hogy megszerezzék az állami támogatást erre a (népszerűtlen) művészeti ágra, de aztán jön Tom Jones, meg az Earth Wind and Fire, akikkel semmi gond nincs, csak ne nevezzék jazznek, amit csinálnak.

És végül, merre tart művészetében maga Tony Lakatos?

Nem tartom magam művésznek. Soha nem is tartottam. Az én családomban évszázadokra visszamenően mindenki zenész volt. Van ugyan saját kvintettem és különböző saját projektjeim, de munkám nagyobb részét sidemanként végzem. Talán erősségem, hogy teljesen különböző műfajokban és zenékben otthonosan érzem magam, talán ezért is keresnek meg annyian közös játékra. Én kifejezetten élvezem mások zenéjébe a saját hangomat beilleszteni. Ha ez művészi teljesítmény, akkor vállalom, de inkább a zenész foglalkozás magas szintre emelésének érzem.

Nagyon köszönöm Tony.

Fotó: Lázár Miklós

Kapcsolódó interjú: https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/244-meg-a-csillaron-is-logtam#Szakcsi-TonyLakatos