Pallai Péter: Mi indított ennek a hangszernek a szeretetére?
Kőszegi Imre: Én ezen azóta gondolkodom, és nem jöttem rá. Tudniillik a környezetemben nem hogy dob nem volt, de fűtés sem a háború után. Valahogy elkezdtem zörögni, mint minden gyerek. Ezt szerettem volna folytatni. Ugyan volt egy zongora a lakásban, amit nem lőttek szét teljesen, és a szüleim gondolták, adott a hangszer, nem kell venni mást. Gondolták, hogy valami érzékem van a zenéhez, legalábbis a ritmusérzékemre felfigyeltek. És akkor tanítattak zongorázni egy pár évig, de én folyamatosan a dobra vágytam, noha akkor még nem láttam dobost az életemben. Televízió nem volt, kiskoromban nem vittek olyan helyekre, ahol táncoltak, ahol dob volt. Cigányzenekart láthattam és ott a cimbalmot figyeltem, mert végeredményben az is ütőhangszer. Aztán az úttörőknél kisdobos lettem. Ott kaptam pergődobot, az volt életemben az első, ami már ütőhangszer volt, de az sem volt nagyon komoly. Aztán 12-13 éves lehettem, mikor végre egy szerelést kaptam. Vasból volt ugyan és emlékszem, hogy daruval hozták be a lakásunkba. De úgy örültem és úgy szerettem, hogy az már egyáltalán nem számított.
Pallai Péter: Autodidakta alapon kezdtél, de később kik tanítottak?
Kőszegi Imre: 13-14 éves koromban játszottam már nagyobb fiúkkal. Hallottam és megjegyeztem táncszámokat a rádióból. Ugrai Laci, aki a Holéczy Ákos együttesében trombitált, ő, már elvitt engem játszani. Eleinte nem tudtam mi az improvizáció, de ezt lassan megtanultam. Akkor még csak az OSZK Stúdió létezett, ahol ilyesmit lehetett hallani, ahol tulajdonképpen vendéglátós zenészeket képeztek. Konziba is jártam különben rövid ideig, de nem végeztem. Pár hónapot jártam, Schwartz Oszkárhoz, aki nagyon híres klasszikus ütős volt, nála tanultam. Aztán a Hontik Ivánnál, Bányai Lajosnál és a Hot Kleinnél, igazi nevén Kárpáti Józsefnél is tanultam. Nagyszerű dobos volt, a Vidám Színházban játszott, de ő már igazi jazz zenész volt. Lényeg az, hogy tanultam, ahol tudtam, de ami az igazi tanulás jóval később jött. 16-17 éves koromban bekerültem a Magyar Revü Tánczenekarba, ami a ’Chappy’ zenekarnak az utódja volt. A háború után a Cziffra György is ott zongorázott. Ott kaptam először piros szmokingot, igaz, hogy a Studio 11 levetett szmokingjait vették át, és nekem pont a szaxofonos, Nagy Marcié jutott, aki egy nagy darab bokszoló volt és a térdemig ért, de ezzel együtt nagyon büszke voltam rá.
Pallai Péter: A jazz óriások közül kik voltak rád nagy hatással?
Kőszegi Imre: Elsőként mindenképpen Oscar Peterson és természetesen Charlie Parker, de később megszerettem a fiatalabb generáció nagyjait is. A dobosok közül Philly Joe Jonest, Roy Haynest, Louis Hayest, Billy Higginst és Billy Cobhamet vallom mestereimnek - és még sorolhatnám.
Teljes interjú, képekkel, koncertfelvétellel: