Kezdjük a bemutatásra szánt darabok sorát egy világslágerrel, melynek szerzője a zenekarvezető Count Basie egyik volt tanítómestere Thomas Fats Waller. A darab címe: „Honeysuckle Rose”.

A felvétel 1937-ben került lemezre és ekkor már kialakult a Basie-féle big band. Egyébként a Honeysuckle Rose hangszerelési elveit Fletcher Henderson dolgozta ki, még 1932-ben, Basie ennek alapján indult el és dolgozta fel a Waller kompozíciót. Figyelemre méltó a stride stílusú zongora-bevezető, majd a zenekar hirtelen belevág az új stílusú nagyzenekari játékba.

A zenekar kialakulásának szempontjából fontos állomásnak tekinthető 1936 karácsonya, amikor Basie együttese először lépett fel New Yorkban, a Roseland Ballroomban. Basie szerint a zenekar nem okozott nagy feltűnést aznap este, ami nagyjából azt jelenti, hogy nem volt nagy a siker. Mindez főleg annak volt köszönhető, hogy a zenekar nem tudta „bejátszani” a hatalmas tánctermet, nem volt elég erős ahhoz, hogy betöltse hangjával a helyiséget. Ez azonnali elhatározásra késztette Basie-t, aki megnövelte a zenekar létszámát. Csakhogy, a Basie zenekar sikerének egyik fontos oka éppen az volt, hogy a viszonylag kis létszámú együttes rendkívül ritmusos, szvinges zenét játszott. Ugyanezt a nagyobb zenekarral eleinte még nem sikerült megvalósítani. Basie nagyon sokat gondolkodott és kísérletezett, hogy a zenekar keményen és ritmusosan hangozzék, hogy mindazokat az elemeket, amelyek a kisegyüttes sikerét jelentették, átmentse a nagyzenekarba. Sok segítséget kapott a remek impresszáriótól John Hammondtól, aki a korszak legnagyobb tehetségkutatója volt. Hammond kiváló zenészeket keresett Basie számára és sikerült a legjobbakkal feltölteni a zenekarát.

A Roseland-beli fellépésük megörökítésére írt Basie kompozíció a „Roseland Shuffle”.     

Hammond javaslatára a zenekarba került a gitáros Claude Williams helyére Freddie Green, Buck Clayton és Carl Smith mellett további trombitások, mint Ed Lewis, Harry Edison és Bobby Moore. Fontos személyisége volt a zenekarnak a Kansas City-i énekes Jimmy Rushing is. A ritmusszekció hihetetlen erős lett, hiszen a bőgős Walter Page és a dobos Jo Jones a korszak legjobbjai közé tartoztak. A bővített együttes a következőképpen játszotta a Cotton Club vezető managereinek Dorothy Fieldsnek és Jimmy McHughnak a szerzeményét, melynek címe: „Exactly like You”.

Basie azon kívül, hogy kiváló zongorista volt, nagyszerű zenekarvezetővé nőtte ki magát. Érdekes, hogy pályája elején nem volt igazán blues zenész, saját bevallása szerint Kansas Cityben a Walter Page-féle Blue Devils hatására vált azzá, és hamarosan Basie az egyik legjobb blues zenész lett. Nála jobban ebben az időben kevesen tudták zenei formába önteni a blues feelinget. Erről tanúskodik „Good Morning Blues” című felvétel.

A kollekció első CD-jén található az a felvétel, amely Count Basie és együttesének szinte emblematikus kompozíciójává lett, és amelynek címe: „One O’ Clock Jump”. Ebben a darabban jelenik meg legpregnánsabban a swing nagyzenekari játék egyik legjellegzetesebb eleme, a riff, a swing hangszerelés elmaradhatatlan kelléke.

Az 1938-as év nagy sikerekkel kezdődött, nem utolsó sorban John Hammondnak köszönhetően. Hammond remek koncerteket szervezett az együttesnek. Mindjárt az év elején turnéztak New Englandben, közép-nyugaton és az Államok déli városaiban, majd felléptek a New York-i Apolló színházban és a Savoyban, ahol az egyik legnagyobb sikert a „Swingin’ the Blues” című szám aratta. A darabot a Decca társaság lemezre is vette, így lett rajta a most bemutatásra kerülő kollekción.

Több kiemelkedő muzsikus személyisége volt a Basie együttesnek, ezek közül is érdemes kiemelni a tenorszaxofonos Lester Youngot. Tiszta, világos, hajlékony és levegős tónusát Young azzal magyarázta, hogy fiatal korában sokat utánozta Frankie Trumbauer C melody szaxofonjátékát. Young tónusa és stílusa jelentősen különbözött a korszak vezető szaxofonosainak stílusától, szinte teljesen más volt, mint pl. a kor legnagyobbjának tartott Coleman Hawkinsé. Egy remek Young szóló hallható a „Jive At Five” című számban.

Meg kell említeni még a zenekar néhány további kiváló muzsikusát, mint a gitáros Eddie Durhamet, a trombitás Buck Claytont és Harry Edisont, a klarinétos és tenorszaxofonos Herschel Evanst, valamint Benny Morton trombonost.

Természetesen nem hagyható ki a remek zenészek felsorolásából maga Count Basie, mint zongorista. Basie fiatal muzsikusként igen sok helyen megfordult, sok stílussal találkozott, sok megmérettetésben volt része. Indult New Jerseyből, bejárta a dél-nyugati államokat, játszott Kansas City-ben, majd a jazz központjában, New Yorkban. Eredetileg a stride zongorastílust követte, de játéka folyamatosan változott. Fő jellemzője lett a csend és a ravasz beütések variálása, a különleges ritmizálás, a hangulatok változásának remek előkészítése, kiválóan bánt a szünetekkel. Van Basienek egy korszakos jelentőségű kompozíciója. Ha abba a helyzetbe kerülnénk, hogy nagyon érthetően meg kellene fogalmaznunk azt, hogy mi a swing, egyszerűen csak lejátszanánk a „Jumpin’ at the Woodside” című darabot.

A kollekcióban található három CD zenei anyaga voltaképpen nem ölel fel hosszú időtávot, mégis mintha a zene ezer mérföldeket tenne meg a muzsika végeláthatatlan útján. A felvételek sora kezdődik a még erős Kansas City-i kötődéssel és Freddy Greennel, befejeződik egy igazi amerikai swing zenekar játékával 1939-ben.

Basie zenéjét jó hallgatni. Nemcsak azért érdekes, mert az IQ tesztekben a jazz egyik válfajaként találkozhatunk vele, hanem azért is, mert tartalma mély, a zenei élvezet összetett, absztrakcióra késztet. Voltaképpen közvetlen előzménye annak a korszaknak, amely során a jazz igazi kortárs zeneművészetté fejlődött és amelyet ma bebopnak nevezünk.  

A CD harmadik, utolsó felvételét érdemes meghallgatni, a Gershwin testvérek kompozíciójának címe: „Oh, Lady Be Good”.