Nyilván voltak ilyen kiszáradt, búval bélelt habitusú komponisták is, de mára azért kiderült egy szakajtónyi gyarlóság a művészettörténeti lexikonokban porosodó címszavakról, amely alapján lényegesen árnyaltabb képet kapunk róluk. Nem kezdek bele ezeknek a tulajdonságoknak a felsorolásába, mert akkor elég hosszasan írhatnék zaftos dolgokról, de ezt inkább meghagyom másnak.

Erik Satie (1866-1925) nevével legelőször az 1978-as frenetikus és egyben agyzsibbasztó svéd alapműben, a Picasso kalandjai című burleszkben találkoztam. Az idősebb, kultúrával barátságot ápoló közönség ismeri ezt a filmet. Sajnos, a fiatalabb generáció már kevésbé, pedig a mű 110 perc alatt úgy meséli el a XX. század elejének művészettörténetét, hogy az ember közben könnyesre röhögi magát a brutális gegeken.

Satie csak pillanatokra tűnik fel a filmben, a kissé orrhangon, patetikusan kántáló narrátor svédül(!) csak annyit mond: „Där var en Erik Satie, den missförstådde kompositören”. Azaz: ott volt Erik Satie, a meg nem értett zeneszerző. Satie is nyilván azon tengernyi fantasztikus művész társaságát gazdagította, akiket nem értettek meg korukban, de ez sajnos, nem egyedi jelenség. Dorogi szomszédnénink valamikor 1965 táján, a helybéliek által cinkos összekacsintással „önki”-nek aposztrofált önkiszolgáló boltban trécselve fennen hangoztatta megfellebbezhetetlen verdiktjét, miszerint a Beatles az jejejéző, hosszú hajú hülyegyerekek gyülekezete. A dolgok persze, idővel helyükre kerülnek, Satie-ról manapság már senki sem mondja, hogy érthetetlen. Napjainkban is sokan játsszák a műveit, aktuális, hazai példaként hadd említsem csak a Bágyi Balázs New Quartet – Satie in Jazz című figyelemre méltó, kiváló lemezét 2021-ből.

Van azonban egy olyan műve is Satie-nak, amelyet valamiért nem tartják állandó repertoáron a koncertező muzsikusok, talán nem véletlenül. Valamikor 1893-1894 táján, egy baljós napon Satie fogta magát és komponált egy rövid, kellemesen fülbemászó, nyúlfarknyi dallamocskát. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, amit a kotta fölé írt. Régi igazság, hogy a papír mindent elbír. Nem is értem, az építőipar papír helyett miért a téglát és a betont favorizálja, hiszen ezeknek az anyagoknak véges a terhelhetősége, bezzeg a papíré köztudomásúan végtelen. A partitúrára a grafomán Satie rápöttyintett még egy röpke széljegyzetet, szabad fordításban: Ennek a motívumnak a 840-szeri egymás utáni eljátszásához célszerű előtte a legmélyebb csendben, komoly mozdulatlansággal felkészülni. Na, erre varrjon gombot mind a zenetörténész, a művet előadni kívánó muzsikus és a haját tépő impresszárió. Satie állítólag egész életében masszív alkoholista volt, kíváncsi vagyok, mit mutatott volna a szonda, ha az orra alá nyomják, miközben odaveti ezeket a bizarr sorokat.

Nem ismertek a pontos körülmények, még az is lehet, hogy Satie nem pódiumra szánta a darabot (darabkát), illetve a furcsa kommentárt. Mi van, ha csak hülyéskedett egyet a nagy ember, és jót röhögött arra gondolván, hadd egyék a kefét, akik majd egyszer elolvassák a komoly instrukciót és megpróbálnak valami nyakatekert filozófiát kreálni a komment köré. Ráadásul, a mű címe a beszédes Vexations, amely bosszantást, zaklatást, vegzálást jelent. Nem tudom, Satie adta-e ezt a címet, vagy utólag ragasztotta rá valaki, de ha már 840-szer, akkor bizony illik ide a Vegzálás, mint beszédes cím.

Na, ennyi bevezetés után egyszer csak olvasom a Jazz.hu-n, hogy 2024. június 29-én, illetve még bőven másnap is a józsefvárosi H13 Integrált Közösségi és Szolgáltató Térben előadják a hivatkozott művet. Aztán érkeztek a részletek is. Az eredeti mű zongorára íródott, de ezúttal Cseke Gábor, a jelenlegi magyar jazz szcéna egyik legkreatívabb zenészének égisze alatt további jó ötletek is felmerültek. A zongorán kívül mindenféle egyéb hangszerek és – horribile dictu – nemcsak „szomorúzenészek”, hanem jazzerek és népzenészek is becsatlakoztak az előadásba. Az rögtön látszott, hogy az érdekes hangszerpárosítások miatt biztosan egyedi megszólalás lesz a dologból. A koncert előtt Gábor említette, hogy minden közreműködő zenész fél órát játszik majd. A tempót úgy határozták meg, hogy a lusta 39 bpm kényelmes legyen az előadónak, és hallgatható a közönségnek. Így is nagyjából 18 és fél órásra saccolták a teljes időtartamot, ez alig kisebb teljesítmény, mint 24 órán át háromszázzal száguldani Le Mansban.

Eredetileg más programom volt, de érdekelt ez a minden ízében egyedi koncert, ezért úgy döntöttem, ellátogatok a Józsefváros mélyébe, ahol (éjszaka) sötétek a fények, hogy részese legyek a performansznak.

A koncert, illetve a mű 18:00 órakor kezdődött, előtte fél órával odaértem. A H13 első pillanattól szimpatikus helynek bizonyult ehhez a programhoz, de el tudnék képzelni mindenféle más koncerteket, rendezvényeket is itt. Az alagsori teremben korrekt színpad fogadott, rajta hárfa, mellette pedig pianínó, villanyzongora és cimbalom várta, hogy értő kezek hangokat csaljanak ki belőlük.

Cseke Gabi szervezett mindent, elmondta, ők is nagy várakozással tekintenek a koncert elé.
Ifj. Balázs Elemér, a csillogó tehetségű zongorista indította el a mai zene folyamatát, az előzetesen megadott fél órán át játszotta Satie pársorosát. Eredetileg arra számítottam, hogy a jelenlévő jazzerek majd kicsit megrázzák az eredeti művet, de sajnos, nem így történt. Ez nekem csalódás volt, tényleg szívesen meghallgattam volna Elemért, Gábort és természetesen a többi jazzistát is, amint tetemre hívják a Satie-féle kompozíciót.

Hallgattam a zenét, azaz, az ismétlődő dallamot. Persze, mindig más volt egy picit. Olyasmi ez, mint ha épp nincs jobb dolgod, mint hogy kiülsz a vízpartra és bámulod a hullámokat. Ha úgy vesszük, mi van ebben néznivaló, a hullámoknak az a dolguk, hogy jöjjenek és kész. De ha figyeled a dolgok folyamatát, észreveheted, hogy mindegyik hullám másként éri el a partot, másként váj barázdát a homokba, szóval, egyik sem teljesen ugyanaz, mint a többi. Hullámokat bámulni időnként jó, de nyilván nem hosszú távú befektetés. Elkell egy kis meditáció, de aztán nyomás tovább, kalandra fel!

Miután Elemér megadta a mai alaphangulatot, duó következett. Radics Józsi bőgőzött és Horváth Milán gitározott. Milánról érdemes tudni, hogy nagyszerű zenészek gyermeke, Barcza Horváth József és Szőke Niki a szülei. Volt kitől tehetséget örökölnie, ahogyan az több ma közreműködő fiatal muzsikusról is elmondható. Szépen, cizelláltan szóltak, elmerültem az előadásukban.

A harmadik rész előtt sajnálatos módon tovább kellett mennem egy másik koncertre az MZH-ba, hogy ott is fényképezzek. Az MZH-ban legalább a fények jobbak voltak, de nem ez a lényeg. Mire 22:00 órára visszaértem, éppen Ruzics Csilla szitáron, Oláh Vilmos pedig gitáron nyűtte a húrokat igen halkan, keleties, ezeregy éjszakás hangulatot keltve.

Amikor az előzetesen kimért fél órás penzum lejárt, a mű folyamatát nem megszakítva mindig „melegváltás” volt, mint amikor a jéghoki csapat játék közben cserél sort. Az előző rész zenészei még játszottak, amint a friss erősítés megérkezett. Az újak kényelmesen elhelyezkedtek, fogták a hangszert és ők is szépen bekapcsolódtak. Rövid ideig közösen zenéltek, aztán a leköszönő egy-két, vagy három fő szép lassan abbahagyta a muzsikát, és halkan kisétáltak a nézőtérre.

Nem említettem még, hogy volt közönség is, az elején mintegy harmincan lehettünk, de a nézőszám folyamatosan változott. Amikor nem sokkal éjfél előtt hazaindultam, talán húszan voltak még a teremben. Elgondolkodtam, kik ülnek körülöttem? Helyi polgárok, akik kedvelik az érdekes dolgokat, esetleg a kerület zenészei, zenetanárok lehettek? Az estre jellemző volt, hogy bejöttek néhányan, helyet foglaltak, mások pedig felálltak és elmentek. Talán páran még vissza is jöttek.

Az érdekes hangzású szitár-gitár duó után visszajött Radics Józsi bőgőzni, mellé csatlakozott két nagyszerű népzenész hegedűs, Varga Jenő és Váradi Kálmán, mindketten komolyan jegyzett prímások. Nekem talán ez a trió tetszett a legjobban azon az estén. Három hangszer nyilván teljesen másként szólal meg, mint egyetlen magányos, de játék közben megfigyeltem a hármójuk közti interakciókat is, az apró mosolyokat, rezdüléseket, amelyek még közelebb hozták a Satie világát ezen a koncerten.

Az előzőleg megadott fellépők listája is változott néhány helyen, például 22:30-tól Szakcsi Bécinek kellett volna a pianínóhoz ülnie, de ő valamiért nem tudott eljönni. A szigorúan idézőjelbe tett „helyettes” meghatározás ezúttal nem fedi a valóságot, mert Csík Laura a klasszikus zongoraművészek megközelítésével adott új pasztellszíneket a darabhoz, Melis Márta brácsással együtt.

Nagyon érdekes volt a sokféle zenésztől hallani, ha nem is pont ugyanazt, de valami nagyon hasonlót. Nem tudtam végig maradni, vasárnap korán reggel már jelenésem volt a reptéren, de a koncert hangulata, és persze Satie kis dallama bennem maradt, miután nagyjából 110-szer meghallgattam. Mi lett volna, ha valamelyik vicceskedő másik zeneszerző egy három felvonásos nagyopera partitúrája fölé írja a bűvös 840-et?

Budapest, H13, 2024. június 9-30.

Fotó: Sztraka Ferenc

Az előzetes, eredeti felállás szerinti program, a Jazz.hu alapján:

⚬ 18:00: Balázs Elemér (zongora)

⚬ 18:30: Radics József (bőgő) - Horváth Milán (gitár)

⚬ 19:00: Farkas Mira (hárfa) - Seres Barbara (fuvola)

⚬ 19:30: Balázs Elemér (zongora) - Ruzics Csilla (szitár)

⚬ 20:00: Radics József (bőgő) - Horváth Milán (gitár)

⚬ 20:30: Farkas Mira (hárfa) - Seres Barbara (fuvola) - Oláh Vilmos (gitár)

⚬ 21:00: Szakcsi Béci-zongora - Melis Márta (hegedű-brácsa)

⚬ 21:30: Oláh Vilmos (gitár) - Ruzics Csilla (szitár)

⚬ 22:00: Radics József ( bőgő) - Csanya Tibor (brácsa) - Váradi Kálmán (hegedű) - Varga Jenő (hegedű)

⚬ 22:30: Szakcsi Béci-zongora - Melis Márta (hegedű-brácsa)

⚬ 23:00: Radics József ( bőgő) - Csanya Tibor (brácsa) - Váradi Kálmán (hegedű) - Varga Jenő (hegedű)

⚬ 23:30: Balázs József (zongora)

június 30. vasárnap

⚬ 0:00: Rinkó Gábor ( Bőgő) - Mátyás László (hegedű) - Mátyás Tibor (Hegedű) - Nyári Károly (cselló)

⚬ 0:30: Balázs József (zongora) - Hamar Dávid (cselló)

⚬ 1:00: Rinkó Gábor ( Bőgő) - Mátyás László (hegedű) - Mátyás Tibor (Hegedű) - Nyári Károly (cselló)

⚬ 1:30: Ökrös Károly (zongora) - Hamar Dávid (cselló)

⚬ 2:00: Ökrös Károly (zongora)

⚬ 2:30: Komjáti Áron (gitár)

⚬ 3:00: Balázs Elemér (zongora)

⚬ 3:30: Komjáti Áron (gitár)

⚬ 4:00: Balázs Elemér (zongora)

⚬ 4:30: Komjáti Áron (gitár)

⚬ 5:00: Cseke Gábor (zongora)

⚬ 5:30: Cseke Jácint (zongora)

⚬ 6:00: Cseke Gábor (zongora)

⚬ 6:30: Cseke Jácint (zongora)

⚬ 7:00: Horváth Balázs (zongora)

⚬ 7:30: Horváth Balázs (zongora)

⚬ 8:00: Farkas Mira (hárfa) - Seres Barbara (fuvola)

⚬ 8:30: Horváth József (bőgő) - Horváth Milán (gitár) - Ökrös Károly (harmonika)

⚬ 9:00: Farkas Mira (hárfa) - Seres Barbara (fuvola)

⚬ 9:30: Horváth József (bőgő) - Horváth Milán (gitár) - Ökrös Károly (harmonika)

⚬ 10:00: Lisztes Jenő (cimbalom) - Orbán Gyuri (bőgő) - Vázsonyi János (sax)

⚬ 10:30: Oláh Kálmán (sop.sax) - Molnár Sándor (tenorsax) - Magda Zsolt (baritonsax)

⚬ 11:00: Lisztes Jenő (cimbalom) - Orbán Gyuri (bőgő) - Vázsonyi János (sax)

⚬ 11:30: Oláh Kálmán (sop.sax) - Molnár Sándor (tenorsax) - Magda Zsolt (baritonsax)

⚬ 12:00: Oláh Krisztián (zongora) - Kertész Endre (cselló) - Szomora Zsolt (hegedű)

⚬ 12:30: Oláh Krisztián (zongora) - Kertész Endre (cselló) - Szomora Zsolt (hegedű)