Két szövegre koncentráltunk:
T. W. Adorno: A dzsessz. In: T. W. Adorno: Zene, filozófia, társadalom. Gondolat, Budapest, 1970. 330-377. és
T. W. Adorno: A kultúripar. In: Max Horkheimer – T. W. Adorno: A felvilágosodás dialektikája. Atlantisz, 2011. 153-209.

Mint azt előzetes beharangozónkban is megírtuk, Theodor W. Adorno zeneszociológiai és zenefilozófiai írásai nem kevesebbre vállalkoztak, mint a zenei anyag és a zene emberképe közötti bonyolult viszonyok elemzése. Adorno diagnózisai ma már kétségkívül nem lobbantanak lángra társadalmi vitákat, mivel a jazz napjaink domesztikált, államilag támogatott lázadási formájává alakult. Úgy is fogalmazhatnánk: „tisztán zenei ügy lett”. De Adorno szempontjából nézve ez korántsem a jazz érdeme, sokkal inkább a szórakoztató zene, a kultúripar további hanyatlásának következménye, amely végül a jazzt is bekebelezte.
Karap Zoltán vitaindítója egyszersmind kapcsolódik mindazon nemzetközi kutatásokhoz, amelyek az utóbbi évtizedekben is újraértelmezték ezeket a szövegeket a társadalomfilozófia, a zeneesztétika, a szociológia, vagy épp a zeneművészet és gender összefüggései mentén. A hangfelvételen sorrendben Zipernovszky Kornél házigazda bevezetőjét, Karap Zoltán vitaindítóját, majd a felvétel kb. ötvenedik percétől sorrendben Havas Ádám, Csobod Judit, Wagner Sára és Zipernovszky Kornél hozzászólásait és kérdéseit hallják.

Podcastjaink publikálását az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program tette lehetővé.

Illusztrációs videó: ehhez nem kell kommentár! De ha mégis:
Adorno kritikája a tömegkulturával szemben változatos reakciókat váltott ki.
https://www.youtube.com/watch?v=AR1JbW27gAQ

Fotó: Horkheimer és Adorno Frankfurtban, 1964-ben.
By Jjshapiro at English Wikipedia, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=6633571