– TENORSZAXOFONOSOK VII. - (Lester Young követői – a cool iskola 2.)

Legutóbb az 1947-48-as Woody Herman zenekar szaxofonkórusába tömörült fiatal, fehér modernisták hangzását vizsgáltuk, a terjedelemre való tekintettel, befejezetlenül.

1) STAN GETZ, ZOOT SIMS, AL COHN, BREW MOORE, ALLEN EAGER / Four and one Moore (1949) - Alternate take

Az emblematikusnak mondható "Four Brothers" (Négy Fivér) lemezfelvételén három tenoros: Zoot Sims, Herbie Steward és Stan Getz, valamint a baritonos Serge Chaloff szerepelt. A folyamatosan turnézó zenekar felállása azonban gyakran változott, s így a szaxofonkórusban feltűnt Al Cohn is.  Ezek mind egyívású játékosok voltak, mindnyájuk számára Lester Young volt a kiindulópont. Herbie Steward kivételével külön együttesként is összeálltak a tenorszaxofon fehér ifjú törökjei. Felfogásuk annyira azonos volt még abban az időben, hogy ember legyen a talpán, aki nem zenész, de meg tudná mondani, hogy melyik szóló kié:

2) AL COHN QUARTET: Singing the Blues (1956)

A Nagy Elődök legutóbbi kiadásában nem foglalkoztunk Al Cohnnal, noha az idők folyamán ő befolyásosabb zenésznek bizonyult, mint akár Brew Moore vagy Herbie Steward, komoly hangszerelői és zenekarvezetői érdemekkel. Szólistaként sem lógott ki a sorból ebben az elit társaságban.

 3)  AL COHN - ZOOT SIMS QUINTET: 'You'd be so Nice to Come Home to (1960)

A zongorista az előbbi felvételen Hank Jones volt. Al Cohn a "Fivérek" közül emberileg és zeneileg Zoot Simshez állt a legközelebb. Számos közös koncerten és lemezfelvételen szerepeltek. Olyannyira egy srófra járt az agyuk, hogy sok esetben első hallásra zenészek sem tudták megmondani, hogy melyik melyik.

4)  ALLEN EAGER QUINTET: And That's for Sure  (1947)

Allen Eager, noha ő 16 éves korában, 1943-ban, tehát még a "Fivérek" előtt játszott Woody Herman zenekarában, de a fiatal fehér modernisták közül ő volt az első, aki tudatosan járta Lester Young zenei útját. Maga Young mondta: "Allen Eager a szürke fiúk /értsd: fehérek/ legjobbja." Eager azonban nem állt meg ezen a ponton és a többiektől eltérően számos feketék vezette zenekarban is játszott, így Charlie Parkeréban, Fats Navarroéban vagy Coleman Hawkinséban. Játékát a bebop is befolyásolta. A következő számon a vibrafonos Terry Gibbstől eltekintve Charlie Parker ritmus szekciójával játszik: Duke Jordan zongorán, Curly Russell bőgőn és Max Roach a dobon.

5)  ALLEN EAGER QUARTET: Out of Nowhere (1953)

Allen Eager kalandos életet élt, egyebek közt síoktató és autóversenyző is volt, később Frank Zappával is játszott, de jazz-zenészként volt a legismertebb. Most az előbbinél hat évvel később készült, bostoni klubfelvételen halljuk, amelyen a másik érdekes zenész, a nagyon helytelenül feledésbe merült zongorista, Dick Twardzik volt.

6)  STAN KENTON: Coop's Solo (1951)

Mai utolsó "cool" tenorszaxofonosunk, Bob Cooper soha nem volt a "Fivérek" vagy a Woody Herman zenekar tagja, sőt Herman nagy riválisa, a másik neves fehér modernista, sőt progresszív Stan Kentonéban tűnt fel eredetileg. Cooper nagyszerű szaxofonos és hangszerelő volt, leleményes, gördülékeny rögtönző és csodálatos csapatmunkás, sima lágy tónussal. Ezt a számot az akkor szintén Kentonnal játszó trombitás-komponista-hangszerelő, Shorty Rogers Coopernek személyre szabta:

7)  SHORTY ROGERS:  Coop de Graas (1953)

A Nagy Elődök mai kiadását az ún. 'West Coast Cool' gyöngyszemével, egy másik Shorty Rogers szerzeménnyel zárnám, amelyet viszont már Rogers saját zenekara játszik. De a felvétel sztárja a hihetetlen zenei szimbiózisban és gondolatolvasásban elmélyülő két fúvós: a tenorszaxofonon Bob Cooper és vadászkürtön Johnny Graas.

(Folyt. köv.)

Fotó: youtube, Gramofon Archívum

>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<