fbpx

Tehetségek és kiválóságok a Jazzkanizsán

2019. november 11.

Nagykanizsa a mai napig a hazai jazz-élet egyik fontos központja, ahol a múlt század húszas évei óta jelen van a jazz. A műfaj igazi kiteljesedését a '70-es évekre tehetjük, amikor az erős klubéletre alapozva nemzetközi jazz-hétvégéket rendeztek a dél-zalai városban. Az itteni legendás fesztiválokra ma is sokan nosztalgiával emlékeznek, zenészek és a jazz kedvelői. A rendszerváltást követően más formában ugyan, de másodvirágzását élte a helyi jazz-korszak. Mi több, a Cserfői Jazzland révén csaknem 10 évig két jazzfesztivál volt a városban. Mára már egy sincs, noha vidéki viszonylatban is számottevő koncertet tartanak itt. A jazzfesztiválok helyett évente megrendezik a Jazz világnapját és a Jazzkanizsa nevet viselő rendezvényt. Ez utóbbinak 2016 óta a Medgyaszay-ház ad otthont.

A Jazzkanizsa koncepciójának megfelelően, évente egy estére hívnak rangos hazai és nemzetközi jazz együtteseket. Így lépett fel többek között az Oláh Kálmán-Peter Lehel duó, a Rákfogó Emlékzenekar, A Lew Tabackinnal megerősített Borbély Műhely, a Németh Ferenc-Tzumo Árpád-Greg Tardy Trio. A kanizsai kiválóságokat Gayer Mátyás triója képviselte eddig a Jazzkanizsán.

Az idei program is nagyon színvonalasnak ígérkezett. Kezdésként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból verbuválódott Choose Cheese formáció lépett fel. A fiatal muzsikusok megalakulásuk óta számos megmérettetésen és koncerten szerepeltek. Zenei világuk több stílust ötvöző, de leginkább az avantgarde jazz irányvonalához közelítő. Műsorukban saját szerzemények hangzottak el, melyek egy része koncerteken és a Spotify-on hallható. A quartet kanizsai tagja Cseke Dániel szaxofonos. Társai Menyhért Márton - gitár, zeneszerző, Berta Zalán - basszusgitár és Baranyi Bence - dob, ütőhangszerek voltak.

A tehetséges zenekar után a Lukács Miklós Cimbiózis Trió lépett színpadra. A hazai szuper triók egyik legfényesebb csillagának minden koncertje élményszámba megy és ez november 8-án sem volt másképpen. Ha két szóval kellene jellemezni a trió zenéjéből eredő hatást, akkor a vitalitás és a virtuozitás juthat eszünkbe. Persze a magas színvonalú játéktudás, a klasszikus és kortárs zenei hatások jazzel való vegyítése is jellemzője volt előadásuknak. Lukács Miklós cimbalomjátéka, a ritmus szekcióban játszó Orbán György - bőgő és Baló István profi  dobjátékával vált egésszé, különleges, katartikus élménnyé. „Hát, ez eszméletlen jó volt, életem egyik legjobb jazz koncertje!”- tört ki ovációban a mellettem ülő hölgy.

 

Az őket követő Trio Midnight, Tony Lakatossal egészült ki. A kvartett játékát hallgatva négy betű jutott eszembe: VSOP, ha érti a kedves olvasó, hogy mire gondolok. Ez az együttesre jellemző kiváló minőségben és az eleganciában öltött testet. A Trio Midnight bőgősét Egri Jánost ezen a koncerten a kiváló Lakatos Pecek Krisztián helyettesítette. Zongoránál Oláh Kálmánt, a doboknál Balázs Elemért láthattuk, hallhattuk. A combo repertoárját a modern jazz kiemelkedő alakjainak szerzeményei adták. Kiemelném közülük Tommy Flanagan, Joe Henderson, Steve Lacy és Kenny Drew egy-egy sikerszámát. Koncertjük méltó lezárása volt a 4. Jazzkanizsa programjának.

 

Fotó: Halász Gyula

Medgyaszay-ház, 2019. november  8.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005