fbpx

Merre tartunk? - Pallai Péter interjúja Juhász Gáborral

2019. máj. 20.

Pallai Péter interjú-sorozata a magyar jazzvilág meghatározó zenészeivel.

Merre tart a jazz, mint műfaj?

A minap láttam Pat Metheny-vel, a korszakalkotó jazz gitárossal egy interjút az interneten. Némi keserűséggel a hangjában számolt be arról, hogy az ő ifjúkorában az eredetiség volt a fő szempontja a jazz zenészeknek, ma pedig mintha máshogy lenne. Ahogy ő fogalmazott, akkoriban nem volt menő, ha egy gitáros úgy szólt, mint Wes Montgomery vagy ha egy trombitás, mint Miles. Mostanában pedig szerinte a legnagyobb szakmai elismerést azok söprik be, akik pontosan úgy szólnak, mint valamelyik elődjük. Elgondolkodtató interjú, nyilván a saját szemszögéből kezelve egy jelenséget. Valamikor a ’80-as évek óta terjedt el az a gyakorlat, ami nekem valahogy Wynton Marsalis hatásának tűnik, hogy elvárás lett, hogy egy képzett jazz zenész tudjon helyesen játszani a különböző jazzkorszakok stílusában. Marsalis elismert klasszikus zenész is, és a klasszikus zenei előadói gyakorlatban régóta elvárás, hogy autentikus hangszertechnikával szólaltassák meg különböző korok zenéjét. Ma már elfogadhatatlan, hogy például romantikus megközelítésben játszanak barokk darabot, pedig a XX. század elején ez még bevett gyakorlat volt.

Engem leginkább az eredetiség, a kreativitás ejtett rabul a jazz műfajban,

ezért kesereghetnék a mostani jelenségeken, mégsem teszem. Sokan az intézményeket okolták az eredetiség csökkenéséért, de én azt érzékelem, hogy a Berklee vagy a Monk Institute (Herbie Hancock Institute), hasonlóan a mi oktatási intézményeinkhez, épp az eredetiséget támogatják, a hagyomány megismertetésével, értelmezésével. A napokban hallottam Julian Lage koncertjét, nemrég Gilad Hekselman és Ambrose Akinmusire felvételeit élveztem. Ők már a következő generáció tagjai. Rendkívül kreatívak azzal együtt, hogy hallhatóan tisztában vannak a hagyománnyal, technikákkal. Szerencsére nem lehet tudni, hogy merre tart a nagybetűs Jazz, de hogy tart valamerre és az a valami jó, abban biztos vagyok.

Merre tart Magyarországon a jazz?

Babos Gyula, minden magyar jazz gitáros mestere nyilatkozta valamikor a gyerekkoromban, hogy kizárólag jazz zenélésből Magyarországon nem lehet megélni. Ez többé-kevésbé most is így van. Egy-két kivételt tudnék csak mondani, például Gyárfás Pista barátom szerintem leginkább jazz zenélésből él, és ezzel vannak így még páran, de jellemzően mindenki csinál valami mást is. Ez valószínűleg hatással van a magyar jazz alakulására is. Én például elég intenzíven tanítok már vagy harminc éve, de sokan hangszerelnek, alkalmazott zenét írnak, kereskednek. A generációm nagyjai, például Oláh Kálmán vagy Fekete-Kovács Kornél nagyszerű nagyzenekari hangszerelők lettek, akiket a következő generáció erős zenészei követtek ezen az úton. Csak példaképp Bacsó Kristófot vagy Oláh Szabolcsot említeném, de hosszan folytathatnám a sort. Ez a kreatív nagyzenekari hagyomány biztosan nyomot hagyott a magyar jazzen.

Manapság azt szoktam javasolni a tanítványaimnak, hogy ne csak hangszerelni, hanem pályázni is tanuljanak meg.

Először ezt némi malíciával ajánlottam, de ma már egyre komolyabban gondolom. Akik ügyesen pályáznak, nagyobb eséllyel tudják megvalósítani a saját gondolataikat. A szervezés vagy pályázás elég unalmas, idegőrlő feladat, én nem is tudom segítség nélkül venni ezeket az akadályokat, de felteszem, hogy hangszerelni egy közepes pop énekesnek sem tartozik az igazán felemelő munkák közé. Persze mindezt lehet szeretettel, lendülettel, lelkesedéssel végezni. Azt is látom, hogy fiatalabb kollégáim sokkal mobilisabbak, mint az én vagy a fölöttem lévő generációk voltak. Kiugrani mondjuk Brüsszelbe vagy akár New Yorkba egy-egy koncertért már nem különleges. Gyémánt Bálint, volt tanítványommal, barátommal, kollégámmal, ha egy korai közös vizsgáztatásnál arról beszélünk, hogy miért vagyunk kicsit álmosak, már meg sem lepődöm, ha azt mondja, hogy tegnap még mondjuk Berlinben játszott. Ez a mobilitás szerintem jót tesz a magyar jazznek. Korábban, ha volt lehetőségünk nemzetközi világsztárokkal játszani, inkább már régóta befutott, valamivel idősebb kollégákkal találkoztunk. Mostanában egyre többször látom, hogy kortársak játszanak együtt nemzetközi produkcióban. Ez reményem szerint beemel minket jobban a nemzetközi vérkeringésbe.

Merre tart a magyar közönség?

Gyerekkoromban a jazz itthon a szabadságról szólt. Rengeteg egyetemi klub volt, a művelődési házakban, jazz fesztiválokon is az egyetemista korú farmeres, alföldi papucsos fiatal volt jellemző. A langyos sör és hagymás zsíroskenyér világa volt ez, de én imádtam. Komoly csoportok voltak, akik a free jazzre és olyanok, akik a jazz rockra esküdtek. Volt átjárás, de lehetett tudni, hogy van tábor. Kazettás magnóra vettük fel az éjszakai rádióadásokból a felvételeket, majd lelkesen másoltuk egymásnak. Ez persze kb. harminc éve volt. Most a jazz közönség elegánsabb lett, talán hozzáértőbb is. Járnak külföldre, a klubokba, megtanulják, hogy ott hogy illik viselkedni. Például már eltűnőben van az a rendszerváltás utáni gyakorlat, hogy a jazzklubban mindig volt néhány ordibáló alak, akit le kellett győzni a zenéléssel. A tudatos fogyasztó közönség a belépőjegyéért cserébe csendben akarja fogyasztani a megvásárolt művészetet, és ezzel egyetértek. A rádió összeomlása után a nagy vidéki fesztiválok megszűntek vagy összezsugorodtak. Helyükre nagyszerű jazz táborokhoz kapcsolódó fesztiválok kerültek. Márkus Tibor és Tímár Péter Lamantin Tábora és fesztiválja mindenképp említést érdemel. Különböző bor és pálinka fesztiválok része lett a jazz, szerencsére. Persze ezeken a fesztiválokon a közönség figyelme a maligán fokkal vagy mivel áll fordított arányban. Összességében azt látom, hogy sokkal sokrétűbb ma a közönség összetétele, mint régen, és nehéz megjósolni, hogy melyik irány erősödik meg, melyik gyengül. Az a benyomásom, hogy egy-egy lelkes szervezőnek különleges húzóereje van.

És merre tart Juhász Gábor?

Köszönöm a kérdést! Három pillére van a zenészi hivatásomnak, a tanítás, a koncertezés és az alkotás. Ebben a tanévben az igazi nagy változás az életemben az volt, hogy Binder Károly meghívott az egyetemre tanítani. Babos Gyula után, aki a mesterem volt, tanítani bárhol nagy megtiszteltetés volna, de a Zeneakadémia szinte felülmúlhatatlan. Ő nem csak a hazai jazz gitár oktatás létrehozója volt, de a teljes hazai jazz oktatás motorja, nem beszélve arról, hogy rendkívül nagy hatású előadó, alkotó volt. Horányi Sándor és László Attila sokat segítettek abban, hogy beilleszkedjek az új helyemen. Az egyik gitár vizsgán Attila említette, boldog, hogy Babos Gyula munkáját tudjuk folytatni. Már az első tanév lassan véget ér, amióta az egyetemen is tanítok, nagyon kedvelem a tanítványaim, külön kihívás az Erasmusos diákokat angolul tanítani. Közben a konziban is maradtam félállásban, Bálint vette át tőlem a teljes állást. Az is szívet melengető feladat, hogy idén is megyek tanítani a sepsiszentgyörgyi jazz táborba.

A koncertezés számomra nagyon kellemesen indult idén. A legelőkelőbb budapesti jazz klubokban játszottam saját triómmal, illetve Gátos Ivánnal kiegészülve kvartettemmel. A triómban Jeszenszky György dobol és Kovács Zoltán nagybőgőzik. Rendkívüli összhang van most ebben az együttesben, szinte minden apró rezdülését érezzük egymásnak. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez így működik. Ezen kívül meghívásokat kapok más koncertekre is. Most épp a Budapest Jazz Orchestrának leszek vendégszólistája. Binder Károllyal lesznek duó fellépéseink, és ha minden jól megy stúdiófelvételt is készítünk idén. Tavaly Londonban és Berlinben is vendégeskedtem. Tervben vannak nagyobb léptékű koncertek a jövőben is.

Az alkotás kérdése a legizgalmasabb és egyben legbizonytalanabb kérdés.

Számomra a hangrögzítés a kreativitás formája, a kották készítése, itthoni kísérletek, mind-mind azt szolgálják, hogy a majd elkészülő hangfelvételen mi szóljon. Eddig mindig CD-ben gondolkoztam, de szerintem paradigmaváltás környékén vagyunk. Nemcsak az a kérdés, mint harminc éve, hogy egy formát, mondjuk az LP-t átvesz egy másik fizikai forma, mondjuk a CD, hanem a fizikai forma meg fog szűnni. Ezzel persze megszűnik a közvetlen pénzbevételi lehetőség is. Most csak a panaszt hallom a kiadóktól. Azt mindenki mondja, hogy a CD eladás a töredékére esett vissza a korábbi eladásoknak. Ráadásul mivel a bolti kereskedelem megszűnt, ezt az eladást a koncertek után kereskedő művészek generálják. Hozzám volt olyan jó a Fonó Records az elmúlt években, hogy kiadták a legutóbbi két lemezem, de nem tudok jelentős eladásokról. Vásároltam ugyan 100 példányt a legutóbbiból és elajándékoztam mindet, de ezzel nem hiszem, hogy érezhető mértékben csökkentettem a lemezkiadó kiadásait. Mivel koncertlemezeket vettünk fel, nem volt jelentős stúdió költség, de a keverés, nyomda, CD nyomás így is sok pénzbe kerülhetett. Csak remélni merem, hogy a lemezbemutatónkon fogyott pár darab, és hogy nyertek valamilyen pályázatot.

Visszatérve a tárgy nélküliséghez. Mint fogyasztó már évek óta előfizetője vagyok az egyik zenemegosztó virtuális könyvtárnak. Így körülbelül ugyanannyit költök zenehallgatásra, mint korábban, amikor CD-ket vettem. Úgy tudom, hogy ezeknek a bevételeknek csak elenyésző töredéke jut a művészekhez. Az IT cégeknek egészen egyszerűen nem érdekük továbbosztani a profitot, a feldolgozható zenei anyag a múltból még korlátlannak látszik, és a jól menő aktív művészeknek gondolom megéri a publicitás, még ha nincs is nagy bevétel. Valószínűleg ez változni fog a jövőben, talán egy nemzetközi művész szakszervezet nyomására, de ez messze túlnő az én látókörömön.

A tárgy nélküli művészet megosztásnak jelentős előnyei vannak. Fele annyi a költség, ráadásul nem vágjuk ki feleslegesen a fákat a papír borítóért. 

A hangminőség is egyre jobb lehet. Most azt érzékelem, hogy itthon egyelőre a szívességek és pályázatok szintjén lehet létrehozni műveket, amik a netre kerülnek, és amiknek egyetlen motivációs szempontja a közlésvágy.

Remélem előbb-utóbb, a hozzám hasonló fizető fogyasztóktól vissza is fordul valami a hozzám hasonló alkotókhoz.

Mindenesetre így lenne logikus. Kíváncsian és optimistán várom a jövőt! Terveim között szerepel, hogy a triómmal készítsünk felvételeket, jó minőségű mikrofonokkal a harminc aktív évem alatt kedvenceimmé vált darabjaimból. Amolyan retrospektív módon. Néhány koncertet már adtunk ebben a szellemben és jó volt a fogadtatásuk. Most épp ezen dolgozunk.

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005