Ami a dél-amerikai zene bármely változatát illeti, töredelmesen bevallhatjuk, hogy elsősorban inkább a tánczene (tangó, rumba, mambó, csacsacsa) jutott el Európába, majd a brazil bossa nova következett, ami a jazzben is nagy hullámot okozott. (Nem véletlen, hogy a portugál kifejezés jelentése „új hullám”.) Persze a latin ritmusok már jóval a 60-as évek előtt (a bebop korszak elejétől) az Afro-Cuban (a karibi térség zenéje) révén komoly hatást gyakoroltak a jazzművészetre. De az USA déli határától a Tűzföldig még számos ország van, amelyeknek zenei világáról bizony kevés ismerettel bírunk Európában. (Talán Mexikó és Peru/Bolívia jelent némi kivételt.)

Mint ahogyan ezt megtettük az oud esetében, aligha hiszem, hogy fölösleges lenne a mifelénk nem igen ismert bandoneón-t valamelyest megismertetni az olvasóval. Nevét német feltalálójáról, Heinrich Bandról kapta, és nem tévesztendő össze a közismert „tangóharmonikával”. A bandoneón kétoldalas gombos, szabad nyelvsípokkal működő billentyűs hangszer harmonikaszerű légszekrénnyel. Hangja a fújtató mozgatásával keletkezik. A gombok lenyomásakor a fújtató különböző irányú mozgatásával összefüggésben különböző hangokat szólaltat meg. Argentínában és Uruguayban a tangózenekarok és a népzene elengedhetetlen tartozéka.

Timoteo „Dino” Saluzzi 1935-ben született egy argentin kisvárosban. Mivel édesapja, Cayetano Saluzzi is híres muzsikus volt, Dino már gyermekkorától a bandoneón bűvöletében élt. Hazájában ugyan „befutott” művésznek számított, mégis csaknem 50 évesen ismerte meg a világ különleges művészetét. A „jószimatú” Manfred Eicher 1982-ben szerződtette az ECM-hez, és eddig 19 albuma jelent meg ezen a márkán, de saját neve alatt összesen 25 albummal dicsekedhet. De még sidemanként is van két ECM albuma: egy Tomasz Stanko-val, egy pedig a svájci zongorista, George Grunz társaságában. (Más „label”-en három lemeze Al Di Meolával is készült.)
Az ECM eleinte főleg szólólemezeket készített vele, majd duó és trió felvételek is napvilágot láttak. Saluzzi művészetével jómagam is egy duófelvételen találkoztam először úgy húsz évvel ezelőtt. Persze az is a mindenre nyitott vájtfülűek által respektált ECM albuma, a Senderos volt. Ráadásul aligha lehetett volna bizarrabb felállás és háttér, hiszen az argentin művész a neves skandináv dobossal, Jon Christensennel duózott! Úgyszólván szabad improvizációk hangzottak el: tizennyolc Saluzzi szerzemény.
Azóta viszont számos „rokon” produkcióval találkoztam a húsz év során mind lemezeken, mind koncerteken. A rokon szóval itt a rokon hangszerekre utalok: harmonika (nálunk tangóharmonika néven ismert) accordion, accordina stb. Például óriási élményt jelentett Ron Carter és Richard Galliano világhírű harmonikaművész duókoncertje a MoMKultban a II. Get Closer Jazzfesztiválon még 2017-ben. (A panamai származású Galliano és a New York-i illetőségű Carter közötti találkozás okán nem vétlenül kapta egyik népszerű lemezük a Panamanhattan címet.)
Külön kiemelendő az Opus műsorpolitikája, amely vitathatatlanul a leginkább nemzetközi programkínálatával tűnik ki. A legjobb példa éppen az argentin zeneművészet hazai bemutatása terén a közelmúltban a Cuero Tango Quartet koncertje volt, amelyben a zongora, gitár és cselló mellett egy bandaneonon fenomenálisan játszó művész, Ignacio Santos varázsolta el a közönséget.

Ahogyan már említettem ezúttal ismét három művész remek játékát élvezhetjük a lemezen. Még arra sem ösztönözték az akkor 88 éves művészt, hogy átkeljen az óceánon: a felvételek Saluzzi stúdiójában készültek Buenos Airesben 2023 áprilisában. Fia „kéznél” volt, a norvég gitáros, Jacob Young (1970)  pedig udvariasságból a helyszínre repült. Young a skandináv jazz kiemelkedő képviselője, remek gitáros és zeneszerző, aki persze az ECM „stáb” tagja. (Eventually c. triólemezéről pontosan két éve, 2023. augusztus 15-én jelent meg lemezajánlónkban)
A trió harmadik tagja José Maria Saluzzi (1975) esetében az „alma és a fája” hasonlat annál inkább is érvényes, mivel nemcsak kitűnő gitárosról és komponistáról beszélhetünk, de még hasonlósága apja fiatalkori képeihez is döbbenetes. Sokfelé folytatott zenei tanulmányokat, mesterei között kell megemlíteni Stanley Jordant és Ralph Townert... Eddig már apjának hét ECM albumán játszott!

A jó értelemben vett „eklektikus” repertoárban találunk öt saját szerzeményt az idősebb Saluzzitól (köztük az album címadó számát és egy a fiával közös szerzeményt is). A cím jelentése: „Az öreg vándor”, feltehetően saját magára céloz az idén 90 éves muzsikus. A lemezindító számot viszont a fia jegyzi. Az európai vendégművész két számmal járul hozzá a tizenkét darabhoz, és alighanem az ő javaslatára játsszák el a neves norvég jazzénekesnő, Karin Krog egy dalát, akivel egyébként 2002-ben duólemezt készített. Végül két jazzsztenderd speciális feldolgozását is beillesztették a csodás zenefolyamba.

A bízvást kamarajazz-albumnak aposztrofálható lemez Saluzzi leginkább jazzes produktumainak sorába illeszkedik, ahogyan ezt már korábbi trióalbumai is mutatták, amelyeket Wolfgang Dauner német zongoristával és Charlie Mariano amerikai szaxofonossal vagy Anthony Cox és Dave Friedman társaságában készített. De a már említett – Jon Christensennel – valamint egy másik híres dobossal, Joey Baronnal készített duófelvételeire is ugyanez a jazzes hangvétel a jellemző. Természetesen ez a lírai muzsika elsősorban a világzene kedvelőit, különösen pedig a melodikus argentin muzsika híveit hozza lázba. Mindenesetre bármennyire is régiesnek hangzik a bevezetőben használt kifejezésem: ez bizony egy igazi zenei csemege ebben a zajos akusztikai zűrzavarban!   

DINO  SALUZZI:  EL VIEJO  CAMINANTE      ECM  Records/Hangvető

1. La Ciudad De Los Aires Buenos (José Maria Saluzzi)
2. Northern Sun   (Karin Krog)
3. Quiet March (Jacob Young)
4. Buenos Aires 1950 (Dino Saluzzi)
5. Mi Hijo Y Yo (Dino Saluzzi, José Maria Saluzzi)
6. Tiempos De Ausencias (Dino Saluzzi)
7. Someday My Prince Will Come (Frank Churchill, Larrey Morey)
8. Y Amo A Su Hermano (Dino Saluzzi)
9. El Viejo Caminante (Dino Saluzzi)
10. Dino Is Here   (Jacob Young)
11. Old House   (Jacob Young)
12. My One And Only Love   (Guy Wood, Robert Mellin)

Közreműködnek: 

Dino Saluzzi   bandoneón
Jacob Young   akusztikus acélhúros gitár, elektromos gitár
José Maria Saluzzi   klasszikus gitár