fbpx

A RÖGTÖNZÉS MŰVÉSZETE

2024. január 31.

Csütörtökön, a Budapest Jazz Clubban került sor Gerlóczy Zsigmond rendhagyó szóló zongoraestjére. Rendhagyó, mert nem készült előzetes szett lista, a koncerten ugyanis nem már megírt darabok vagy feldolgozások, hanem az első perctől az utolsóig ott helyben született dallamokból kibontakozó improvizációk hangzottak el, és rendeződtek végül a folyamatnak ívet adva, egységgé. A nézőteret jórészt egyáltalán nem a szerencsének köszönhetően megtöltő közönség részese lehetett a kompozíciók születésének, a kezdeti vajúdástól a beteljesedésig.

Gerloczy Zsigmond szóló

Ha valaki átélte a már hála az égnek egyre ritkábban tapasztalható, tágra nyílt szemekkel egymást fürkésző zenészek koncertkezdés előtti „mit is játszunk” bizonytalanságát, ez esetben nem lehetett deja vu érzése. Zsiga nagyon tudatosan készült az eddigi szerzeményeit tudatosan mellőzött, rögtönzésekből született szólókoncertjére. Ezzel a koncepcióval vette fel csaknem egy éven át tavaly november elején megjelent első szóló-lemezét “Narrow Path” címmel. 2022 szeptemberétől 2023 augusztusáig rendszeresen bejárt a BMC-be, és sorjában, az épületben található összes zongorán nekiült rögtönözni. Ezekből a rövid, Fazioli, Sauter, Steinway zongorákon játszott rögtönzésekből 14 került a lemezre, melyet az emberi kegyetlenség minden ártatlan áldozatának emlékére ajánlott, és amelyről a hangszer világszerte jegyzett művelői is elismerően nyilatkoztak.

 

Gerloczy Zsigmond szóló „Gerlóczy Zsigmond figyelemre méltó és rendkívül kreatív    zongoraművész. Játékában kifinomultságot, technikai varázslatot és költői mélységet, és mindenekelőtt rengeteg örömteli érzést hallok. Csak mostanában kezdek megismerkedni a zenéjével, de alig várom, hogy az elkövetkező években még sok mindent hallhassak tőle”. -  Aaron Parks

 

 Gerloczy Zsigmond szólóGerlóczynak vannak olyan kitörései, amelyek észbontóak.
Végtelenül kreatívnak tűnik, és nyitott szívvel játszik.”
- Larry Goldings

 

 

Gerloczy Zsigmond szóló

A bevezetőben írtam, a csaknem teltházas nézőtér nem a szerencsének köszönhető. Az információ áradat közepette felhívni az értékre figyelmet korunk bármelyik művészeti ágában alkotóknak manapság majdnem olyan fontosnak kéne lennie, mint a produktum. Zsiga aktív résztvevője a közösségi oldalaknak, rendszeresen osztja meg gondolatait, újdonságait barátaival és követői egyre népesebb táborával. Ennek eredményeképp már színpadra jövetelekor hangos ováció fogadta, az viszont a játékának volt köszönhető, hogy ez a lelkesedés a koncert végéig kitartott. 

Gerloczy Zsigmond szóló

Kezdeti megilletődésében Zsiga néha igencsak keresett szavakból alkotott mondatokkal elmondta, a novemberben megjelent, az elmúlt egy éve során felvett 100%-ban improvizált darabokból összeállított albumához hasonlóan ezen a koncerten is rögtönözni fog, csakhogy most mindezt közönség előtt, egy koncert alatt próbálja megtenni. Soha nem hallott, a jelenben születő zenét ígért, eljátszva azt, ami éppen a szívén van, remélve a nézőtéren ülők is vele tartanak. Jarrett koncert előtti intelmeit egy kicsit szelídebben átfogalmazva, megkérte a közönséget, lehetőleg mellőze a kulináris élvezeteket a koncert alatt, de legalább az evőeszközökkel ne csörögjenek. Ugyan magam sem értem, hogy tud valaki az első sorban jóízűen lakmározni, míg közben valaki a lelkét teszi ki a színpadon, de most eleve csak talán egy asztalnál éltek ezzel a furcsa perverzióval, és az ő kezükben is megállt a villa. Így Zsiga teljes csendben tudott hosszabb meditáció alatt farkasszemet nézni a zongorával, várva a hangot, amivel keskeny ösvényen elindulhat szép harmóniákat, ismeretlen hangzásokat keresve olyan helyekre, ahol még sosem járt.

Gerloczy Zsigmond szóló

Gerloczy Zsigmond szóló

A hangok dallamokká álltak össze, elindult egy magával ragadó zenefolyam. A megtalált ismeretlen hangzások nem tűntek idegennek, az észbontó kitörések is végül nyugalmat, békét hoztak. Vele együtt döbbentünk rá, hogy mennyi helyen lehet még keresgélni, ámulva csodáltuk klasszikus tanulmányaiból eredő technikáját, és a már gyerekkorában megmutatkozott, a Jazztanszakon továbbfejlesztett improvizációs készségét. Foszlányokban feltűnhetett Bartók, Jarrett, Mehldau, a kortárs klasszikus néhány fordulata, de mindez az ő katalizátorán keresztül. Önmagát játszotta, lebilincselő őszinteséggel feltárva gondolatait.

Gerloczy Zsigmond szóló

Kategóriába nehezen sorolható kreatív zenét hallhattunk a két részben, de az utóbbi időkben egyre jobban leszokhattunk a besorolásról, címkézésről. A lényeg, hogy a közönség befogadta, együtt lélegzett a zongorát alaposan bejáró muzsikussal, aki a végén meghatottan fogadta az ütemes vastapsot. 

Gerloczy Zsigmond szóló

Gerloczy Zsigmond szóló

A ráadás előtt Zsiga még beszélt nemzetközi kollaborációi keretében nemrégiben indult zenekaráról, mellyel a vokális zene felé forduló szerzeményeit fogják játszani. Ennek első darabja, a „Move” már el is készült, és szólólemezéhez hasonlóan minden streaming szolgáltatón elérhető. Mindkettőt érdemes meghallgatni, ahogy érdemes lesz eljönni a következő improvizációs estjére is!

 

Budapest Jazz Club, 2024. január 25.

Fotó: Somogyvári Péter 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005