A délután ötkor kezdődött koncertet a közönség a világhálón élőben, úgynevezett „live stream” adásban követhette, és ahogy látom a videó több ezres nézettségét, attól tartok, ha nincs pandémia, ez sem „asztalos” koncert lett volna.
A tervek szerint érkezett volna vendég is, mégpedig a csodálatos hangú énekesnő, Luiza Zan. Lényegében neki köszönhettem, hogy erre a zártkapus koncertre meghívót kaptam, természetesen a korlátozó intézkedések szigorú betartása mellett. Luiza először énekelt volna a zenekarral, ez pedig mindenképp több megörökítést érdemlő jazztörténeti eseménynek ígérkezett, mint egy koncert-videó. A múlt hétig úgy tűnt, minden rendben, Luiza jöhet. Borbély Misi egyeztetett Luizával, a repertoárjából kiválasztotta a zenekar profiljába illő dalokat, az övéből pedig azokat, amelyek Luizához passzolnak. Nem amerikai standardválogatás készült, a zenekar nevéhez hűen, elsősorban a balkán zenekincséből, saját szerzeményekből állították össze a programot. Aztán hidegzuhany, bedurvult a járvány, Luiza mégsem jöhet, csak legfeljebb két hét karantént vállalva, akkor meg… Azért van kedved eljönni? – jött az újabb üzenet. A kérdés nem kérdés, Borbély bármelyik formációjára mindig van, lesz kedvem! – ment a válasz. Viszont ha már így alakultak a dolgok, úgy gondoltam, a „live stream” lebonyolításába is egy kicsit beavatom olvasóinkat.
Nos, amit a képen látnak, az a BJC - tévés szakszóval illetve - vezérlője. A bal oldali monitor a hangmérnöké, a jobb oldali, és a felső osztott képes monitor a rendezőé. A hangmérnök a hangforrásokból beérkező jeleket digitális módon tudja tologatni a képernyőn látható potméterek segítségével a helyes arányba, az adásrendező a fenti monitor felső képén az ún „kimenő” vagyis az adás, valamint az előválasztott, ún „preview” képet látja, amelyet ez esetben a rendelkezésre álló, alatta osztott képen látható, a nézőtéren elhelyezett négy kamera képéből választ ki. A jobb oldali monitoron a Facebook az adás megkezdéséhez szükséges kód beütést felkínáló oldala látszik. Közeledett a délután ötórai kezdés időpontja, a zenészek elfoglalták helyüket a színpadon, elfoglalta helyét a vezérlőben is a monitorok előtt a hangmérnök Dóczi Bence és az élő adást levezénylő Irk Réka is.
Hajdan, mikor a klub még moziként szolgált, itt állt a vetítő gép, az azóta beüvegezett nyíláson keresztül még egy utolsó pillantás fentről a színpadra, ahol Borbélyék már belekezdtek. Elsőként a „7vége” hangzott el, ennek közepe felé értem le a nézőtérre, ahonnan már az operatőrök nélküli, felülről joystickkel irányítható kamerák vonala mögé helyezkedve követtem az eseményeket.
Az aktuális című nyitószám után egy három kompozícióból összevarrt nagyobb blokk következett. A híres Richard Rodgers standard balkánosított változata, az „Our Favorite Things”, a magyar népzenéből sarjadó „Gyere hozzám estére” és Lukács Miklós görög ritmusokat felidéző bravúrszáma, a „Sirba in E” egyben hangzott el.
Furcsa volt a csend a blokk végén, de hát egyedül álltam nézőtéren, Borbély Mihály pedig már fel is konferálta a második blokkot, mely Agatics Krunoszláv „Harmonikával a Balkánon” című szerzeményével kezdődött. A harmonikaszóló végébe finom átmenettel lépett be a zenekar, és a lágy szellők viharos széllé erősödtek a Borbély Mihály írta „Balkantown” alatt.
Közeledtünk az online közvetítés egyórásra tervezett adásidejének végéhez, de szerencsére az előzőleg jól kiszámított műsortervbe belefért még a zenekarvezető karantén alatt írt, vadonatúj, egyelőre még a „No. 2” ideiglenes címet kapott kompozíciója, amely egy majdan több részből álló mű második darabjaként született, és a Project klasszikusának számító „Balkán karaván”. Az előbbi fokozta a „Balkantown” szélerősségét, az utóbbi igazi búcsúszámként újra játékos szellőkkel simogatott. A zenekar a végén szokás szerint összeállt, és meghajolt, ezúttal az őket a világhálón követő közönség előtt, a „live stream” véget ért. Köszönet érte Borbély Mihálynak, és a Balkán Jazz Project többi, zseniális muzsikusának, a cimbalmos Lukács Miklósnak, a gitáron és buzukin játszó György Mihálynak, a harmonikás Agatics Krunoszlávnak, a bőgős Horváth Balázsnak, valamint a nagy múltú zenekar dobosának, G. Szabó Hunornak.
Nekem nagy élmény volt élőben ott lenni, hús-vér embereket játszani látni, hallani. Lenyűgözött a klub még több lehetőséget rejtő profi technikája is, amely lehetővé tette, hogy ez az élmény valamennyire átjöjjön a képernyőkön keresztül is. Több, kevésbé tehetős klubban, és a házi koncertek esetében ezt egyetlen mobiltelefonnal kénytelenek megoldani. Ezen esetekben nem érdemes fanyalogni, örüljünk, hogy jelen helyzetben egyáltalán tudnak magukról hírt adni. Még ha számítógépek monitorain, okostelefonok kijelzőin is zajlott, de a hosszú kényszerpihenő után nagyon várta a zenekar ezt a találkozót a közönséggel. Megható volt, hogy a koncert után egyből telefonjaikon kezdték visszanézni az élőben sugárzott videót, örültek a magas nézettségi indexnek, szemezgettek a temérdek hozzászólásból, és büszkék voltak a sok „lájkra”. Ennek a rendkívüli állapotnak egyszer csak vége lesz, és végre maszk nélkül, teltházas koncerten, sűrűn rakott széksorok előtt láthatjuk őket legközelebb. Ha előbb nem, ősszel, azon Luiza is ott lesz.
Fotó: Somogyvári Péter
Budapest Jazz Club / Harmónia Jazzműhely, 2021. február 28.