Nyitányként a tavaszi szél, kiesvén a szerepéből, ezúttal nem vizet árasztott, hanem befújt egy emberi hangon megírt e-mailt a Jazz.hu főszerkesztőjéhez, miszerint a Pepita Tánc és Rekreációs Egyesület meghívja a szerkesztőséget a Swinging Europe Network 2 projekt sajtótájékoztatójára, majd az azt követő fogadásra, illetve a projekt részvevőivel történő beszélgetésre. Mindezeken túl, még a néhány nappal a sajtótájékoztató után tartandó Jazz Session nevű swing táncos estére is érvényes volt a kedves meghívás.

Született éhenkórász vagyok, de a sajtótájékoztató napján már ebédeltem, no meg vidéki programom is akadt, így sajnálattal kihagytam az eseményt. Ugyanakkor arra gondoltam, amit Pallai Péter is emleget időnként, hogy a jazz az igazi hőskorában, a kezdetektől egészen az ötvenes évekig szimbiózisban volt a tánccal is. Csak a gyengébbek kedvéért, az említett időszak még földtörténeti korokkal megelőzte a free jazz korszakát, akkortájt a jazz-zene fülbemászó, gond nélkül táncolható műfaj volt, koncertként nem is nagyon hallgatták sehol. Ez teljesen rendben volt, hiszen az emberek általában szeretnek táncolni, és a jazz tökéletes környezetet nyújtott az esténként szórakozni, kikapcsolódni vágyó embereknek, legyenek azok bármely égtájon. Charlie Parkerékkal és a bebop stílus megjelenésével az ötvenes évek elején ez a felállás kezdett megváltozni az elmélyült zenehallgatók örömére, de sajnos a táncos lábú nagyközönség kárára. Annyi ugyan megmaradt a tánccal való kapcsolatból, hogy New Orleans környékén és a nagyobb városok kisebb klubjaiban játszották még a táncolható jazzt, de a modern, mai jazz fő csapásiránya már másról szólt és szól most is.

Engem minden érdekel, ami a jazzről szól, tűnjön az bármennyire periferikusnak is a mainstream jazz szempontjából, ezért előkeresvén a rongylábaimat a sifonérból, majd a Múzeum utcai Muzikum, tehát az egykori (ős) Budapest Jazz Club felé vettem az irányt. De legelőször is egy személyes vallomás. Az időszámításom kezdeti éveiben, úgy öt-hat éves koromban még szerettem táncolni. De elsős elemistaként az éves jelmezes iskolabálon az anyukám ösztökélésére felkértem táncolni az egyik lányt, akiről gondoltam, hogy talán feleségül is veszem majd, ha nagy leszek, de a lány gondolkodás nélkül azonnal elküldött a francba, és valamelyik, általam nem különösebben kedvelt sráccal bútorozott össze a táncparketten. Ez a szomorú epizód el is döntötte a későbbi hozzáállásomat a tánchoz. Gyerekkori barátommal, Lattmann Bélával is hiába voltunk rengeteg táncos buliban, mi inkább a hűtőszekrény környéki finomságokra utaztunk, vagy egyszerűen táncmentes övezetként próbáltuk csapni a szelet az erre, vagy másra fogékony lányoknak. Ebből is látszik, hogy én vagyok az autentikus tudósító egy tánceseményről.

Nosztalgiával érkeztem a Muzikumhoz, megannyi fantasztikus jazzkoncert emlékével. A hely külsőleg semmit sem változott, az emeleti szeparéban megismerkedtem dr. Hibály Mónikával, a Pepita Egyesület alapítójával és vezetőjével, valamint Hanics Katával, az egyik rendezvényszervezővel. Korábban fogalmam sem volt, mire számíthatok, de Móni és Kata pillanatok alatt levett a lábamról, mert mindenféle manapság divatos nyomulás helyett „csak” kedvesen, emberi hangon és nagy szeretettel beszéltek az egyesületről. A meghívóban említett Swinging Europe Network 2 sem a szabadkőművesek titkos páholya, hanem csak Európa-szerte sokan szeretnének újból életet lehelni a swingtáncba. Más országokban is vannak már swingtánc klubok, aki szeretné, könnyen megtalálhatja a legközelebbi ilyen helyet. Röviden arról van szó, hogy aki tényleg szeret táncolni, illetve csípi a tradicionális jazzt, annak itt a helye.

Átlagban kéthetente összegyűlnek a swingtáncot kedvelők a Muzikumban és szereznek maguknak és partnerüknek egy igazán klassz estét, ahol jó a társaság, jó a hangulat, és még a zene is szuper. Ahogyan hallgattam a lelkes beszámolót, lassan szállingózott a törzsközönség, a társaság nagy része szemmel láthatólag ismerte már egymást, mindenki adekvát ruhában, kényelmes tánccipőben várta a buli kezdetét.

Nem említettem még egy fontos dolgot. A táncesteken néha gépzene megy szakavatott diszkóssal, de havonta egyszer igazi, élő zenére táncolhatnak a párok, ráadásul meglepően nívós zenekarok is eljönnek, és egész este nyomják a talp alá valót. Ezúttal az idén 40 éves fennállását ünneplő, Kossuth-díjas Hot Jazz Band muzsikált három teljes órán keresztül. A zenekarról még annyit, hogy az elmúlt időben háromszor is meghallgattam a koncertjüket, de ezen a kis klubesten hozták a legjobb formájukat, legalább is szerintem. Volt úgy, hogy nagyobb színpadon kicsit sótlanabbnak éreztem az előadásukat, igaz, akkor némileg másfajta zenéket játszottak, de ezúttal a régi, New Orleansban fogant örökzöldekkel támadtak, nagy sikerrel. Végül is, a jazz, és kiváltképpen ez a régebbi keltezésű, de mégsem porosodó zene minél közelebb van a közönséghez, annál jobban szól. A jazz azon kevés műfajok egyike, amely nem stadionokba való, szerencsére itt még megmaradt az emberi lépték a mai napig is.

Este nyolckor rákezdett a zenekar, a terem hirtelen megtelt élettel, vidám dallamokra ropta fiatal és korosabb, állandó párok és alkalmi táncpartnerek. Egyszerűen elragadó látvány, illetve hangulat volt egész végig. Hallgattam a zenét, de közben muszáj volt a táncosokat is néznem, hiszen így volt teljes az élmény. Móni elmondta a szünetben, hogy oké, hogy ez swingtánc, de ennek is vannak különböző változatai, a Pepita például a Lindy hop stílust preferálja. Ez nekem semmit sem mondott ugyan, de nem is a táncstílusok felkent szakértőjeként mentem oda, hanem megnézni, mi folyik ott egyáltalán? 

A koncert, illetve a táncest után úgy indultam hazafelé, hogy ha táncolni nem is biztos, hogy megtanulok, de minden jazz- és tánckedvelőnek őszintén ajánlom a helyet és a hangulatot.

A jazzisták részére külön bónusz, hogy a Muzikum hangtechnikusa komoly vinyl, azaz bakelit hanglemez gyűjteménnyel rendelkezik. Az ötvenes-hatvanas évek legfontosabb jazzlemezei javarészt ott sorakoztak a polcon, az asztalon igazi, békebeli lemezjátszó, ha éppen nincs igazi zenekar, időnként arről megy a zene.

A Hot Jazz Band: 

Bényei Tamás – trombita, gitár, bendzsó, ének
Fodor László – klarinét és szaxofon
Kovács Tamás – harsona
Szabó Lóránt – gitár, bendzsó
Juhász Zoltán – nagybőgő
Galbács István – dob
Mátrai Zoltán – szaxofon 

Muzikum, 2025.03.10.

 Fotó: Sztraka Ferenc

Pontos leírást ITT talál.