Az Opera új művészeti központja a régi járműjavító épületét – ami műemléki épület, de sok évig állt elhagyatottan - kapta meg próba-, gyártó-, raktárközpontnak, valamint oktató- és látogatóközpont is létesült benne. Az aulában egy régi magyar mozdony is megcsodálható. Ebben az épületben már 2019-ben is tartottak bemutatókat, de rendszeresen az augusztus 19-ei átadást követően kezdték el használni.

De hogy jut el a híre egy jazz kedvelőhöz, hogy jazz-zenészek fognak játszani egy opera premierjén? A Facebook az oka mindennek, mert a sok rossz dolog mellett, ami mostanában dokumentumfilmekben is látható (mi programozók meg már rég tudunk róla), azért a közösségi hálónak van jó oldala is. Ha hirdetni kezd az Operaház, és jó a célzás vagy az oldal által használt, de sokat szidott algoritmus, akkor elér ahhoz, akit érdekel az opera és a jazz is. Egy héten keresztül naponta többször került elém a hirdetés, mire rákattintottam, és nem értettem, miért reklámozzák már idén a 2021-es évadot. Ekkor derült ki, hogy az Eiffelben már idén vannak előadások, és a műsor elolvasása után lett világos, hogy a Fekete-Kovács Kornél által vezetett MAO egy része is fellép az előadáson. Ez különben nem az első eset a MAO életében, mert négy éve a Tündérkirálynő című operában is helyet kapott a zenekar egy része.
A Poppea megkoronázása című opera Monteverdi utolsó színpadi műve, mely abban volt újdonság 1642-ben, hogy nem mitológiai, hanem történelmi témát dolgozott fel. Poppea és Néró római császár mindent legyőző szerelmét mutatja be. Ez az opera happy enddel végződik, de természetesen nem maradunk gyilkosság nélkül. Öngyilkosságban látja az egyetlen kivezető utat a filozófus Seneca és ebben a változatban Arnalta, az öreg dajka.

Monteverdi operája nem csak amiatt volt újdonság, mert a cselekmény történelmi személyekre épült, hanem mert a zenéje a barokk elemeket nem nélkülözve, egész új világot hozott, ami azt jelentette, hogy a zene lett a főszereplő a szöveggel szemben, és a zene dramaturgiájával érte el, hogy a cselekmény a szöveg tudása nélkül is egyértelmű legyen. Ami még fontos Monteverdi operájában, hogy ez az első igazán ritmusos, dallamos zene, amit később átvettek más szerzők is. A csembaló kísérte nagyrészt az énekeseket, és amikor bekapcsolódott a zenekar, akkor annak dramaturgiai hatása volt.

Bella Máté kapta a felkérést, hogy hangszerelje, alkossa újra a Poppeát, amibe kortárs elemeket is belecsempészett a jazz segítségével. Ez annyit jelentett, hogy az áriák harmóniáit átírta hármashangzatokra, ettől még inkább fülbemászó dalok jöttek létre, valamint a zenekari közjátékokat, vagyis a ritornellókat jazzesítette. Valószínűleg az ifjú zeneszerző tehetségének és Monteverdi modern, dallamos operájának köszönhető, hogy ezek a jazz-betétek szépen belesimultak az eredeti operába. A jazz részek, mintha filmzenék részletei lettek volna, hol a romantikus, hol a bohókás részeket erősítették meg. A hatás sem maradt el, a csalárd uralkodó és a törtető Poppea még inkább pozitív fényben, szerethető figuraként kerültek ki a történetből. Amikor a jazzisták játszottak, akkor természetesen sem a csembaló, sem a kamarazenekar nem kapcsolódott hozzájuk. Fekete-Kovács Kornél hangszerelte meg Bella Levente szerzeményeit. A jazz-zenét pedig Kornél trombitán, Ávéd János szaxofonon, Cseke Gábor zongorán, Pengő Csaba bőgőn, Csizi László dobon játszották.

Az első részben több szerep jutott rájuk. Akkor a zenekari árokban a többi zenésszel ültek egy helyen. A második részben viszont az egész termet átrendezték, a kényelmes fotelszékeket elpakolták, és az előadás nem a megszokott keretek közt zajlott, miszerint a közönség előtt ül a zenekar, előttük pedig a színpadon a színészek, énekesek játszanak, hanem a zenekar a terem egyik végében foglalt helyet, jobb és bal oldalon, valamint a zenekarral szemben volt egy-egy színpad, ahol a jazz-zenészek is helyet kaptak, középre pedig a közönséget ültették le kartonpapír székekre. Így 360 fokos, tehát teljes kör színpad jött létre.

Az operaénekesek a nézőteret is színpadnak használták (talán szerencsés lett volna a pandémia idején ezen változtatni). Ez a kartonból készült ülőke akár kényelmetlen is lehetett volna, csakhogy a 360 fokban történő cselekmény miatt a közönség folyamatos mozgásban volt, hol jobbra, hol balra, hol előre, hol hátra kellett fordulnia, hogy mindent láthasson.

A hang is megviccelte a közönséget, sztereóhatást értek el, de pont fordítva, mint ahogy megszokhattuk, mivel hangszórókból jött előröl, de közben hallható volt a hátunk mögül is a zene. A második részben a maskarába öltöztetett jazzisták csak a nézők beengedésekor zenéltek, amiért nagy tapsot kaptak. A szereplőket nem sorolnám fel, mivel a vírus miatt cserék történtek, és volt olyan is, akinek a helyére nem találtak helyettesítőt, csak szövegkiírásból tudhattuk, hogy valaki énekelt volna, de kiemelkedő alakítást nyújtott Keszei Bori Poppea szerepében, Zemlényi Eszter Drusilla szerepében és Szántó Andrea Ottavia szerepében. Maga a díszlet modern volt, de a szereplők szép, többnyire korhű jelmezei miatt nem kellett annyira elvonatkoztatni a látottaktól. A jövő évadban fog visszatérni színpadra a Poppea megkoronázása, biztonságos körülmények között.

 Keszei Bori (Poppea) és Szappanos Tibor (Nerone)

 Brassói-Jőrös Andrea (Virtù), Szántó Andrea (Ottavia), Zemlényi Eszter (Drusilla),
Cser Krisztián (Ottone)

 fent: Brassói-Jőrös Andrea (Virtù) lent: Varga-Tóth Attila e.h. (Libertino), Fried Péter (Seneca), Kósa Lőrinc e.h. (Littore)

Örülök, hogy a két kedvelt zenei műfajomat egy térben hallhattam, remélem nem utoljára.

Rendező: Almási-Tóth András
Zeneszerző: Claudio Monteverdi, Bella Máté
Karmester: Vajda Gergely

Forrás: Magyar Állami Operaház / Fotó: Berecz Valter
Forrás: Magyar Állami Operaház / Fotó: Rákossy Péter
Fotó: Irk Réka 

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem, 2020. október 10.