Így leírva nem éppen közönségcsalogató beharangozó a fenti megállapítás, bizonyára okkal nem is alkalmaznak promoterként a jazzklubokban. Mindezek ellenére a produkció mégis csak működik, tele volt a nézőtér.
Ezen a péntek estén buli volt a Budapest Jazz Clubban, a Budapest Ragtime Band adott vidám hangulatú koncertet. Úgy láttam, aki eljött meghallgatni őket, megtalálta a számítását és sikerült két órára elfelejtenie a külvilág búját-baját. Mosolygó arcokat láttam mindenütt.

A művészet tartalmasabbá, jobbá teheti az életünket, és öröm látni, hogy vannak olyanok, akik bátran felvállalják a színvonalban kompromisszummentes szórakoztatást.

A koncert után hazafelé, amikor is éppen az engem nem a közösségi felületeken, hanem a Margit hídon követő Irk Réka autója elől igyekeztem meglógni, és próbáltam felidézni az előző órák hangulatát, legelőször Langston Hughes: Jazz című könyvének címlapjára, helyesebben az ott és a kötetben szereplő illusztrációkra asszociáltam.

Clifford Roberts, a nagy amerikai illusztrátor jazzről készített rajzait nézve előttem volt a ma esti teljes koncert a stílusával, minden vidámságával, lazaságával. Még fénykép sem biztos, hogy kell, ha megnézzük ezeket a kedves, nagyon találó rajzokat, el tudjuk képzelni, milyen is volt a ma esti zene:

A koncertre visszatérve, tetszett a zenekar hozzáállása a ragtime-hoz. Én még 1976-ban megvásároltam a „Csehszlovák Kultúra” budapesti üzletben a Ragtime című hanglemezt, ez volt az első találkozásom a műfajjal. Azon a felvételen inkább a jobban a földbe döngölt cölöpök közti, magyarul: a klasszikus, rögtönzés nélküli zenéhez közelebb álló megközelítéssel játszottak a muzsikusok, ennek ellenére tetszett a produktum.

A Budapest Ragtime Band persze, ettől fényévekkel közelebb áll az „igazi” lazább jazzhez.
Volt ragtime, New Orleans, szving, modern szólókkal megpakolt standard, és laza latin lüktetés, becsúszott pár sláger, csengő-bongó, fülbemászó rímekkel kitömött kuplé és még klasszikus feldolgozások is, természetesen a zenekar saját hangszerelésében. Jól is szólt minden.
A zenészeken látszott, hogy ők is élvezik a játékot, mindez azonnal átragadt a közönségre is.
A mondásbéli két dudás ezúttal nem errefelé focizott, így csak két showman tevékenykedett a színpadon, Széki József és Csapó Krisztián. Jól, spontánul, őszintén zenebohóckodni baromi nehéz ám, de ők mindketten tudnak ilyet is, lazán az ujjuk köré csavarták még a nézőtér egy részét elfoglaló, kicsit illuminált állapotú lengyel különítményt is.

Előfordultak ideillő show elemek is, de mondanom sem kell, ezek nem mentek a zene rovására.

A közönség megénekeltetése is jól jött ki, a végén mindenki énekelt, mint a jobb operett finálékban, és a nagy ünneplésben még a fellépti gázsiról is megfeledkezett a nagyérdemű.

 BRB a lengyel társasággal, akik alig bírtak magukkal.

Sokféle műfajjal, sokféle módon lehet örömet okozni a művészeteket befogadó közönségnek, ez a mostani koncert is pont ilyen volt.

Budapest Ragtime Band

Gayer Ferenc – bőgő, zenekarvezető
Csapó Krisztián – harsona, ének
Varga Tivadar – zongora
Csárics Sándor – trombita
Széki József – xilofon, ütőhangszerek, ének
Antal Tibor – hegedű
Weszely János – dob

A műsor:

Original Rags (Scott Joplin)
The Easy Winners (Scott Joplin)
Bourbon Stree Parade (Paul Barbarin)
Triste (Antonio Carlos Jobim)
Oh, Lady Be Good (George & Ira Gershwin)
The Entertrainer (Scott Joplin)
Carmen mix (Georges Bizet)
Kardtánc (Aram Hacsaturján)

A szünet után pedig:

Creole Belles (Jens Bodewalt Lampe)
Black And White Rag (Winifred Atwell)
Darktown Strutters’ Ball (Shelton Brooks)
Corcovado (Antonio Carlos Jobim)
After You’ve Gone (Turner Layton & Henry Creamer)
Összecsendül két pohár (Fényes Szabolcs & Brand István)
Tell Vilmos nyitány (Gioachino Rossini)
What A Wonderful World (Bob Thiele „George Douglas” & George David Weiss)
Mézga rajzfilmsorozat főcímdal (Deák Tamás & Romhányi „Rímhányó” József)

A „nagy” koncert utáni jam session is jó volt, Oláh Kálmán jr. szopránszaxofonozott, Egri János jr. zongorázott, Jónás Gézu bőgőzött és Lakatos Pecek Andris dobolt. Jó zene volt az is.

Budapest Jazz Club,  2024. május 10.

Fotó: Sztraka Ferenc