– Klarinétosok I.

A klasszikus New Orleans-i jazz fénykorában nem volt könnyű dolga a klarinétosnak, aki fel akarta hívni magára a figyelmet. Legtöbbször a trombitások-kornettisták játszották a prímás szerepét a zenekarokban, ráadásul jóformán nem is léteztek elkülönült szólórészek, mert a szimultán improvizáció dívott, egymás szólóit cifrázták, díszítgették menetközben. Illusztráció szempontjából természetesen az sem segít - és ez minden hangszerre vonatkozik -, hogy a New Orleans-i jazz fénykorában egyáltalán nem készült hangfelvétel magában a jazz szülővárosában. 

1)  JOHNNY DODDS: High society rag (1923)

A New Orelansban felbukkant nagy klarinétosok közül Johnny Dodds feltétlen említést érdemel érdekes tónusa és hatalmas blues érzése okán. Az 1922-ben New Orleansból Chicagóba vándorolt sztár trombitás, Joe "King" Oliver zenekarában bukkant fel a fiatal Louis Armstronggal együtt, és noha még ebben a korszakban a szimultán rögtönzés maradt az irányzat, ezen a most következő felvételen tisztán kivehető Dodds virtuozitása és kreativítása a hangszerén.

2)  LOUIS ARMSTRONG HOT SEVEN: Wild man blues (1927)

Benny Goodman a swing korszak klasszikus képzettségű, virtuóz klarinétosa abszolút példaképének tekintette Johnny Doddst, akit érdemes meghallgatni Louis Armstrong zenekarában, a főnök - korához mérten - terjedelmes trombita szólóját követően ezen az 1927-es felvételen.

3)  JOHNNY DODDS: Pencil Papa (1929)

Johnny Dodds a húszas évek végén alakította meg saját zenekarát barátjával, a trombitás Natty Dominique-kal, a New Orleans-i pozanos, Honoré Dutrey-val, zongorán az akkor hivatalosan még Louis Armstrongnének számító Lil Hardinnal, tuba helyett immár bőgőn Bill Johnsonnal és a dobon a zenekarvezető bátyjával, a jazzdobosok atyjával, Warren 'Baby' Doddsszal. Ezen a velük készült 1929-es felvételen már eltéveszthetetlen az erős vibrátójú, blues-alapú játék, ami Johnny Dodds védjegye volt.

4)  JIMMY NOONE: Apex blues (1928)

Szintén a New Orleans-i jazz világából vándorolt ugyancsak Chicagóba a klarinét másik mestere, Jimmy Noone, aki odahaza még olyan mesterekkel játszott, mint a legendás trombitás Freddie Keppard, majd Joe King Oliver. De klarinétosként is rövidesen zenekarvezetővé avanzsált és a híres Apex klub házi zenekarát vezette. Tónusa simább, lágyabb volt, mint Johnny Doddsé és ritmikailag is swingesebb.

5)  JIMMY NOONE: Sweet Lorraine (1928)

New Orleans-i létére Noone játéka nem nagyon tükrözte a blues hatását, időnként hegedűként hangzott a hangszere, szólói néha édeskések voltak, mint például ezen, egyik leghíresebb felvételén, amelyen a modern jazz-zongora egyik előfutárával, a legendás Earl Hinesszal társul.

6)  JELLY ROLL MORTON TRIO: Turtle Twist (1929)

New Orleans harmadik nagy klarinétos exportja Chicagóba Barney Bigard volt, aki ezen a hangszeren azonban New Yorkban szerzett hírnevet, mert Chicagóban főleg tenorszaxofont fújt, ami akkor még nemigen játszott szóló szerepet a műfajban. Viszont 1927-ben New Yorkba ment, és ott azonnal bekerült a fiatal Duke Ellington zenekarába, ahol a rákövetkező 15 évet töltötte. Eleinte nem nagyon jutott szóló szerephez és abban a nagy zenekarban akkoriban a szóló részek is igen rövidek voltak, de mivel Ellington zenészei másokkal is felvételeztek, így az önmagát a jazz feltatálójaként aposztrofáló New Orleans-i zongorista, Jelly Roll Morton triójában bizonyíthatott nagyobb terjedelemben. Tónusa mennyei volt.

7)  DUKE ELLINGTON/BARNEY BIGARD: Mood Indigo (1930)

1930-ban Bigard kottára vetette leghíresebb szerzeményét, a "Mood Indigo"-t, amelyet az Ellington zenekar azonnal felvett rádió közvetítésre. Ezzel a gyöngyszemmel zárjuk "A  Nagy Elődök" című sorozatnak ezt a folytatását.

Folyt. köv.

Fotó: youtube, Wikipédia

>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<